- Szóval, - lépett Lily Perselus elé kacéran mosolyogva, mikor is férfi meglátogatta őt este a szobájában, nem sokkal vacsora után - Dumbledore megengedte, hogy maradj? – kérdezte, miközben karjai Piton nyaka köré fonódtak.
- Nem annyira engedély volt, mint inkább felszólítás – lehelt agy apró csókot a férfi a nő ajkaira. – Valahogy így hangzott: Ne merje addig innen kitenni a lábát, amíg parancsba nem adom! – utánozta az idős mágus hangját. – Már csak egy helyet kell keresnem, ahol meghúzhatom magam.
- Vagy, maradhatnál itt is – csókolta meg lágyan Lilyt a férfit. – Ebben a szobában, – újabb csók - ebben az ágyban. Velem.
- Rendkívül csábító, de azt hiszem, nem lenne helyes.
- Mióta vagy ilyen erkölcsös? – mosolyodott el a boszorkány. – Ha nem, hát nem – lépett el Perselustól tettetett sértődöttséggel. – Biztos vagyok benne, hogy Sirius vagy Remus is nagyon szívesen megosztanák veled az ágyukat.
- Ez még viccnek is rossz – húzta vissza magához a férfi Lilyt és belecsókolt a nyakába. – Csak miattad…
- Megtisztelsz – mosolygott a boszorkány, miközben újabb csókot kapott Pitontól. Ám most nem engedte el olyan könnyen. Csókjuk egyre szenvedélyesebbé vált. A nő érezte, hogy a férfi keze besiklik először csak talárja, majd pulóvere alá is.
Lily mohón viszonozta a férfi csókjait, majd már csak arra eszméltek, hogy rádőltek az ágyra és egyre kevésbé tudják visszafogni vágyaikat, majd pedig arra, hogy valami hangosan koppant a szobában.
Ők voltak azok, mikor is a túl heves ölelések és csókok közepette túlbecsülték a fekvőalkalmatosság méreteit és a földön kötöttek ki.
- Jól vagy? - kérdezte Lily megpróbálva visszafogni nevetését, ugyanis neki könnyű dolga volt, lévén, hogy ő maga Perselusra esett.
- Azt hiszem – érkezett a válasz, majd feltápászkodott, mikor szabaddá vált előtte az út.
- Fájt?
- Nem – rázta meg fejét Piton mosolyogva, majd mikor újra megérezte szeretett boszorkánya karjait a nyaka körül, megpróbálta lefejteni azokat onnan. – Ne kísérts, Lily! – csókolta meg gyengéden a nőt. – Azt hiszem, jobb ha a nappaliban alszom. Nem miattad. Magam miatt. Ha a közeledben vagyok, félek, hogy nem tudnék ellenállni. Ez az ágy pedig nem elég méretes. És bevallom, pont emiatt egy kicsit féltem a testi épségem.
- Azt szeretnéd, hogy várjunk?
- Te azt szeretnéd? – nézett kérdőn a férfi Lilyre. A nő némán bólintott. – Akkor várunk. Aludj jól! – lépett elé mosolyogva Perselus és egy lágy csókot nyomott a boszorkány ajkaira, majd mosolyogva távozott a szobából.

Másnap reggel Piton a konyhában ült és éppen reggeli kávéját szürcsölgette unottan, mikor egy velőt rázó kiáltás hallatszott az alagsor felöl. A hang tulajdonosában pedig felismerni vélte Siriust. Először azon volt, megnézi, mi történt, de aztán mégis visszafogta magát. Ha valami baj van, majd még egyet kiált és akkor majd lemegy és megszemléli, mi folyik alant.
Nagyot kortyolt a fekete nedűből és éppen hozzákezdett volna a Reggeli Próféta olvasásnak, mikor is kivágódott a konyha ajtaja és egy végletekig feldúlt Sirius lépett be rajta, nyomában Lupinnal.
Black ledobta magát az egyik székre. Látszott rajta, hogy valami megrázó dolog történhetett vele odalent.
Perselus újságja lapjai mögül kémlelte a féri arcát, akinek Remus nyomott most a kezébe egy csésze kávét.
- Ez undorító volt – suttogta maga elé halálra vált arccal Black.
Pitonnak azonban esze ágában sem volt megkérdezni, mi történt odalent. A figyelmét pedig teljes mértékben el is terelte a helyiségbe könnyedén belibegő Lily, aki mosolyogva köszöntötte az összegyűlteket.
- Sziasztok! - majd a férfihez lépett, aki vigyorogva üdvözölte őt egy reggeli csókkal, ami ellen nem érkezett semmi tiltakozás. Legalábbis a nő részéről.
