- Mi volt ez?

- Jöttem haza a suliból, hogy összepakoljak, de Nott megállított. Tök normális volt. Elhívott a kávézóba, és beszélgetni kezdtünk. Aztán totálisan eszelős lett, és olyanokat mondott, hogy nem fogja hagyni, hogy újra elhagyjam, mint egy éve, és hogy akarnom kell, hogy többet akarjak tőle. Ez nem volt túl értelmes, de ez a lényege.

- De hagytad, hogy megcsókoljon.

- Sajnálom.

- Gyere a cuccaidért – a férfi előre sietett, Katie pedig alig tudta utolérni. A ház előtt aztán mindketten megtorpantak.

- Most úgy kellene viselkedned, mintha semmi sem történt volna.

- Jó – együtt léptek be a hatalmas házba, ahol a nappaliban Reg, Sirius és Miriam ült.

- Sziasztok – Katie elindult a lépcső felé, de anyja elé állt.

- Kislányom.

- Ismerjük egymást? – nézett anyjára felhúzott szemöldökkel, gúnyos mosollyal, majd elsétált mellette, de még mielőtt belépett szobájába, megállt hallgatózni, és meghallotta Regulus hangját:

- Remus, ez mi volt?

- Micsoda?

- Hogy így beszélt Miriammal.

- Nem tudom.

- És a vizsga?

- Mindenből kiválót kapott.

- Nem kínoztad meg, ugye?

- De, ami azt illeti, megkínoztam. Párbajoztunk, és közben tettem fel a vizsgakérdéseket.

- És mégis miért vagy ilyen morcos?

- Nem vagyok morcos. Csak fáradt. Tudod…

- Ja, tényleg. Oké. És mikor költözik?

- A cuccaiért jöttünk.

- Hová költözik? – szólalt meg csendesen, és szomorúan Miriam.

- Remushoz.

- Remus? Minek költözik hozzád?

- Miért ne költözne?

- Nem arra vagyok kíváncsi, hogyan tudsz visszakérdezni.

- Ha eddig nem voltál kíváncsi az életére, ezután se legyél, Meyers.

- Ne légy szemét, Lupin. Okom volt, hogy eltűntem.

- És most véletlenül már nincs okod, ugye? Hát jól figyelj. Regulus talán megbocsátott neked, de a lányod nem fog, ezt szerintem felfogtad az előbbi megnyilvánulásából. Bárhogy is dönt, én támogatni fogom. De van, amit én sem fogok neked megbocsátani. És nagyon jól tudod, hogy mi az.

- A lányom élete és döntései nem tartoznak rád.

- Gondolod? – jött le a lépcsőn Katie, majd megfogta Remus kezét, és gyilkos tekintettel anyja szemébe nézett. – Hát akkor jól figyelj, mert többet nem mondom el neked. Teherbe estél, megszültél, és otthagytál apának, amikor ő még iskolába járt. Eltűntél az életünkből, tizenhét évvel később megjelentél az eljegyzésemen, aztán megint eltűntél. Elmentem az országból, és arra jövök haza, hogy az apámmal találkozgatsz. Mindeközben persze megtudom azt is, hogy a pasimmal lefeküdtél, aki a keresztfiad. Tetted mindezt úgy, hogy halálfaló voltál. Hát bocsáss meg, hogy nem vagyok rád kíváncsi ezek után. És még valami. Remus kicsi korom óta törődött velem. Szeretett engem, és elfogadta, hogy olyan vagyok, amilyen. Felnőttem, és ezek után én döntöm el, kivel akarok lenni. És ha az a férfi Remus, neked nincs beleszólásod az életembe.

- Miért akarnál vele lenni? Ő csak egy korcs.

- Jó lenne, ha figyelnél a szádra, Miriam, mert ez a ház nem a tiéd! Fogd vissza magad, mert rövid úton eltüntetlek a föld színéről!

- Kinek képzeled magad, Katie? Az anyáddal beszélsz.

