Hamar leszállt az est a Grimmauld térre. A csillagok fényesen ragyogtak az égen és a házzal szembeni kis park megtelt feketekabátos nézelődőkkel, akik különösen nagy figyelmet szenteltek az elszámozott házsornak.
Dumbledore nyugtalanul húzta félre a függönyt, mikor látta, hogy az alakok száma nemhogy csökkent volna, de még nőtt is a tegnap estéhez képest.
Idegesen pillantott a falon lévő kakukkos órára, ami pontosan háromnegyed nyolcat mutatott.
- Késnek – morogta maga elé gondterhelten. A titokzatos látogatókat fél nyolcra várta, ám azok még nem érkeztek meg.
Már éppen elkezdett volna komolyan aggódni, mikor is hangos pukkanás hallatszott odakintről, majd kitárult a bejárati ajtó és három alak lépett be rajta.
- Hála az Égnek, Androméda! - sóhajtott fel megkönnyebbülten az idős mágus, mikor vendégei köszöntésére sietett. – Már azt hittem, valami baj történt.
- Sajnálom, – szabadkozott a boszorkány – de túl kockázatos volt idejönnünk. Három halálfaló strázsált a ház előtt, így az utca végébe kellett megérkeznünk és onnan lestük, mikor mennek el végre! Nem kockáztathattuk, hogy egyikünk meginogjon azon a bizonyos lépcsőn.
- A lényeg, hogy itt vannak – mosolygott Dumbledore, majd a nővel érkező férfi felé fordult. – Ön biztosan Ted Tonks – nyújtott kezet a nevezettnek, aki kissé sápadtan állt felesége mellett. – Ha nem tévedek, ez volt az első hoppanálása.
- És ha rajtam múlik, az utolsó is – rázta meg a felé nyújtott kezet Ted.
- Nem hiába, nem mugliknak találták ki.
- Egy valamire jó volt – mosolyodott el most már a férfi is. – Megtudtam, milyen erős szorítása van a feleségemnek. Ez a hoppáré vagy micsoda olyasmi, mint nálunk egy gyors, gyomorforgató körhinta a búcsúban.
- Minden bizonnyal. És a kishölgy pedig Nymphadora kisasszony, ha jól sejtem – nézett kedvesen az idős mágus az édesanyja lábánál álló lila hajú kislányra. – És ráadásul még metamorf mágus is.
- Jövőre a Roxfortba fog járni, ha minden igaz – simogatta meg Androméda kissé félénk gyermeke buksiját büszkén.
- Egészen biztos. Szükség van az ilyen tehetséges utódokra.
Az igazgató éppen bekísérte volna vendégeit a nappaliba, mikor hangos szóváltásra lettek figyelmesek a lépcső tetejéről, így figyelmüket mind abba az irányba fordították.
- Miért kell nekem a nőnek lenni? – hangzott fel Sirius öblös hangja. – Egyszer te is lehetnél nő.
- Majd legközelebb, kösz! – válaszolta Lupin.
- És miért kérnék szoknyát? Láttad, hogy Lilynek nincs a méretemben semmi ruhája, ami… - azonban már nem fejezte be a mondatát, mert szembetalálta magát a figyelő tekintetekkel. – Ez nem az, amire gondolsz, Andorméda! – lépett közelebb a nőhöz és üdvözölte rokonát. – Mi csak épp…
- Jobb, ha nem tudom, Sirius – emelte fel kezét hárítóan a boszorkány.
- Ó, ő itt a barátom Remus Lupin – mutatta be a családnak a varázslót, aki vigyorogva kezet rázott mindnyájukkal. – Persze nem úgy a barátom, mint ahogy az előző beszélgetésből le lehetett volna szűrni…
- Fogd már be! – sziszegte Sirius felé fordulva Lupin, aki megfogadta barátja, de nem- úgy- barátja tanácsát.
Remus rámosolygott az anyukája mellett álló kislányra, aki először elpirult, majd szégyenlősen lehajtotta a fejét.
Újabb hangok ütötték meg a fülüket és nem sokkal később megjelent Perselus és Lily is.
