- Hol van Harry? – kérdezte Piton, mikor Lily már kibontakozott az öleléséből. A nő arcára a kérdés hallatán széles mosoly ült ki.
- Hoppanált, Perselus – válaszolta.
- Hoppanált? – kérdezett vissza döbbenten a férfi. – De hát a Roxfortban nem lehet hoppanálni!
- Tudom – bólintott mosolyogva a boszorkány. Pár órával ezelőtt még senki nem tett arra egy lyukast garast sem, hogy Harry Potter az őt ért Crutiatus átok miatt valaha is képes lesz varázsolni, erre most egészen egyszerűen hoppanált egy attól levédett helyen.
Piton hitetlenkedve megcsóválta a fejét és egy alig látható mosoly suhant át az arcán.
- De nem tudom, hol lehet- komorodott el Lily arca. – Csak remélni tudom, hogy biztos helyre ment.
- Megtaláljuk, ne félj! – szólt nyugtató hangon Perselus és már éppen indulni akartak, mikor egy ismerős hang csendült fel a hátuk mögött.
- Lily, nézd csak! Ez a kis drága az egyik pillanatban csak ott termett a Szükség szobájában – közelített feléjük Molly, karján a kis Harryvel, aki mosolyogva integetett anyukája felé.
- Hála az Égnek! – ölelte meg kisfiát Lilyt és egy hatalmas puszit adott neki, majd Mrs. Weasley felé fordult. – Köszönöm, Molly!
- Nem tettem semmit, kedves – mentegetőzött az asszony.
- De igen. Köszönöm, hogy addig is vigyáztál rá, míg én nem lehettem mellette – mosolygott továbbra is hálálkodva Lily.
- Semmiség – szabadkozott Molly kedvesen.
- Perselus, hát itt vannak! – hallották meg nem is olyan távol tőlük Dumbledore hangját. Az igazgató nyomában Siriusszal és Remusszal éppen feléjük sietett. – Sikerült? – nézett Pitonra reménykedőn, mikor odaért melléjük.
- Igen – válaszolta a férfi kurtán. – Halott.
- Voldemort meghalt? – kérdezte döbbenten Mr. Weasley.
- Legyőzte? De mégis hogyan? – érdeklődött tovább az igazgató, nem kis izgalommal a hangjában.
- Nem tudom – vallotta be őszintén Perselus. Még most sem nagyon tudta, hogy mi is történt nem is olyan rég a Denem-házban, de abban biztos volt, hogy a Nagyúr halott.
- Nem tudod, hogy nyírtad ki Voldemortot?! – csattant fel Black. – Egyáltalán meghalt?
- Igen.
- Honnan vagy ebben olyan biztos?
- Ott voltam. Halott. Ez egészen biztos – válaszolta Piton olyan egyszerűen, mintha egy teljesen hétköznapi dologról beszélgetnének a vasárnapi ebéd fölött.
- Jól van, ezt majd megbeszéljük később – szólalt meg Dumbledore csendesen. – Most menjenek a gyengélkedőre, hogy ellássák a sebeiket, utána pedig pihenjenek egyet, hosszú napunk volt. Perselus – fordult a fekete hajú férfi felé. – Szeretném, ha miután végzett Poppynál, mindent elmesélne nekem arról, ami történt.
A varázsló bólintott és követte a többieket a gyengélkedő felé.

- Mit csináltál a kezeddel? – kérdezte fejcsóválva Lily Pitont, mikor próbálta az apró szilánkdaraboktól megtisztítani kedvese tenyerét.
- Ne mondd el senkinek – suttogta Perselus bizalmasan. – Levertem valami üvegizét a Denem-házban és beletenyereltem, mikor elugrottam egy átok elől. Hadd higgyék, hogy valami hősies dolog volt – intett fejével Blackék felé, akik nem messze tőlük részesültek orvosi ellátásban. Sirius a vállába kapott egy ártást, Remus pedig jó barát módjára szolidált vele és lekísérte a gyengélkedőre.
Az ágyak egytől egyig mind foglaltak voltak, így Lily és Piton kénytelenek voltak a földön ücsörögni, de a nőnek láthatóan nem okozott gondot, hogy így is szakszerűen ellássa a férfit.
