Lily csak Perselus kiváló reflexének köszönhette, hogy nem került egy lépéssel közelebb az árnyékvilághoz, ugyanis a férfi egy gyors mozdulattal lerántotta őt a kanapé mellé, így a következő átok elkerülte őket.
- Jól vagy? – suttogta a férfi, mire ő csak bólintott.
Ekkor tűnt fel mindkettejüknek a csend, ami sűrű ködként ereszkedett rájuk.
- Szerinted, elmentek?
- Nem hiszem – rázta meg fejét Piton és oldalra nézett. A fali tükörben látta, hogy egy halálfaló közelít feléjük, így gyorsan cselekednie kellett. – Stupor! – kiáltotta el magát és a feketecsuklyás alak elterült, akár a napközis egy laktató ebéd után.
- Gyorsan! – Perselus kézen fogta Lilyt és amilyen gyorsan csak tudta, a bejárati ajtóhoz vezette, ám ekkor szinte a semmiből ott termett előttük Féregfark, pálcáját egyenesen a nőre szegezve.
- Peter! – suttogta a boszorkány alig hallhatóan.
- Én vagyok, drága Lily – köszöntötte őt gonoszul, kétszínűen vigyorogva Pettigrew és kinyújtotta mocskos kezét, hogy megérintse a nő arcát.
- Ne merészelj hozzá nyúlni! – szegezte a férfire pálcáját Piton. – Még egy mozdulat és esküszöm, hogy megöllek!
- Ne hamarkodd el, Perselus! – hangzott fel egy jeges, sziszegő hang a háta mögött. Voldemort. – Tehát igaz! – pillantott a Piton kezében tartott pálcára. – Létezik a Pálcák Ura és megérkezett vele együtt a varázslók hercege is. Add ide a pálcát! – mondta az utolsó mondatot parancsolón.
- Szó sem lehet róla!
- Nem? Azt mondtad, nem?! Nemet mondtál nekem, Perselus? – azzal félrelökte a vigyorgó Pettigrew-t az útból és pálcáját Lily torkának nyomta. – Megölöm. Tudod, hogy képes vagyok rá. Add ide szépen a pálcát, Perselus!
- Perselus, ne csináld! – kiáltott fel a nő, mikor látta, hogy a férfi át akarja adni a kért tárgyat.
- Gyerünk, kislány, maradj szépen csendben! – sziszegte Voldemort. – A te Perselusod okos fiú. Tudja, hogy elveszít téged, ha nem azt teszi, amit mondok. Nos, hogy döntöttél? – fordult gonoszul mosolyogva Piton felé, aki kinyújtotta kezét és átadta a pálcát a Nagyúrnak. – Bolondok! – kiáltott fel nevetve a mágus és zsákmányát az ég felé tartotta, majd kedvenc kígyójához fordult, ami vadul tekergett a két fogoly lába körül és párszaszóul beszélt hozzá:
- Nagini, öld meg!
Piton már csak azt látta, hogy a kígyó támadóállásba helyezkedik és mire lecsapott, ők már nem volt sehol.
A hoppanálás sikeres volt, és bár Piton messziről még hallani vélte a Nagyúr dühödt kiáltását, már nem foglalkozott vele. Megszöktek, biztonságban vannak.

Hangos puffanással értek földet a régi Piton –ház poros padlóján. Perselus először csak reménykedni tudott abban, hogy tényleg sikerült és mindketten jól vannak. Oldalra pillantott a mellette fekvő Lilyre, aki mélyeket lélegezve próbálta magát megnyugtatni.
- Jól vagy?
A nő bólintott, ő pedig felsegítette a földről.
- Lily, figyelj rám, kérlek! Ki kell mennem, hogy feltegyek pár védőbűbájt. Figyelsz rám?
A boszorkány ismét bólintott egyet.
- Rendben leszel?
- Igen – érkezett a halk válasz, mire Perselus elővette régi pálcáját a zsebéből és gondolatban átkozta magát, hogy miért nem használta azt Voldemort ellen. Vagy legalább kicserélhette volna a Pálcák Urával.
Most nem volt idő ezen rágódni. Gyorsan kellett cselekedni. A ház köré vont pár védővarázst, amiben biztos volt, hogy elrejti őket a kíváncsi szemek elől, majd visszatért Lilyhez.
- Kész – jelentette a kanapén ücsörgő vörös hajú nőnek, aki úgy tűnt, még mindig az események teljes hatása alatt állt. – Egészen biztos, hogy jól vagy? – ült le mellé Piton és figyelő tekintetét rászegezte.
- Peter volt – suttogta maga elé a boszorkány. – Eddig nem fájt, mert nem láttam, de most…A barátunk volt!
