Alig lépett be a konyhába, nekiütközött Siriusnak, aki karjánál fogva lelökte az első útjába kerülő székre.

- Na ide figyelj, kisasszony. Legközelebb nem fogom tartani a hátam, miattad, remélem, tudod.

- Tudom.

- És nagyon szeretném, ha most már nem szenvedtetnéd a barátomat, mert összeakad a nem létező bajszunk.

- Nem fogom – Siriusnak feltűnt a lány engedelmessége, de nem tudta, mire vélje, így rákérdezett:

- Mi van veled?

- Nem lehetne halkabban kicsit? Fáj a fejem.

- Te ittál?

- Nem.

- Egy fél üvegnyi skót whisky kiütötte – szólalt meg hátuk mögött Regulus, majd Remus:

- Nem ütötte ki. Miközben itta, igen értelmesen beszélt.

- Honnan tudod, Holdsáp?

- Itt ültem lent vele.

- És hol van Johnny? – szólalt meg újra Sirius.

- Mindenkinek ez az első kérdése? Üljetek le, elmondom – fogta a fejét a lány, majd mesélésbe kezdett: - Amikor felmentem az emeletre, azzal fogadott, hogy hallott mindent, és hogy most már érti, mit miért tettem, illetve nem tettem. Azt mondta, tudja, hogy csak Remusra vártam, és neki nincs semmi keresnivalója itt. Ezt az utóbbit nem mondta ki, de ezt lehetett kivenni a szavaiból, így miután ti lefeküdtetek aludni, Johnny elment.

- És te csak úgy hagytad elmenni? Azt mondtad, szereted – szólalt meg hosszú csend után Sirius.

- Szeretem is.

- De?

- De ismerem a korlátaimat, és azt is tudom, hogy neki és nekem nincs közös jövőnk.

- Mert?

- Mert Johnnyt inkább testvérként és barátként szeretem, mint férfiként. És mert nekem még mindig Remus a mindenem.

- De akkor nem értem, miért nem vagy vele.

- Mert Remus időt kért.

- Én nem kértem időt, csak azt mondtam, meg kell szokni, hogy újra itt vagy.

- És amikor megkérdeztem, hogy akkor akár most is összejöhetünk-e, te azt mondtad, várjak még egy kicsit.

- Igen.

- Tehát időt kértél – a férfiban ekkor tudatosult, hogy valóban ez a lényege mondanivalójának.

- Tényleg.

- Szóval Remus miatt nem vagyunk együtt.

- Tehát akkor folytatódik minden.

- Mire gondolsz, Tapi? – kérdezte a lány a nagybátyját, aki mosolyogva válaszolt neki:

- A se veled, se nélküled szerencsétlenkedés a részetekről. Nem értelek titeket. Ha szeretitek egymást, akkor mi értelme annak, hogy szenvedtetitek magatokat?

- Én nem tenném, ha Remus…

- Remus csak beszél! Nem tanultad még meg, hogy Remusnál a nem, tulajdonképpen igent jelent?

- Hát, nem igazán, mert eddig akármire is nemet mondott, az valóban úgy történt.

- Akkor csak neked képes nemet mondani.

- Meglátjuk, meddig – a lány ördögi mosollyal az ajkán hagyta ott a három férfit a konyhában, hogy aztán felöltözve menjen vissza hozzájuk. Aprócska koptatott farmerszoknyát, lila, mélyen dekoltált szaténfelsőt, és egy lila tűsarkú szatén körömcipőt vett fel. Mikor belépett a konyhába, mindhárman megbámulták. – Mi van?

- Te hová mész ilyen öltözékben? – kérdezte Sirius, mire a lány nyugodtan válaszolt:

- Találkám van.

- De ilyen ruhában? – sápadt el Remus. Katie mosolyogva szólt vissza neki:

- Ha van kedved, velem jöhetsz.

- Nem biztos, hogy menni akarok. Hová mész?

- A Roxfortba. Beszélnem kell Dumbledore professzorral.

- Akkor elkísérlek, ha apád megengedi – az említett férfi egyszerűen csak legyintett a kezével, mire Katie és Remus lelépett. A ház elől hoppanáltak a Roxfort kapujához, hogy aztán besétáljanak.

Első útjuk az igazgatóhoz vezetett, de összefutottak Piton professzorral, aki – miután meglátta a lányt -, első meglepetéséből felocsúdva, rá nem jellemző módon átölelte a lányt.

- Én is örülök, hogy látom, professzor.