- Nem hiszem, hogy bárki is a szemedre vetné – mosolyodott el Lily. – Legyőzted őt, Perselus. Ha tetszik, ha nem, ez hőstett volt javából.
A férfi nem válaszolt, csak visszamosolygott és legközelebb csak akkor adott ki magából hangot, mikor a boszorkány lefertőtlenítette a sebét. Fájdalmasan felszisszent.
- Ne haragudj! – szabadkozott a nő.
- Nem bántottak, ugye? – szakadt ki Perselusból a reménykedő kérdés, mire már Lily is felkapta a fejét.
- Nem – válaszolta, miközben bekötözte a férfi tenyerét, aki egy pillanatra sem vette le róla szemét.
- Akkor jó – sóhajtott fel megkönnyebbülten Piton, mikor a fején lévő kis sebe került a kezelés alá, amit az a robbanás okozott, amit Voldemort halála váltott ki. – Soha nem bocsátottam volna meg magamnak, ha történik veled valami.
- Nagyon megijedtem, mikor felébredtem és láttam, hogy nem vagy mellettem – válaszolta csendesen a nő. - És mikor megtudtam, hova mentél… Ígérj meg valamit, Perselus! – emelte a férfire zöld tekintetét könyörgőn Lily. – Ígérd meg, hogy soha többé nem csinálsz ilyet és hogy soha többé nem hagysz el és…
- Ssh! – tette Piton a nő szája elé mutatóujját. – Túl sokat beszélsz – mosolygott, miközben előrehajolt, hogy megcsókolja. – Megígérem.
- Ha végeztek, távozzanak, kérem! – harsant fel a hátuk mögött Madame Pomfrey éles hangja. – Ez ugyanis egy gyengélkedő, nem pedig nászutas lakosztály – nézett rájuk rosszallóan a javasasszony, így a távozás mellet döntöttek.
Perselus egészen a szobájáig kísérte Lilyt, ahol egy pillanatra megálltak egymással szemben. Ő megfogta a nő kezét, aki édesen elmosolyodott.
- Nem jössz be?
- Nem – rázta meg a fejét Piton ,bármennyire is csábító volt az ajánlat és bármennyire is vágyott Lilyre. –Pihenned kell! Használd ki, hogy Harry Weasleyéket boldogítja és aludj egy jót! Nekem egyébként is még Dumbledore-ral is beszélnem kell.
A boszorkány bólintott, majd miután megkapta a neki kijáró csókot, mosolyogva tűnt el a szobájában, Piton pedig útját az igazgató irodája felé vette.

Dumbledore csendben hallgatta Perselus történetét, néha hümmögöt, esetleg, nagy ritkán elhagyta a száját egy „Nahát” is. Mikor a férfi befejezte, ő ismét felé fordult és kérdőn ránézett. Piton bólintott, hogy itt a történet vége, nincs tovább.
- Szóval nem pálcával győzte le – összegezte a lényeget az idős mágus.
- Nem, de visszahoztam azt is – nyúlt zsebébe Perselus él letette az asztalra a Pálcák Urát. Dumbledore egy darabig nézte, majd újra ráemelte tekintetét vendégére. Várt még valamire. – Igazgató úr, én nem tudom, mi volt az az erő, de az enyém volt. Tudom. Szinte azonnal tudtam, mit kell tennem. Olyan volt, mintha mindig is bennem lett volna ez a képesség csak…
- … nem volt rá elég idő, hogy a felszínre törjön – fejezte be az idős mágus a mondatot. – Nyilván abban a másik világban is meg volt ez az erő, csak túl korán távozott onnan, semhogy tudomást szerzett volna róla. Ilyen varázslatok pálca nélkül… - rázta meg fejét mosolyogva Dumbledore. – Nem hiába ön a varázslók hercege, fiam.
- Erről is szeretnék önnel beszélni, uram – nézett rá komolyan Perselus. – Azt hiszem, a legjobb lenne megsemmisíteni az ereklyéket! De a gyűrűt mindenféleképpen. Túl nagy veszélyt jelenthet a jövőben, ha illetéktelen kezekbe kerül.
