A nap besütött az ablakon, sugaraival melengetve a férfi arcát.
Perselus szeme egy pillanat alatt kipattant és álmosan, kissé bódultan nyújtózkodott egyet. Azaz, csak nyújtózkodott volna, ha valami nem tartja vissza.
Oldalra fordította fejét és ekkor látta meg a mellette még békésen alvó vörös hajú nőt, akivel kezei még mindig összekulcsolódtak.
Boldogan elmosolyodott, majd óvatosan, nehogy Lilyt felébressze, megpróbált felkelni, ám ebbéli próbálkozását nem koronázta siker.
A boszorkány halk, hümmögő hangot hallatott és pont szembefordult a férfival, majd egy ragyogó mosollyal ajándékozta meg őt, amitől Piton minden abbéli félelme elszállt, hogy megismétlődik a karácsonyi bál utáni reggel.
- Jó reggelt! – köszöntötte még mindig mosolyogva Lily.
- Neked is! Hogy aludtál? – kérdezte Piton, miközben egy vörös tincset kisimított a nő szeméből.
- Rég nem aludtam ilyen jól – érkezett a válasz. – Azt hiszem, ezt neked köszönhetem!
- Nem tettem semmit – ellenkezett vigyorogva Perselus és igyekezett elkerülni a gyönyörű smaragdzöld szemek hívogató tekintetét.
- Itt voltál és ez éppen elég.
- Szeretem, hogy nincsenek nagy igényeid – szólt a férfi tetetett sértődöttséggel, ám a hatást igencsak rontotta, hogy egyfolytában mosolygott.
Ujjai közé fűzte Lily szép hosszú ujjait és csak nézte, hogy milyen tökéletesen egymásba simulnak. A felkelő nap fénye megcsillant Piton gyűrűjén, emlékeztetve őt arra a rideg valóságra, ami ezen a házon kívül várja majd, akár napokon belül.
Az múlt éjszaka csodálatos volt! Nem történt semmi kettejük között, csak hosszan csókolóztak, míg nem mély álomba merültek egymás karjaiban.
De most…
Mi lesz most? Mi vár rájuk, mikor kilépnek ennek a háznak az ajtaján. Vajon maguk mögött hagyják az elmúlt éjszaka édes emlékeit és visszazökkennek a régi kerékvágásba vagy éppen ellenkezőleg?
A kérdés hamarosan megválaszoltatott, mikor is Lily puha ajkai az övéhez tapadtak. Ahogy a csók egyre mélyebb és szenvedélyesebb lett, úgy szakadt el egyre inkább a férfi a valóságtól. Minden percét ki akarta élvezni ennek a csodának.
- Szeretlek – suttogta alig hallhatóan, mikor ajkai elszakadtak a nőétől, aki nem válaszolt, csak elmosolyodott és gyengéden visszacsókolt.

- Hallottad, mit mondott tegnap Dumbledore; minden rendben. Piton megtalálta őt – próbálta nyugtatni Siriust Lupin.
- Miért nem jöttek még vissza?
- Lily dühös rád – magyarázta Remus. – Nem vagyok benne biztos, hogy egyáltalán valaha is még egyszer látni akar.
- Ugye ezt most nem mondod komolyan? – nézett rá hüledezve barátja.
- Pitonnal évekig nem beszélt.
- Az más. Ő azt mondta rá.
- Te meg ha úgy vesszük, leszajháztad – reagált gyorsan a borostyán szemű férfi. – Tényleg sokkal jobban állsz.
- Én soha nem mondtam rá ilyet – tiltakozott erőteljesen Sirius.
- Azt mondtad, hogy lefeküdt Perselusszal, pedig James még csak nem rég halt meg. Honnan vettél egyáltalán ilyen marhaságot?!
- Honnan tudod, hogy marhaság? – kérdezett vissza Black felháborodottan. – Többször is együtt töltötték az éjszakát.
- Beszélgettek.
- Talán ott voltál? Vagy te tartottad nekik a gyertyát?
- Nézd, Sirius! – jött ki a béketűréséből végleg Lupin és tőle szokatlan határozottsággal állt meg barátja előtt. – James nekem is a legjobb barátom volt, ahogyan Lily is az. Pont ezért azt szeretném, hogy boldog legyen! És ha ezt a boldogságot Perselus oldalán találja meg, hát legyen! Áldásom rájuk! Te pedig jobb, ha belenyugszol a helyzetbe, barátom, mert úgysem tudsz változtatni rajta! – azzal úgy döntött, ideje távozni és kisétált az ajtón.

