- Nem mondtad, hogy vizsgázni akarsz – támadta le a lányt Remus, miután elhagyták a kastélyt.

- Miért, szerinted hogy élnék meg hátralévő életemben, ha nincs semmilyen végzettségem? Még a sulit sem fejeztem be. Esélyem sincs.

- De hát…

- Nézd, Remus, nehéz éven vagyok túl. Amit Párizsban tanultam, itt van bennem, de az rohadtul kevés ahhoz, hogy pénzt keressek. Tisztességesen akarok élni. Nincs több éjszakai bár, nincs több sztriptíz, nincs több lenge öltözékben való szereplés. Csak én. Katie Black, a gyógyító.

- Három év, mire elvégzed a sulit.

- Tudom.

- És addig?

- Mire gondolsz?

- Mit teszel addig?

- Tanulni fogok, Remus. Azt hittem, egyértelmű. Elmegyek két hónap múlva arra a versenyre, úgy döntöttem, hogy megnyerem, és máris lesz egy bájitalmesteri címem.

- Nem kevés főzetet kell elkészítened, és nem is a legkönnyebbeket adták ki.

- Várható volt, hogy nem egy egyszerű főzetet fognak feladni, ha már bájitalmesteri cím forog kockán.

- Valóban. Na gyere, meghívlak egy kiadós reggelire.

- Kösz, de nem vagyok éhes – alig mondta ki a lány, gyomra meghazudtolta, ugyanis akkorát kordult, hogy azt bárki megirigyelte volna.

- Tudod, kit etess be ezzel.

- Reméltem, hogy téged sikerül.

- Korábban kell ahhoz felkelned.

- Ennél korábban?

- Bizony – leültek a Szárnyas Vadkanban, ahol Remus megrendelte az ennivalót. Körülbelül tizenöt perc múlva végeztek az evéssel.

- Remus, mi lenne, ha nem mennénk vissza hozzánk?

- Mire gondolsz?

- Hát, sétálhatnánk, vagy elmehetnénk hozzád.

- Mit tervezel?

- Nincs konkrét tervem. Csak szeretnék egy kicsit veled lenni.

- Rendben – a férfi fizetett, majd a kocsma elől dehoppanáltak. Pontosan Remus kertjébe. Mikor bementek a házba, a lány azonnal levette cipőjét, és felszaladt az emeleti mosdóba. Mikor visszament a nappaliba, Remus a kandalló előtt ült.

- Semmit nem változott a házad – állt meg a lány a lépcső aljában.

- Mit vártál? Hogy bánatomban átrendezem a berendezést? – kérdezte a férfi, miközben a kandallót bámulta.

- Nem, azt semmiképpen sem. Nyugodtabb természet vagy, minthogy ilyet tégy.

- Csak hogy tudd, igen közel jártam ahhoz, hogy a nagybátyádat darabokra tépjem, mikor megkaptam a leveledet.

- Ő nem tehetett róla.

- Elhallgatta, hol vagy.

- Honnan tudod, hogy tudta?

- Ha ő hozta a levelet, nyilvánvaló, hogy nem véletlenül került hozzá.

- Oké, egy pont a tiéd.

- És most mit akarsz tenni?

- Hát, nem tudom – lépett a férfi háta mögé, miközben ujjaival Remus mellkasát cirógatta. Lupin felsóhajtott, ahogy megérezte a lány érintését.

- Katie…

- Hallgatlak – susogta egykori tanára fülébe, mire az megborzongott. A lány élvezte azt, hogy játszhat a férfival, de az nem tűrte sokáig garázdálkodását, és egy hirtelen mozdulattal a kanapé háttámláján keresztül az ölébe rántotta a megszeppent, ex-diákot. Katie – felocsúdva meglepetéséből – szembefordult a férfival, és annak enyhén őszülő hajába túrt.

- Ne játszadozz velem, mert nem tudod, mire vagyok képes.

- És ha pont azt akarom kitapasztalni? – suttogta a férfi szájába, majd apró csókot lehelt rá.

- Akkor nem jó ajtón kopogtatsz. A hátsó ajtón nem engedek be senkit. Elölről kell jönnöd. Ez már nem a Roxfort, és nem a Mardekár, amikor hátulról kell támadnod.

- Ha elölről jövök, be sem engedsz.

- Tégy egy próbát.

- Neked kell próbát tenned. Én már elmondtam mindent, amit érzek.