- Igaza van – bólintott beleegyezően az igazgató. – De talán, elegendő lenne, ha csak a Feltámadás Kövét pusztítanánk el. A gyűrűt tartsa meg nyugodtan, hiszen az az Öné.
- Nem hiszem, hogy…
- Szerintem még szüksége lesz rá – mosolyogott sokat sejtetően Dumbledore a félhold alakú szemüvege mögül. – Adja csak ide! – nyújtotta ki kezét, mire a férfi levette az ékszert és átadta neki. Az igazgató felvett egy levélbontó kést és két mozdulattal kipattintotta a követ a foglalatból, aminek a helyén most már egy cifra G betű díszelgett, magába foglalva a Geldonok családi címerét. – Magának kell megtennie, fiam! – intett a kandalló felé Dumbledore és átadta a Feltámadás Kövét.
Piton a kandallóhoz lépett és egy darabig megbűvölve figyelte a benne táncoló lángokat, majd rádobta a követ az izzó fadarabokra. Egy pillanat alatt semmivé vált.
- Jól cselekedett, Perselus. Fogja a gyűrűt és menjen, pihenjen! Nagyon hosszú napja volt.
- Mi a helyzet a Pálcák Urával?
- Az a magáé, fiam. Mindig is az volt. Voldemort nem használhatta ön ellen, hiszen maga önszántából adta oda neki. A Pálca pedig nem fordult ura ellen. De amit pálca nélkül tett, az egészen egyszerűen bámulatos! Soha nem láttam még senkit így varázsolni Perselus.
- Lenne itt még valami, uram – folytatta Piton néhány másodperc hallgatás után. - Voldemort elmondta, hogy a halálfalók a Roxfortba tartanak. Mikor meghalt, megfogtam a pálcáját…vagyis a pálcát és a Sötét Jegyemre szorítottam, hogy visszahívjam őket. Mielőtt távoztam volna, egy átkot szórtam a Denem – házra, hogy aki bemegy, addig nem léphessen ki, míg aki az átkot küldte, fel nem oldja azt.
- Értem – bólintott az igazgató. – Akkor azt hiszem, lesz még egy feladata a pihenés előtt. Kérem, kísérje el az aurorokat a házhoz és oldja fel az átkot, hogy a csapdába esett halálfalók valóban odakerüljenek, ahová valók. És még valami – szólt hangosan, mikor látta, hogy a férfi már az ajtó felé indul. – Legyen olyan kedves és húzza fel az ingujját.
- Hogyan? – lépett vissza elé kérdő tekintettel Piton.
- Mutassa a Sötét Jegyét!
Perselus egy pillanatig habozni látszott, de aztán úgy cselekedett, ahogyan kérték. Azonban kis híján dobott egy hátast, attól, amit látott.
- Eltűnt – suttogta elhűlten maga elé. – A Sötét Jegy eltűnt!
- Számítottam rá- mosolygott Dumbledore a fiatal férfi kérdő tekintetén. – Ön ettől a pillanattól fogva szabad, fiam!
- De hogyan…?
- Megölte Voldemortot és a halála után érintette hozzá a pálcáját a Jegyhez. Ha úgy tetszik, ő szabadította fel magát akaratán kívül. Most már nem köti a múltja. Legalábbis ez a múltja. Elmondta már Lilynek az igazat? Hogy honnan jött és ki is maga valójában?
- Még nem.
- Akkor tegye meg gyorsan, mielőtt ő jön rá. Most pedig menjen és tegyen úgy, ahogy kértem!
A férfi kábultan bólintott és útra kelt újra a Denem- házhoz, hogy segítse az aurorok munkáját, ahonnan csak délután tért haza. Gondolta, elmegy Lilyhez, mert szinte fájt a nő hiánya, de túl fáradt volt ahhoz, hogy miután lement a lakosztályába, ismét megmássza a lépcsőket. Sőt, ahhoz is túl fáradt volt, hogy az ágyát elérje, így csak leroskadt a hozzá legközelebb álló fotelba és mély álomtalanságba merült.