- Miután visszamentünk, azonnal beszélnem kell Dumbledore-ral – szólt meg Piton, miközben belekortyolt reggeli teájába, és Lilyt figyelte, ahogyan Harrynek adja a cumisüveget.
- Én nem megyek vissza – válaszolta csendesen a nő, mire Perselus döbbenten nézett rá.
- Nem jössz vissza?
- Nem – rázta meg fejét Lily. – Sirius nagyon megbántott.
- Értem – bólintott Piton. – Nos, akkor én sem megyek.
- Hogyan? Neked menned kell! – tiltakozott a boszorkány. – Feladatod van.
- Az várhat.
- A világ megmentése nem várhat. Vissza kell menned!
- Ugye nem gondoltad komolyan, hogy egyedül hagylak titeket? – nézett rá vissza szigorúan Perselus. Esze ágában sem volt visszamenni a nő nélkül. Ha pedig az nem jön szép szóval, akkor jön majd csellel. – Már csak azt kell kitalálnunk, hogy honnan szerzünk ételt, mert egész életünkben nem élhetünk a csoki készletemen, ami valljuk be, eléggé megcsappant tegnap este. Ki nem mehetünk, mert a halálfalók valószínűleg már rég tudomást szereztek róla, hogy nálunk van a gyűrű és talán már azt is tudják, mire jó. Ha meglátnak minket, azonnal lecsapnak ránk, habár még valószínűleg nem tudják, hol vagyunk. Szóval, mi legyen? – nézett rá kedvesen, ártatlan mosollyal az arcán Perselus, ám már akkor tisztában volt vele, hogy a terve sikerre ítéltetett.
- Te most zsarolsz engem?
- Én? Dehogy! – legyintett a férfi komoly arccal. – Csak azt mondtam, át kell gondolnunk, hogy mit és hogyan csináljunk, mert a helyzet koránt sem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik.
- De igen, te zsarolsz – suttogta maga elé a nő. – Ha nem megyek vissza veled, én leszek az oka annak, hogy nem tudod megmenteni a világot. Ügyes!
- Köszönöm! – mosolyodott el Piton, majd felállt az asztaltól és egy gyengéd csókot nyomott Lily arcára, majd mielőtt kilépett volna a konyhaajtón még csendesen odaszólt neki. – Tíz perc múlva álljatok készen az indulásra!
A boszorkány nem válaszolt, csak elmosolyodott.
Hogy hiányzott neki Perselus! Úgy vág az esze, akár a beretva! Remek páros lesznek.

Piton, Lily és Harry hangos pukkanással érkeztek meg a Grimmauld térre, ahol néma csend fogadta őket. Úgy tűnt, nem számítottak rájuk. Nem is baj.
A férfi lesegítette Lilyről a kabátot és a sajátjával együtt felakasztotta a fogasra, majd mikor újra szembefordult a nővel, az elmosolyodott, ő pedig úgy érezte, belevész a smaragdzöld szempárba. Lassan közelített Lily felé és gyengéden megcsókolta. A viszonzás sem maradt el.
Egyedül az édesanyja karján ülő Harry nehezményezte kissé a helyzetet, aminek hangot is adott, édes, gurgulázó hangocskájával.
- Nem haragszol? – kérdezte csendesen Perselus utalva arra, hogy visszahozta őt ide, némi lelkiismeret furdalással a tekintetében.
- Nem – rázta meg fejét kedvesen mosolyogva a nő.
Piton éppen ismét azon volt, hogy megcsókolja őt, mikor is az események egy pillanat felgyorsultak.
A semmiből előtűnt az igazgató és magával rángatta Perselust a nappaliba azzal, hogy valami komoly dolgot kell megbeszélniük, majd jött Remus és Sirius. Utóbbi hatalmas bocsánatkérések közepette ölelte magához a nőt és kérte, ne haragudjon rá azért, amit mondott, majd magukkal húzták őt a konyhába, ahol bőségesen megterített asztal várta őt. Ez pedig nem hagyta hidegen, lévén, hogy a szeme már kopogott az éhségtől és tudta, hogy kisfia is hasonlóképp érez.