- Igen: volt. Lily, meg akart ölni titeket.
- Tudom, de… Borzasztó, hogy ennyire nem ismertük – emelte zöld tekintetét a férfira, majd gyorsan témát váltott. – Hogy jöhettek be? Mármint a halálfalók.
- Nem tudom – rázta meg a fejét a férfi lemondón. – Talán mikor Sirius és Remus távoztak, nem csukták be az ajtót és így láthatóvá vált a ház. Túl gyorsan érhette őket a támadás.
- Tudod, mit tettél? Odaadtad Voldemortnak a pálcádat.
- Igen, tudom.
- Ez nagyon nagy butaság volt tőled!
- Hogyan? - nézett vissza a férfi a nőre kérdőn. Hiszen nem tehetett mást! Meg akarta ölni Lilyt. Ha a Nagyúr azt kérte volna, hogy önmagát ölje meg és a nő szabad, szó nélkül megette volna.
- Nem lett volna szabad megtenned! Most mi lesz? Voldemort már eddig is veszélyes volt, de most már legyőzhetetlen is!
- Nem volt más választásom…
- De igen, volt! Nem kellett volna átadnod neki a Pálcák Urát.
- Megakart ölni téged!
- Az most nem fontos!
- Nekem az, sajnálom! – kiáltotta Perselus, majd mikor ismét magán érezte a smaragdzöld szempárt, kicsit enyhébben folytatta. – Lehet, hogy eddig még nem tűnt fel, de bármire képes lennék érted, Lily. Te vagy nekem a minden.
A boszorkány nem válaszolt, csak közelebb lépett a férfihoz és gyengéden megcsókolta.

- Te még mindig fent vagy? – lépett be Remus a Tonks család nappalijába, ahol még mindig szoknyában ülő barátját látta ücsörögni a kanapén.
- Dumbledore még nem szólt, hogy minden rendben van-e – érkezett a válasz.
- Nem is fog. Tudod, hogy nem üzenhetünk egymásnak, mert azzal a nyomunkra akadhatnának.
- Persze – bólintott Sirius. – Elfelejtettem. Rossz érzésem van.
- Mint mindnyájunknak – ereszkedett le mellé Lupin.
- Ha engem kérdezel, túl vakmerő terv volt. Nem volt ez jól kidolgozva.
- Biztos vagyok benne, hogy Dumbledore mindent végiggondolt…
- Csak nekem tűnt fel, hogy majdnem ott hagytuk a fogunkat?! – emelte fel hangját Black, mire barátja lepisszegte, hogy ne ébressze fel a háziakat. – Dumbledore-on és Mordonon kívül majdnem mind ott vesztünk. Ők is csak azért úszták meg, mert a kandallón keresztül távoztak.
- Mind tudtuk, mire vállalkozunk…
- Nekem speciel halvány fogalmam sem volt, hogy így kell végigflangálnom az utcán – mutatott végig magán Sirius dühösen. – Arról nem is beszélve, hogy fogalmunk sincs arról, mi van többiekkel. Molly és Arthur vajon épségben megérkeztek? Na, és Lily és Perselus.
- Még nincs éjfél. El sem indultak.
- Csak egy kérdés volt.
- Amire holnap választ is kapunk, de… Várj csak! – fordult felé vigyorogva Remus. – Azt mondtad, Perselus.
- Én nem- tagadta Black. – Az fix, hogy nem mondtam ilyet.
- De igen.
- De nem.
- De igen.
- Nem mindegy? Fáradt vagyok, aludni akarok! Húzz a kanapémról!
- Rendben – állt fel mellőle Remus. – De azért előbb vedd le a szoknyád! Vagy ennyire a szívedhez a nőtt?
Ha szemmel ölni lehetett volna, akkor az éppen távozó Remus már nem lenne az élők sorában.

Dumbledore idegesen járkált fel-alá az irodájában és hiába próbálta őt McGalagony is nyugtatni, attól csak még felindultabb lett.
Látta, amint pár perccel ezelőtt még a VESZÉLY szó villogott Piton és Lily arcképe fölött a mellette forgó jelenésen, majd azt is látta, hogy már nem látott semmit.
- Pedig annyira világosan beszéltem! – csattant fel az igazgató, mire Minerva ugrott egy kicsit ijedtében. – Megmondtam nekik, hogy pontban éjfélkor induljanak és hogy Madame Rosmerta várja őket, majd útnak indítja őket vidékre, erre mit csinálnak…?!
- De ha rájuk támadtak – ellenkezett az idős boszorkány. – Nem tehettek mást!
- Igaza van – hagyta helyben Albus. – De hol lehetnek most?
- Egészen biztosan jól vannak.