Már elég késő volt ahhoz, hogy Lily lemenjen a vacsorához Harryvel. Remélte, ott majd találkozik Perselusszal és talán majd együtt tölthetnek pár percet. A nagy sietségben és igyekezetben még meg sem tudta köszönni neki, hogy megmentette az életét. Többször is eszébe jutott a nap folyamán, hogy mi lett volna, ha a férfi nem tér vissza Voldemorttól. Hol lenne most nélküle? Még egyszer nem tudná elviselni, hogy elveszítse, akit szeret.
Soha nem hitte volna, hogy James után egyszer még képes lesz szeretni így bárkit is, mint ahogy Perselust szerette. Tiszta szívből, odaadón.
Gondolataiból kopogás zökkentette ki. Mivel nem rég fürdött, így még nem volt ideje teljesen felöltözni. Csak egy farmer volt rajta és afölött a köntöse, aminek övét most erősen maga köré tekerte, majd az ajtóhoz lépett és kinyitotta azt.
- Perselus – köszöntötte vendégét mosolyogva. – Épp vacsorázni készültünk Harryvel, de mehetünk együtt, csak felkapok valamit.
- Nem – vigyorgott a férfi és beljebb lépett.
- Ne vegyek fel semmit?
- Ez a lehetőség is csábító, - nézett végig Lilyn – de én inkább arra gondoltam, hogy vacsorázhatnánk együtt… nálad – majd intett egyet a kezével és csupa finomság jelent meg a kisasztalon. – Nincs kedvem lemenni a többiek közé.
- Úgysem úszhatod meg a gratulációkat – lépett mögé a nő és hátulról átölelte.
- Vacsorázni jöttem, – fordult vele szembe Piton mosolyogva – nem másért.
- Akkor más nem is lesz, csak vacsora? – nézett vissza rá a boszorkány csábítóan és karjait a férfi nyaka köré fonta.
- Hát, sort keríthetünk majd másra is…
- Most már óvatosabb leszek – suttogta Lily, ahogyan ajkai közeledtek kedvese ajkai felé. – Bezárjuk az ajtót, hogy ne zavarjanak.
- Remek ötlet – lehelte a nő szájába a férfi a szavakat, miközben közelebb húzta magához.
- Hejji éhes – ütötte meg a fülüket az édesen csengő hangocska a másik szoba ajtajából, mire Lily arra fordult, kitárta karjait és kisfai egész gyors sebességgel odacsámpázott hozzá.
- Nézd, csak kicsim, ki van itt? – fordult Perselus felé Harryvel, aki mosolyogva integetett a mogorva mágus felé. Piton még maga is meglepődött, mikor egy apró mosoly suhant át az arcán a kisfiú üdvözlésére.
A vacsora teljesen úgy zajlott le, mint egy normális családban. Váltottak pár szót az aznapi eseményekről, de hosszabban egyiküknek sem volt kedve ecsetelni a dolgokat. Majd talán holnap.
Harry csendesen pihegett anyukája ölében, eltelve az ételek mennyigésétől, amit elfogyasztott, majd mikor már mély álomba merült, Lily halkan felkelt az asztaltól, nehogy felébressze őt és lefektette a szomszéd szobában. Csendesen behúzta az ajtót maga mögött és ekkor megakadt a szeme a vele szemben álló férfin, aki láthatólag épp távozni készült.
- Remélem, nem úgy gondoltad, hogy most elmész – lépett hozzá közelebb és karjai ismét Perselus nyaka körül pihentek.
- Ami azt illeti…épp erre gondoltam – válaszolta Piton. – Pihenned kell.
- Ne aggódj értem folyton – dorgálta meg kedvesen Lily ajkaival megérintette a férfi nyakát. – Majd pihenek, ha fáradt vagyok. Most nem vagyok – csókolta meg a férfit, akinek máris a dereka körül érezte a karjait.
- Lily, el kell neked mondanom valamit. Valami nagyon fontosat. Arról, hogy ki vagyok…
- Ne most, majd holnap! – suttogta a nő, miközben megérezte, hogy Perselus egyre közelebb húzza magához.