- Pfúj! Bloá! – hallották nem is olyan távolról a véleménynyilvánító hangokat. – Legalább a nyálas résztől kíméljetek meg, rendben? Van, aki még nem reggelizett.
A két delikvens nem válaszolt, csak egymásra mosolyogtak és Piton kihúzott maga mellett egy széket, amire Lily le is huppant, ő maga pedig a pulthoz sétált és töltött egy csésze kávét a nőnek.
- Köszönöm! – mosolygott hálásan a boszorkány.
- Te jó Ég! – rázta meg a fejét Sirius grimaszolva.
Egy pillanatra néma csend ereszkedett rájuk, amit végül Lily tört meg.
- Mi volt ez a kiáltás?
- Sirius látott egy csótányt – válaszolta Remus, mire nem kis derültség lett úrrá a jelenlevőkön.
- Black elfutott egy csótány elöl – jegyezte meg vigyorogva Perselus.
- Egy egér volt – érkezett a gúnyos viszontválasz Siriustól.
- Ó, bocsánat! Igazi férfi vagy!
- Ha-ha-ha – utánozta társai nevetését Black. – Egy egyáltalán nem vicces! Amúgy te mit keresel itt, Piton?
- Itt maradtam éjszakára.
- Tényleg? Na ne mondd! Feltűnt, mikor az éjszaka közepén egy hangos koppanást hallottam. Ha nem tudnád, Lily szobája éppen az enyém mellett van.
Szinte végszóra lépett be a konyhába a szintén tegnap este hazaérkezett Frank Longbottom, de ez az egybegyűlteket láthatólag egy cseppet sem zavarta. Tudomást sem vettel a férfiról. Helyette inkább saját veszekedéseikkel foglalkoztak.
- Szóval ti ketten… együtt aludtatok? – folytatta Sirius Lilyre és Pitonra mutatva.
- Ne kezd újra, Sirius! – figyelmeztette kissé erélyesebben barátját Lupin, de az láthatólag figyelmen kívül hagyta Remus szavait.
- Nem zavar, nem azért…
- Akkor miért nem fogod be végre, Black!
- Fiúk, nyugi! – csitította Perselust és Siriust Lily.
- Mi lenne, ha nem szólnál bele, mit csinálok, Piton?! - állt fel helyéről egyszerre a két férfi és dühösen elindultak az ajtó felé.
- Te meg miért nem hagysz már végre békén minket?!
- Miért nem tudtok ti nyugodtan beszélgetni ? – hagyta el a két férfi nyomában Lily is a konyhát.
- Rám meg megint miért nem figyel senki?! – távozott sereghajtóként Lupin.
A kis társaság eltűnte után mély csend telepedett Frankre, aki kissé értetlenül szemléte az eseményeket. Még hallotta a veszekedés hangjait, mikor is az ajtó újra kitárult és Mordon lépett be rajta.
- Frank! – köszöntötte a férfit. – Mi a helyzet, fiam?
- Hát, nem is tudom – válaszolta Longbottom. – Sirius felemlegette, hogy Perselus itt maradt éjszakára és együtt aludtak Lilyvel. Perselusszal összevesztek, Lily próbálta lecsitítani őket és Remusra senki nem figyelt.
- Üdv a sűrűjében! Isten hozott újra köztünk!– veregette meg vállát az auror, majd ő is elhagyta a helyiséget.


A kis társaság már percek óta várakozott a Grimmauld téri ház nappalijában és már-már szokásukká vált, hogy megpróbálják leolvasni az igazgató arcáról, hogy mit szeretne velük megosztani.
Ez alól most egyedül Perselus volt a kivétel. Tisztában volt azzal, mik fognak elhangozni pár percen belül, hiszen az idős mágus neki már elmondta az ötletét.
- Holnap elhagyjuk a házat – vágott bele Dumbledore. – Nem biztonságos többé – tette hozzá csendesen.
- Miért várunk? Miért nem indulunk most, ha akkora a baj? – érdeklődött Sirius.
- Ha most mennénk, azzal csak magunkra vonnánk a halálfalók figyelmét.
- Ezek szerint megint itt vannak.
- Sokkal többen, mint eddig bármikor – válaszolta az igazgató. – Innen tudjuk, hogy készülnek valamire. Ki kell juttatnunk Alicet, Franket és a kis Nevillet. A terv a következő: párokra oszlunk. Minden pár egy férfiból és egy nőből fog állni, akik gyalogszerrel hagyják el a házat különböző időkben, elvonva a figyelmet az igaz párról. Mind egy kijelölt helyre távoznak majd, remélhetőleg maguk után vonva a halálfalókat is, míg Frank és Alice a fiúval hoppanál majd a láthatatlanná tevő köpeny alatt.