A fekete hajú férfinak pedig emlékeztetnie kellett magát, hogy ő még nem ismeri ebben a világban a Tonks családot. Megvárta hát, míg túlestek a formaságokon, Nymphadora pedig a trolláb esernyőtartón, és követték a kis társaságot a nappaliba, ahol az igazgató még egyszer felvázolta mindenki előtt a tervet, miután a ház többi lakója is befutott.
Miközben Dumbledore magyarázott, Piton próbálta kitörölni az agyából, hogy Lupin éppen a jövendőbeli feleségét kínálja csokoládéval, hogy egy kicsit oldja a hangulatát.
- Tehát akkor minden világos? – hallotta meg az idős mágus hangját, ami visszahozta őt a való világba. – Lonbottomék a Tonks családhoz mennek, de ott lesz velük Remus és Sirius is. Védőbűbájjal körülveszik a házat, így nem kell tartani egy esetleges halálfaló támadástól.
- Én azért a terv egy részével nem feltétlenül értek egyet…- nyitotta tiltakozásra száját Black, ám befejezni már nem tudta, mert Dumbledore félbeszakította:
- Tíz perc múlva legyen mindenki készen! Idelent találkozunk.

Lily már korábban összepakolta Harry holmiját, ám nem szívesen vált meg kisfiától, még akkor sem, ha tudta, hogy a gyerekeket személyesen Dumbledore viszi majd a Roxfortba a kandallón keresztül Mordon segítségével.
Egyáltalán nem tetszett neki a dolog.
- Ne aggódj! – hallotta meg a háta mögül a bársonyos hangot. – Nem lesz semmi baj! Biztonságban odaérnek.
- Tudom – válaszolta halkan a nő, majd Perselus felé fordult. – De egy anya feladata, hogy aggódjon. Hogy féltse a gyermekét.
- Értem – mosolyodott el megértően a férfi.
- Kész vagyok – vette fel kisfiát Lily.
- Ezt add ide! Majd én viszem – azzal átvette a táskát a nőtől, amiben Harry holmija rejtőzött és elindultak lefelé a nappaliba, ahol már igen nagy volt a tumultus.
- Olyan hülyén érzem magam – hallották meg a hátuk mögül az ismerősen csengő hangot. Abba az irányba fordultak hát, de a hirtelen látványtól, ami érte őket, nem tudták, hogy nevessenek vagy inkább sírjanak. Sirius ott állt tőlük alig egy karnyújtásnyira rövid, világoskék szoknyában és hasonló színű topban, igencsak kitömve melltájékon.
Piton nem fogta vissza magát és hangosan felnevetett, ám mások a saját feladatukkal voltak elfoglalva, így nem vettek tudomást róluk.
- Te vagy a legrondább nő, akit valaha is láttam – vigyorogta, mire Lily is elnevette magát. Sirius csípőre tette a kezét és várakozó pozícióba helyezkedett, majd tett egy pár lépést Piton felé a magassarkújában, ami újabb megjegyzésre sarkallta Perselust. – És neked van a leggörbébb és legszőrösebb lábad, amit valaha női cipőbe tuszkoltak.
- Csak úgy megjegyezném, hogy egy bárányos babatáska lóg le a válladról – érkezett a viszont válasz.
- De én legalább az maradtam, aki vagyok. Egy férfi, a pokolban is férfi!
Ha szemmel ölni lehetett volna, Perselus babtáskástul és mindenestül már a padlón feküdt volna Sirius pillantásától.
- Kérem, figyeljenek rám! – hangzott fel az igazgató hangja, mire mindenki felé fordult. – A Tonks család pár perce hoppanált a kandallón át és biztonságban megérkeztek – nézett maga mellé az idős mágus, ahol most a jelen lévő Rendtagok képei lebegtek, jelezvén, hogy éppen hol tartózkodnak és milyen állapotban vannak. Lily látta ezt már korábban. Azon az éjszakán, mikor Perselus fogságba esett. Önkéntelenül is megborzongott a gondolatra. – Most pedig Alastor fog hoppanálni a Roxfortba Harryvel, Ronnal és Ginnyvel.
Az auror először Mollyékhoz lépett, akik átadták gyermekeiket minden szó nélkül. Úgy tűnt, ők tökéletesen megbíznak Mordonban. Lily már nem volt ilyen biztos a dolgában és kicsit bizalmatlanul adta át neki Harryt, amit a férfi észre is vett, ám nem tette szóvá. Átvette Pitontól is a csomagot, majd a három gyermekkel belépett a kandallóba.