- Biztosan…- visszhangozta az igazgató, ám nem volt meggyőződve arról, hogy amit Minerva mond, az úgyis van. – Nyilván Perselus biztonságos helyre vitte magukat…
- Minden bizonnyal – helyeselt McGalagony. – Nem hagyná, hogy Lilynek bármi baja essék.
- Ebben igaza van, Minerva! Csakhogy az ember hajlamos arra, miközben azt védi, akit szeret, elfeledkezni önnön testi épségéről. És ez a fiú most fontosabb a küldetés céljából, mint bárki más.
- Mit akar csinálni?
- Egyelőre nem tehetek semmit. Ha holnap délben sem jönnek vissza, akkor megkeressük őket.
- Tudja, hol lehetnek, Albus? – érdeklődött csendesen, aggódón Minerva.
- Van egy sejtésem. És nagyon remélem, ha ott vannak, ahol gondolom, Perselus megtette a szükséges óvintézkedéseket, hogy senki ne fedezhesse fel őket.

Perselus kezei már Lily blúza alatt jártak, miközben egy pillanatra sem szakította el ajakit a nőétől. Kigombolta a zavaró ruhadarabot, ami suhogva ért földet.
A férfi ekkor lassan Lily mögé lépett és a vörös hajzuhatagot félresimítva a nyakát kezdte el gyengéden csókolgatni.
A boszorkány már többször is érezte, hogy Perselus egy-egy szenvedélyes csókolózásuk közepette több olyan pontot is felfedezett a testén, melyek érintése az őrületbe kergették őt. Most sem volt másként. Hátravetette fejét, minél nagyobb teret engedve a férfinak, ő maga pedig halk sóhajokkal adta a tudtára, mennyire kedvére való, amit a varázsló tesz. Egyik karját hátranyújtotta, hogy, ha ez egyáltalán lehetséges, még közelebb húzza magához a férfit, aki azonban most abbahagyta áldásos tevékenységét és gyengéden maga felé fordította a nőt, ismét birtokba véve a szépvonalú vörös, duzzadt ajkakat.
Lilynek egy cseppet sem volt ínyére, hogy Perselus megszakította a kényeztetését, de rögtön el is felejtett mindent, ahogy a férfi forró kezének érintését megérezte meztelen bőrén és azok egyre inkább a farmerja felé kalandoztak.
Azonban most ő volt az, aki nem engedett; még idejében megfogta Perselus kezét, aki ezt egy apró morgással jutalmazta. Érezhetően nem volt ínyére, hogy a drága boszorkánya így incselkedik vele.
Lily elégedetten elmosolyodott és apró kezeivel Perselus ingjét kezdte gombolni és bosszúsan állapította meg, hogy a férfiingek túl sok gombból állnak, mert valahogy sehogy sem tudott a végére érni. Amikor viszont végre megszabadította a varázslót ingjétől, az megérdemelt helyén landolt, pontosan az ő blúza mellett.
Egymást ölelve és csókolva indultak botladozva az ágy felé.
Perselus olyan lassan és óvatosan fektette le a nőt, mintha porcelánból lenne. De hát abból is volt. Számára Lily volt a legtörékenyebb teremtés ezen a Földön, akit egész életében védelmezni akart és bosszút állni azokon, akik akár csak egy ujjal is bántani merik őt.
- Szeretlek – suttogta a nő szájába, miközben egy ügyes mozdulattal levarázsolta róla a melltartót és megfelelő távolságba hajította tőlük.
Lily egy pillanatra sem engedte el magától Perselust. Görcsösen kapaszkodott a férfi vállába, miközben az újra a nyakát vette célba. A nő felsóhajtott attól az érzéstől, amit kedvese közelsége váltott ki benne és ahogy a férfi teste egy kicsit eltávolodott az övétől, ő már formás kezeivel Perselus nadrágján matatott.
Egy időben két nadrág landolt a földön, majd nem sokkal később követte azokat két alsónemű is.
A férfi nem tudott betelni Lilyvel. Minden egyes porcikáját meg akart ismerni és minden egyes apró részletet csókjaival illetni.
- Perselus… - suttogta a nő nevét zihálva. – Kérlek…
Piton két keze közé vette a nő gyönyörű arcát és újra lecsapott ajkaira.
Egy pillanatra újra Lily szemébe nézett, mintha meg akarna győződni arról, hogy amit tenni készül, az nem fog semmi ellenállásba ütközni.
A nő nem válaszolt, csak elmosolyodott és kisimított egy csapzott fekete tincset a férfi homlokából.
Perselus megkapta az engedélyt.
A következő pillanatban ujjaik összefonódtak és együtt jutottak el olyan magasságokba, ahol eddig még sosem jártak.