- Voldemort nem hülye, uram – szólalt meg Piton. – Tudja, hogy mennyi kettő meg kettő.
- Ja – bólintott beleegyezően Black. – A négy meg négy már túl magas, de a kettő meg kettő még érthető.
- Nyilván fel fog tűnni neki, hogy több pár lép ki a házból – folytatta Perselus.
- Pont ezért történik mindez különböző időben. Mire észbe kap, Frank és Alice már árkon bokron túl járnak majd – válaszolta az idős mágus
- Igazgató úr, csak egy technikai jellegű megjegyzés! – jelentkezett Sirius zavartan, akár az iskolában. – Ön azt mondta, egy férfi és egy nő alkotják majd a párokat, de számításaim szerint…
- Arthur és Molly távoznak először. Ők az Odúba mennek majd – a nevezettek bólintottak, hogy megértették. – Majd Frank és Alice távozik, mint azt már említettem. Utána jönnek maguk Sirius, végül pedig Lily és Perselus.
Piton alig bírta elfojtani a nevetését, mikor rájött, Dumbledore hogyan küszöbölte ki a nemek arányában beálló egyenlőtlenséget.
- Úgy érti…? – esett le Siriusnak is a tantusz. – Hogy Remus és én…?
- Sajnos nincs más választásuk!
- Százfűlé főzet?
- Nincs annyi időnk, sajnálom!
- De… Pitonnak biztos van tartalékban – nézett kétségbeesetten a férfira. – Perselus, ugye van?
A szokatlanul kedves hangnem megütötte a bájital mester fülét is és őszintén válaszolt.
- Persze hogy van, Black! - szinte hallotta, ahogyan a megkönnyebbülés sóhaja kiszakad Siriusból. – A Roxfortban mázsa számra. De mivel nem mehetek el érte… - tárta szét karjait és szája gúnyos mosolyra húzódott, mikor meglátta gyermekkor ellensége ijedt pillanatát. – De ne félj! Biztosan nagyon csinos leszel! – nyugtatta tettetett komolysággal, ám szemei már csillogtak a könnyektől, amiket visszatartott nevetése csalt az éjfekete szemekbe.
- Én nem öltözöm nőnek!
- Pedig neked kell- ellenkezett Lupin és végigsimított bajuszán.
- Úgyis tök sötét lesz! Senki sem fogja látni! Holdsáp, légyszi…
- Lehet, hogy bolondnak nézek ki, de hülye nem vagyok!
- Akkor miért nem mehet valamelyikünk Lilyvel? Én szívesen itt maradok vele – intézte szavait Sirius az igazgató felé.
- Nem lehet. Egy férfinak és egy nőnek kell itt maradnia és Perselus jelenleg a legerősebb varázsló.
- Ez nem fair!
- Sajnálom, Sirius! Önök a Longbottom házaspár után mennek Tonksékhoz, hogy védjék őket. Lily, Perselus – fordult feléjük az igazgató – önök pedig az én titkos vidéki házamba mennek. Majd elmondom, hogy pontosan hol is találják. Mindenki számára érthető voltam?
A többiek bólintottak, egyedül csak Sirius tűnt dühösnek és gyilkos pillantásokat lőtt az egymás kezét fogó Piton és Lily felé. Tulajdonképpen, inkább a páros férfitagja felé, majd feldúltan elhagyta a nappalit.
A boszorkány zöld szemeit Perselus fekete tekintetébe fúrta, majd elmosolyodott.
- Te tudtad, hogy Dumbledore-nak van titkos vidéki háza?
- Azt sejtettem, hogy ő is lakik valahol – vigyorgott a varázsló. – De bárhogy is, az ház most üresen áll…
- … és csak a miénk lesz egy éjszakára – mosolygott Lily édesen és megcsókolta a vele szemben álló férfit, majd miután elváltak egymástól, még mindig egymás kezét fogva, feltette kérdését. - Van főzeted, igaz?
- Nincs – rázta meg fejét Piton meggyőzően. – De ha lenne, akkor sem adnék neki. Nem hagynám ki a pillanatot, amit majd az orra alá dörgölhetek.
- Ez gonoszság! – jegyzete meg Lily mosolyogva.
- Csudát! Káröröm inkább – suttogta Perselus a nő szájába, mikor ajkaik egy újabb csókban forrtak össze. Még nem is sejtették, hogy holnap mindnyájuk élete megváltozik…