Lily figyelte, hogy kisfia mosolyogva integet nekik, miközben eltűnik a zöld lángok között. Egy pillanatra úgy érezte, mentem elsírja magát, ám ekkor megérezte Perselus kezét a vállán, ő pedig ráhajtotta a fejét és idegesen figyelte, ahogy a Harry arca alatti felirat az ÚTON jelzésből ROXFORT- ra vált. Mikor ez megtörtént megkönnyebbülten lélegzett fel.
- Én megyek következőnek – jelentette ki Dumbledore. – Viszem a Weasley gyerekeket és Neville-t. Ezt itt hagyom - mutatott a Rend tagjainak tartózkodási helyét jelző jelenségre maga mellett. – Így látni fogják, hogy megérkeztünk-e. Miután ez megtörtént, el fog tűnni – magyarázta az idős mágus. – Utánam Molly és Arthur indul, majd Frank és Alice. Tíz perccel utánuk Sirius és Remus, majd pontban éjfélkor Lily és Perselus. Mindenki tudja, hova kell mennie. Még valami; ne küldjenek üzenetet és ne próbáljanak sehogy sem kapcsolatba lépni egymással, hsizen könnyen a nyomukra akadhatnak. Tudni fogjuk, ha megérkeztek. Holnap, pontban délben találkozó az irodámban! Sok sikert, mindnyájuknak! – köszönt el Dumbledore, majd egy igen nagy csoporttal távozott a kandallón át.
Nem sokkal azután, hogy a távozók feje fölött megjelent a ROXFORT felirat, a helymeghatározó- jelenés eltűnt.
A feszült várakozás percei következtek. Molly és Arthur készült az indulásra, míg Perselus Lily kezét a kezében tartva ücsörgött a kanapén és meredten nézett maga elé.
Weasleyék lesznek az elsők, akik kilépnek a házból. Vajon rögtön megtámadják majd őket? Vagy követik egy darabon és csak utána rontanak rájuk? De hiszen csak az utca végébe kell elérniük és onnan már hoppanálhatnak! Akkor már csak arra kell figyelniük, hogy ne akaszkodjon rájuk senki… és hogy épségben eljussanak az Odúba.
- Indulhatunk? – kérdezte Mr. Weasley feleségét, aki fejére húzta a csuklyát, megfogta férje kezét, vett egy mély lélegzetet és bólintott. – Sok szerencsét! – fordult a többiekhez Arthur. – Remélem, mihamarabb találkozunk a Roxfortban!
- Legyetek nagyon óvatosak! – ölelte át Mollyt Lily.
- Ti is nagyon vigyázzatok magatokra!
A férfiak kézfogással búcsúztak egymástól, majd egy pillanattal később már kinyílt a bejárati ajtó és a pár kilépett rajta.
Perselus és Sirius az ablakhoz léptek, hogy lássák, mi történik. Az utca csendesnek és kihaltnak tűnt. Ám amikor feltárult a ház ajtajának titkos bejárata, a semmiből csuklyás alakok ugrottak elő és gyors átkokkal sorozták meg a Weasley házaspárt, akiket nem ért felkészületlenül a támadás, minden rontást hárítottak.
A nagy zűrzavart kihasználva Perselus azonnal útnak indította Franket és Alice az ellenkező irányba és úgy tűnt, a terv bevált, mivel a halálfalók annyira el voltak foglalva Arthur és Molly üldözésével, hogy azok, akiket kerestek, kiestek a látószögükből, tehát a láthatatlanná tevő köpeny felesleges óvintézkedésnek bizonyult..
Piton hallotta, amint az utca végében egy pukkanás kíséretében valakik hoppanának. Majd pár pillanattal később újabb pukkanás a másik irányból is.
Sikerült!
Azonban nem lélegezhettek fel, mert kudarcuk után a halálfalók nem vonultak vissza, hanem elfoglalták régi őrhelyüket a házzal szemben, aminek bejárta ismét eltűnt a szemük elől.
- Miért nem mennek már el? – szűrte fogai között a szavakat Sirius.
- Tudják, hogy nem ők voltak az igazi Frank és Alice – válaszolta Perselus nyugodt, szenvtelen hangon.
- De ők épségben eljutottak Tonksékhoz, nem? – lépett mellé Lily.