- Nekem apám van, nagybátyám van, két unokatestvérem van, és Remus van. Biológiai anyám van, aki kihordott a méhében, de ennél többet nem tett. Tehát kijelenthetem, hogy nincs hozzád közöm.

- Az anyád vagyok. Ha tetszik, ha nem.

- Büszke vagy arra, hogy halálfaló vagy? És arra, hogy a keresztfiaddal keféltél?

- Nem tartozom magyarázattal, hogy mit miért tettem. Apád megértette.

- Apámat hülyére veheted az ártatlan arcoddal. De korábban kell felkelned ahhoz, hogy engem is behülyíthess. Még egyszer elmondom. Semmi közöd hozzánk.

- Igenis van közöm hozzád, mert az anyád vagyok! Akkor is, ha te nem ismered be! És jó lenne, ha nem szorongatnád annak a félvérnek a kezét! – Katie már nem tudta tovább ragozni anyja iránt érzett gyűlöletét, így rövid úton elé lépett, és egy hatalmas pofonnal jutalmazta meg.

- Még egyszer nem akarom meghallani, hogy így beszélsz róla. Voldemort is egy félvér volt, ha elfelejtetted volna. És te még annyit sem érsz, mint ez a félvér, akit annyira gyűlölsz. Remus többet adott nekem röpke két nap alatt, mint amennyit te az elmúlt tizennyolc évben.

- Többre tartod ezt a félvért, mint az anyádat?

- Mikor fogod fel végre, hogy nekem te nem vagy az anyám?

- Mégis mit akarsz Lupintól?

- Biztos, hogy tudni akarod?

- Igen!

- Napokig sorolhatnám. De a legfontosabb az, amit ad nekem. Amit ő akar adni, és nem, amit én várok tőle.

- Nagyszerű. Beleszerettél, mi? Mivel igézett meg? Az ártatlan tanító bácsi énjével?

- Nem. Azzal, hogy ő annak látott, ami vagyok. Nem a halálfaló, ribanc anyámat látta bennem, hanem engem. És jó lenne, ha felfognád azokat, amiket már több mint tizenöt perce magyarázok neked. Nekem te nem vagy az anyám. Nincs közöd hozzám. Nincs közöd az életemhez. Nincs közöd ehhez a házhoz. És örülnék, ha az eszedbe vésnéd, hogy soha nem fogom elismerni, hogy közöm van hozzád. Egy mocskos halálfalóhoz. Undorító vagy. Nem fogadod el a döntéseimet, és befolyásolni akarnál, ha hagynám magam. Te nem is szeretsz engem, csak birtokolni akarsz. Apa.

- Igen?

- Nem akarom ezt tenni, de muszáj. Döntened kell. Nem fogadom el, hogy ez a nő továbbra is itt legyen a házban. Vagy ő megy, vagy én. Örökre.

- Kicsim, ne csináld ezt. Téged nem kellene zavarnia, hiszen összeköltözöl Remusszal.

- Szóval őt választod?

- Ne kérd ezt tőlem. Szeretlek mindkettőtöket.

- Talán nem eléggé. Gyere Remus – fogta meg a lány a kezét, és épp elindult, mikor meghallotta Regulus hangját.

- Téged jobban. Sajnálom Miriam. Igaza van Katie-nek.

- Miben?

- Tényleg nem szereted őt. Menj el innen. Eddig is boldogok voltunk nélküled, ezután is megleszünk.

- Nem mondod komolyan, hogy ezt a kis taknyost választod helyettem.

- De igen. Ez a kis taknyos tett boldoggá az elmúlt tizennyolc évben. Ez a kis taknyos tartotta bennem a lelket, mikor rám tört a magány. Szép kis beszélgetés zajlott le közöttetek, és valóban csak azt tudtam levonni következtetésképpen, amit Katie is. Szörnyű nőszemély vagy. Szégyellem magam, hogy ismerlek. Viszlát, Miriam – a nő kirohant a házból, Katie pedig odasétált apjához.

- Sajnálom apa, de nem tudtam volna elviselni, hogy ez a nő itt éljen. Tudom, hogy már nem lesz közöm ehhez a házhoz, de nem tudtam volna nyugodtan élni, ha itt marad.