Pitonnak igencsak úgy tűnt, hogy mondani valója ráér holnap reggelig. Most fontosabb dolga van.
- Mondd csak, - szakította el ajakait a nőétől – tényleg nincs ezalatt semmi? – simított végig a puha selyem köntösön.
- Mondtam már, hogy nem volt időm felöltözni – válaszolta mosolyogva Lily és hihetetlen
gyorsasággal szabadította meg a férfit az ingétől. – Erre most nem lesz szükséged.
- Sietsz valahova? – kérdezte vigyorogva Perselus és laza mozdulattal kioldotta a köntös selyemövét, ami suhogva ért földet, ő pedig, ha ez egyáltalán lehetséges, még közelebb húzta magához a nőt. – Megőrjítesz – suttogta Lily szájába és a következő pillanatban ölbe kapta és ágyhoz vitte, gyengéden lefektetve őt és birtokba vette a nyakát, miközben gyors leltárt készített. – Ajtó?
- Zárva – érkezett halk sóhaj kíséretében a válasz.
- Gyerek?
- Alszik – zihálta Lily, miközben érezte, ahogy a férfi ajkai bebarangolják a testét és kezei már a farmarjánál jártak, ami pillanatok alatt lekerült róla. A nő egy halk nyögéssel jutalmazta a férfi ténykedését, akiről félelmetes gyorsasággal került le a nadrág és egyéb, az est további sikeres folytatásához felesleges ruhadarabok. – Perselus… - suttogta többször is a férfi nevét, mikor annak ajaki különös figyelemben részesítették a melleit.
Lily egy darabig még élvezte a kényeztetést, majd egy gyors mozdulattal Perselus fölé kerekedett és tisztán kivehette a mágus arcán a meglepődés jeleit.
A férfi fölé hajolt szenvedélyesen megcsókolta, majd lassan elindult lefelé a testén. A nyakával kezdte, majd a mellkasához ért. Érezte, hogy Perselus légzése egyre szaggatottabbá válik.
Felemelte fejét, hogy kedvese szemébe nézzen, amiben most annyi szenvedélyt látott, mint eddig még sosem.
Figyelte, ahogy egy kis verejtékcsepp elindult a homlokáról.
- Bírod még? – kérdezte mosolyogva.
- Aha – ez volt az egyetlen értelmes szót, amit a férfi képes volt kipréselni magából, de ezt is csak nagy nehezen.
- Szeretlek, Perselus – suttogta egész közelről a fülébe Lily és újabb felfedező útra indult, útba ejtve ajkaival az izmos karokat, amik most megadóan hevertek Perselus mellett. – A Jegy – sikkantott fel Lily. – Hová tűnt a Sötét Jegy?
- Jaj, kit érdekel?! – rántotta fel magához türelmetlenül a nőt és egy gyors mozdulttal most ő került fölébe.
- Sietsz valahova, Perselus? – kérdezte vigyorogva a boszorkány,de válasz már nem érkezett, mert szájuk ismét egymáshoz tapadt, testük pedig végre vad, szenvedélyes táncba kezdett.

Perselus magukra húzta a takarót, nehogy a karjaiban tartott alvó angyal megfázzon.
- Én is nagyon szeretlek – suttogta, nehogy felébressze és lágyan belecsókolt a vörös hajkoronába.
Hirtelen nagyon fáradt lett és úgy érezte, mintha szemei ólomból lennének, máris lecsukódtak.
- Perselus – hallotta meg valahonnan nagyon messziről az ismerős hangot. – Perselus.
A hang egyre közelebb volt.
Kinyitotta hát a szemét és Dumbledore-t látta maga előtt. Nem, nem az evilágit, hanem azt, aki annak idején ideküldte őt.
Az idős mágus barátságosan mosolygott rá, ő pedig körbenézett és nem látott mást, csak feketeséget maga körül. Megrémült.
- Mit akar? Miért jött? – kérdezte idegesen, mert retteget attól a választól, amit kapni fog.
- Amikor ideküldtem magát, hibáztam – szólt megfontoltan Dumbledore. – Most itt vagyok, hogy helyrehozzam a hibám.