- Ostoba leány, hol járt eddig?

- Franciaországban voltam.

- Nagyszerű. Remélem, kiélte magát ott, és hajlandó visszajönni, hogy letegye a RAVASZ-vizsgáit.

- Épp ezért keresem az igazgató urat. Ugyanis nem sok tárgyból szeretnék vizsgázni, csak amik kellenek a továbbtanulásomhoz.

- Mivel szeretne foglalkozni?

- Bájitalokkal.

- Micsoda?

- Szeretnék bájitalokkal foglalkozni. Tudom, hogy eddig nem említettem, de ha nem mentem volna el a suliból, mindenképpen ezzel…

- Bájitalok.

- Lesz két hónap múlva egy nemzetközi bájitalverseny, ahová be szeretnék nevezni.

- Miket kell megfőznie?

- Az Élőhalál Eszenciáját, az Örök Szerelem bájitalát, a Vámpírgyengítő italt, az Átkos fájdalom Eszenciáját, és a Farkasölőfű Főzetet.

- Finom falatok, de viszonylag könnyű.

- Egy bájitalmesternek igen. Nekem ezen múlik, hogy megkapom-e a mesteri címet.

- A legjobbtól tanult, kisasszony, ne kételkedjen. De ha szeretné, segítek bennük.

- Köszönöm, még meggondolom.

- A bájitalon kívül szeretne másból vizsgázni?

- Sötét Varázslatok Kivédése. És Átváltoztatástan. Bűbájtan. És gyógynövénytan.

- Szóval azok a tárgyak, amik kellenének egy...

- Gyógyítónak.

- Gyógyító szeretne lenni?

- Igen, Piton professzor.

- Jöjjön velem, elkísérem az igazgatóhoz. Lupin?

- Katie-t kísérem.

- Feljössz velem? – fordult a lány a szerelméhez.

- Nem zavarnék?

- Mit tudnál megzavarni?

- Ti együtt jöttetek?

- Persze, hiszen itt vagyunk. Együtt – válaszolt Remus a feltett kérdésre.

- Nem úgy értettem, Lupin. Együtt, mint egy pár?

- Ja, úgy… nem, nem egy párként.

- Meglepő, pedig azt hittem, rögtön összejöttök, amint a kisasszony hazatér – válaszolt gúnyos mosollyal az ajkán a férfi.

- Nem így történt.

- Ami késik, nem múlik – motyogta az orra alatt a fekete hajú varázsló, majd elkísérte őket az igazgató irodájához, ahol aztán rövid bevezető után elmondta, miért is jöttek, majd magára hagyta az igazgatót a két jövevénnyel.

- Katherine, látom, jó egészségnek örvend.

- Mondhatni.

- Helyes. És? Van már vőlegénye, vagy férje?

- Nincs.

- Pedig ilyen fiatalon habzsolnia kellene az életet.

- Nem vagyok olyan.

- És milyen volt Párizs?

- Honnan tudja, hol voltam?

- Ugyan, Katherine, kevés az a hely, ahová nem ér el a kezem.

- Akkor miért nem jött értem senki?

- Meghagytam önnek a döntés jogát. Ha titokban akarta tartani, nyilván oka volt rá. De most nem ez a fontos. Tehát öt tantárgyból szeretne vizsgázni.

- Igen.

- Mikor szeretné megtenni?

- Minél hamarabb.

- Hová siet ennyire?

- Ha most levizsgáznék, tudnék még jelentkezni a Gyógyítóképzőbe.

- Értem. Nos, ez esetben holnap tizenegy órára jöjjön ide. A Nagyteremben leszünk a tanárokkal, így könnyedén számot adhat tudásáról. Rendben?

- Igen, Dumbledore professzor. Köszönöm.

- Magának köszönje, ha átmegy a vizsgákon.

- Az is meg lesz. És azt is köszönöm, hogy nem szólt senkinek, hogy tudja, hol vagyok.

- Nincs mit. De ígérje meg, legközelebb nem tűnik el szó nélkül. Tudtunk volna segíteni.

- Tudom, hogy tudtak volna, de ez az én háborúm volt.

- És jobbnak tartotta, ha elmenekül a háború elől?

- Hülye döntés volt, belátom.

- Valóban. De megtörtént, és most már itthon van. Remélem, minden rendbe jön. Remus, holnap tíz órára jöjjön az irodámba – mondta, miközben furcsa mosolyt küldött a két fiatal felé, akik minél hamarabb szerették volna maguk mögött hagyni az iskolát.