- Én is elmondtam.

- Akkor mégis mi a fene tart vissza? Szeretsz. Én is szeretlek. Ezen nincs mit gondolkodni, egyértelmű, minek kellene jönnie.

- Gondolkozz egy kicsit, Katie. Én nem vagyok hozzászokva, hogy máshoz idomulok.

- Ki beszélt idomulásról?

- Hát… nem ez a lényeg, Katie. Öreg vagyok én már ahhoz, hogy együtt járjak valakivel. Nekem már házasodnom kellene, nem együtt járni.

- Találjunk egy középutat.

- Mi lenne az?

- Költözzünk össze – a férfi elmosolyodott, majd megcsókolta a lányt.

- Bolond vagy.

- Mondd azt, hogy nincs igazam.

- Nincs igazad.

- Jaj, Remus, ne csináld már. Ez jó lenne.

- Apád?

- Kit érdekel, mit mond? Azok után, ahogy beszélt velem tegnap, örülhet neki, ha szóba állok vele.

- Mindenáron fel akarsz lázadni ellene?

- Ez nem lázadás. Ő is belátta, hogy kevés ahhoz, hogy közénk álljon. Ha egy kicsit is szeret, elfogadja a döntésemet.

- És miért nekem kell a tűzvonalba kerülnöm?

- Mert szeretsz, és mert boldog akarsz lenni.

- Akkor voltam hülye, amikor nem tűntem el innen.

- Miért tűntél volna el?

- Hogy ne kísérts állandóan – a lány erre nemes egyszerűséggel a férfi képébe röhögött.

- Te hülye vagy.

- Ne szemtelenkedj. Szükséged van a jóindulatomra, hogy átmenj Sötét Varázslatok Kivédéséből a vizsgádon.

- A francba, holnap vizsgázok. Tanulnom is kellene valamit, nem?

- Menj haza, és tanulj.

- De én veled akarok lenni.

- Ha most hazamész, és tanulsz a holnapi vizsgáidra, életed végéig velem lehetsz, ha akarsz. De most tünés.

- Szóval beleegyezel a költözésbe?

- Bele. De csak, ha most elmész. A többi feltételt a vizsgáid után elmondom.

- Miért van olyan érzésem, hogy ez fájdalmas lesz?

- Mert úgy is van. Na, menj – tolta maga előtt a lányt az ajtó felé, aki hirtelen megtorpant, és megfordult a férfi karjaiban.

- Előbb mondd ki.

- Mit?

- Hát hogy szeretsz.

- Már kimondtam.

- De én hallani akarom.

- Mindenáron az őrületbe akarsz kergetni?

- Ö… igen.

- Menj már, mert nem leszek rest, és megbuktatlak.

- Remus.

- Igen? – sóhajtott a férfi, és kérdőn nézett a lányra, aki lábujjhegyre állt, és szájon csókolta szerelmét.

- Én azért szeretlek – kilépett az ajtón, és dehoppanált.

Otthon mosolyogva ült le nagybátyja és apja közé a nappaliban.

- Mitől vagy ilyen boldog? – nézett lányára Regulus

- Szép napunk van.

- Miért is?

- Holnap leteszem a RAVASZ-vizsgáimat.

- Miből?

- SVK, bájitaltan, átváltoztatástan és gyógynövénytan.

- Mondd, hogy nem gyógyítónak készülsz – fogta a fejét Regulus.

- Nézd a jobbik oldalát. Remusnak legalább gondját fogja viselni, ha legyengülne.

- Apropó, Remus. Összeköltözünk.

- Mi? – üvöltött fel egyszerre a két férfi. – Mi ez a hirtelen döntés? Mit találtál már ki?

- Miért mindig én vagyok a hibás? Tudod, mit, apa? Elegem van belőled! Jobb is, hogy összeköltözünk Remusszal, mert más unom, hogy engem hibáztatsz mindenért. Csoda, hogy nem én vagyok a bűnös azért is, mert anyát teherbe ejtetted, vagy, mert otthagyott! Ha már úgyis olyan gyakran találkozgattok az utóbbi időben, mondd meg neki, hogy üdvözlöm, és légy boldog vele!

- Katie!

- Elegem van, apa! Nem én vagyok a hibás! Szeretjük egymást Remusszal, lásd be, ez ellen nem tudsz mit tenni – mondta, majd felment a szobájába tanulni.