- Reméljük! – húzta össze szemöldökét Piton, ami feltűnt társainak is.
- Mi van? – kérdezte nyugtalanul Remus.
- Semmi – rázta meg a fejét Perselus. Talán mondta volna el, hogy van egy rossz érzése? Egy megérzés, ami minden eddiginél erősebb és valószerűbb? Nem, ezt jobb, ha elfelejti, hiszen csak egy érzés.
Tekintete az órára vándorolt.
- Hamarosan indulnotok kell – szólt csendesen.
- Minek, ha már egyszer Longbottomék biztonságban vannak? Miért nem maradunk inkább itt? – vetette fel Sirius.
- Mert valahogy ki kell jutnunk innen.
- Hoppanáljunk kandallón keresztül!
- Dumbledore lezárta a távozása után.
- Úgy tűnik, erről elfelejtett szólni az öreg! – nézett rosszallóan a kandalló irányába Sirius.
- Induljatok, itt az idő!
- Most komolyan caplassak végig ebben a göncben? – elégedetlenkedett Black, miközben végignézett magán, de láthatóan senki mást nem vágott földhöz a dolog, őt kivéve.
- Menjetek! – szólt rájuk újra Perselus türelmetlenül.
- Gyere, szivi! – karolt bele Remus vonakodó barátjába. – Menjünk az éjszakába!
- Vedd le rólam a kezed!
- Vigyázzatok magatokra! – szólt Lily és megölelte mindkét férfit és arcon csókolta őket.
- Ti is! – mosolygott Sirius, majd szigorúan Pitonra nézett. – Vigyázz rá! Ha egy haja szála is meggörbül…
- Nem fog, csak gyere már! – húzta maga után Lupin. Még az ajtót sem tudták becsukni, mikor arra lettek figyelmesek, hogy átkok suhantak el a füleik mellett.
Szép kis tűzpárbaj alakult ki köztük és a halálfalók között, de a két férfi szinte minden átkot hárított. Kivéve azt, ami kis híján padlóra küldte Siriust, aki botladozva próbált előre jutni magassarkújában.
A rontás azonban csak épphogy súrolta a vállát, nem ejtve komoly sérülést a férfin. Black lekapta cipőjét, amit ő csak lábkalodának hívott, és az egyik halálfalóhoz vágta, akit igen mélyen érintett a dolog. De a cipő sarka egészen biztosan!
A két férfi elérték a hoppanálásra kijelölt pontot és hangos pukkanás kíséretében eltűntek az éjszakában.

- Minden rendben – fordult Lily felé Perselus nyugodtan. – Épségben el tudtak menekülni és úgy tűnik, a halálfalók is feladták, mert elmentek.
- Hála az Égnek! – sóhajtott fel megkönnyebbülten Lily és kinyújtotta kezét a férfi felé, aki megfogva azt, leült mellé. Érezte, ahogy a nő a fejét a vállára hajtja, ő pedig csak simogatta a hosszú, vörös hajat.
- Mondtam, hogy minden rendben lesz – válaszolta halkan Piton. – Egy óra múlva mi is indulunk. Úgy tűnik, sima ügy lesz.
- Igen. Pedig nem voltak túl jó érzéseim ezzel az egésszel kapcsolatban.
- Nekem sem – nézett Lily szemébe a férfi és gyengéden megcsókolta. A puha karok egy pillanat alatt a nyaka köré fonódtak és a lágynak induló csók egyre szenvedélyesebbé vált. Anélkül, hogy bármelyikük is ellen akart volna állni annak, ami minden bizonnyal pillanatokon belül be fog következni, halk sóhajokkal adták egymás tudtára, mennyire jó érzés, hogy a másik ennyire közel van hozzájuk.
- Szeretlek – suttogta a nő Perselus szájába.
- Szeretlek – érkezett a válasz, ám úgy tűnt, Piton hamar felmérte, hogy sem a hely, sem pedig az idő nem éppen a legalkalmasabb arra, amit ők tenni készülnek és elszakította ajakit a nőétől.
- Igazad van – suttogta Lily beleegyezően, mikor homlokán megérezte a férfi homlokát. Egymásra mosolyogtak és szinte a mosollyal egy időben egy zöld színű átok suhant el a fejük mellett…