Perselus csendesen ült a nappali kanapéján szemben az igazgatóval, aki egy pár percig csak némán nézett rá. Úgy tűnt, mintha ezredszer gondolná át, mit is mondjon neki.
- Örülök, hogy visszahozta Lilyt! – szólalt meg végül az idős mágus.
- Én is. Igazgató úr, miről szeretne velem beszélni?
Dumbledore hosszan felsóhajtott, majd úgy döntött, ideje belekezdeni.
- El kell hagynunk a Grimmauld teret.
- Miért?
- Voldemort tudja, hogy itt vagyunk és már csak idő kérdése, hogy rájöjjön, hogy lehet ide bejutni és akkor már nem tudjuk megvédeni Lonbottomékat. Úgy gondoltam, megelőzzük őt! Maga az első, akinek elmondom a tervet – jegyezte meg mintegy mellékesen az igazgató, majd látva Piton figyelő tekintetét, folytatta. – Párokra oszlanak. Egy férfi és egy nő.
Piton gyors fejszámolást végzett. Bárhogy is osztott-szorzott, mindig úgy jött ki, hogy két nővel kevesebb van. – Molly Athurral megy az Odúba. Őket követi majd Frank és Alice a Tonks családhoz és szeretném, ha maga és Lily távoznának utoljára.
Perselus bólintott, ám egy kissé még mindig zavarta a nemek arányában lévő egyenlőtlenség.
- Ha többen megyünk, talán a halálfalók nem tudnak olyan könnyen lecsapni ránk. Mit gondol?
- Miért nem hoppanálunk?
- Azért, mert látniuk kell, hogy elmegyünk. Jut eszembe, szeretném, ha kölcsön adná a láthatatlanná tevő köpenyt Franknek és Alice-nek.
- Lilynél van, de szerintem ezzel nem lesz gond. Mit gondol, elárultak minket?
- Attól tartok.
- Kicsoda?
- Maga.
- Hogy én?! – kiáltott felháborodottan Piton. Sok mindent a nyakába lehetett varrni, de ezt speciel nem.
- Nyugodjon meg, fiam!- csitította az idős mágus.
- Én nem árultam el senkit!
- Tudom! Befejezhetem? – nézett rá szigorúan az igazgató, mire a férfi bólintott. – Azt hiszem, Greyback barátunk harapása vezette őt nyomra.
- Hogyan?
- Emlékszik, hogy nem is olyan régen azt kérdezte tőlem, miért nem változott át akkor éjjel? Azt hiszem, megtaláltuk a választ. Mert Greyback nem akarta. Adott esetben egy vérfarkas harapása olyan lehet, mintha egy minisztériumi nyomkövető lenne magán, akár a Roxfort diákjain. Voldemort tudja, hogy merre jár és hogy mit csinál. Így többé már nem lehet titok előtte, hogy hol van a Rend főhadiszállása és egyben Longbottomék búvóhelye. Ön, barátom,- fúrta kék szemeit az igazgató az ő fekete tekintetébe -, remek okklumerátor. Nyilván képes lezárni az elméjét bárki előtt. Ezért nem félek, hogy akaratán kívül elárulna bennünket, de jobb az óvatosság.
- Nem bízik bennem?
- Nem erről van szó – ellenkezett Dumbledore. – Már mondtam. Nos, mit szól a tervhez?

Sirius csendesen nézte Lilyt, amint kisfiát eteti. Az elmúlt percekben bocsánatkérések tucatjait szórta a nőre, aki biztosította, hogy nem haragszik. Annyira.
- Tudom, hogy megbántottalak – szólalt meg a férfi halkan. – De nem akartam. Vagyis, ez így nem teljesen igaz, mert igenis meg akartalak bántani azért, hogy Pitonhoz menekülsz…
- Sirius, ne kezdjük újra!- nézett rá fáradt tekintettel Lily.
- Szereted?
- Azt hiszem – válaszolta a boszorkány őszintén. – Nem tudom, miért történt és azt sem hogyan. Csak azt tudom, hogy mellette újra biztonságban érzem magam. Boldog vagyok, ha vele lehetek. És azt hiszem… nem, tudom, hogy szeretem őt. Tiszta szívemből.
- Remélem, hogy ő is szeret téged, mert ha boldogtalanná tesz, megismeri a pálcám erejét – mosolyodott el Sirius végül, talán nem is tudva, hogy ezzel a mondatával áldását adta erre a csodára, ami legjobb barátja felesége és gyerekkori ellensége között kezdett kialakulni.