- Ne sajnáld, valóban igazad van. Az, hogy én szeretem, nem jelenti azt, hogy minden tökéletes lett volna. Hülye voltam, hogy reménykedtem benne. Ne haragudj.

- Te ne haragudj. Persze nem mondom, hogy nem örülnék egy anyának, de az ne Miriam Meyers legyen. Jó?

- Jó. Valami konkrét kívánság?

- Nem is tudom. McGalagony professzor nagyon kedves nő – vigyorodott el a lány, mire mindhárom férfi hangos nevetésben tört ki.

- Undorító vagy, Katie. McGalagony.

- Szerintem csinos.

- Katie!

- Na jó, itt és most, tűnjetek innen – vigyorgott Regulus, majd kituszkolta lányát az ajtón, hogy aztán szomorúan üljön le a kanapéra bátyja mellé.

- Igaza van Katie-nek. Miriam nem szereti őt.

- Tudom.

- És nagy valószínűséggel téged sem. Ha szeretne téged, akkor elfogadná Katie-t úgy, ahogy van. De pillanatnyilag képtelen vagyok azt mondani, hogy boldogok lettetek volna. Katie jól megfontolta, amit mondani akart. És te jól döntöttél végül.

- Tudom, de piszkosul fáj.

- Megértem. De nem volt mit tenni. Előbb-utóbb Miriam is be fogja látni, hogy nem tudott volna közöttetek élni.

- Oké, felfogtam. És még ő is elköltözött. Mivel érdemeltem ezt ki, Tapi?

- Szeretik egymást. Remus elmondta, mit tervezett tavaly, Katie RAVASZ-vizsgái után?

- Nem.

- Meg akarta kérni a kezét.

- Micsoda? Honnan tudod?

- Először is: ismerem. Másodszor: láttam rajta. Harmadszor: rákérdeztem, és elmondta. Semmi értelme nem volt, hogy megakadályozd őket abban, hogy együtt legyenek. Így is lesz elég gondjuk.

- Mire gondolsz?

- Emlékezz csak vissza arra, hogy Andromeda és Ted között milyen viták voltak, amikor Andromeda több időt volt suliban, és többet tanult, mint amennyit Teddel töltött. Hidd el, náluk is ki fog jönni ez a probléma.

- Merlin óvja őket.

- Merlinnek ehhez nincs köze. Remus türelmes típus, de nem fogja sokáig bírni az együttélést úgy, hogy közben tulajdonképpen sosincsenek együtt.

- Azt akarod ezzel mondani, hogy szakítani fognak?

- Nem hiszem, hogy szakítás lesz, de lesznek apró nézeteltérések.

- Katie alapból nem egy könnyű természet. És ha Remus valóban meg fogja unni azt a dolgot, akkor igencsak hatalmas viták kerekednek majd ebből. Hisz ismered Katie-t.

- Ismerem. De Remus még nem.

- Remélem, vissza fogja magát fogni.

- A remény hal meg utoljára, öcsikém. A remény.

- Igen. Eszedbe jutott már, hogy nemrég még itt szaladgált a házban, mindent felborítva és átvarázsolva?

- Állandóan fogócskázni akart.

- Meg bújócskázni.

- Soha nem értettem, miért élvezi annyira a játékot.

- Én sem. És arra emlékszel, hogy mindig Remushoz bújt el, amikor még itt lakott nálunk?

- Mindig bebújt az ágya alá, meg a szekrényébe.

- Néha még a fürdőkádba is.

- Remus meg csak nézett, hogy mit akar nála. De nézd meg, még ha nem is nyalják állandóan egymást, látszik, hogy jól érzik magukat együtt.

- Igen. Felettébb különös. Remus nem szokott így viselkedni. Katie megbabonázta, az tuti.

- Megbabonázta. Vagy csak magába bolondította. A legegyszerűbb dolog.

- Remusnál semmi sem egyszerű. Nem is értem, egyébként. Oké, hogy beleszeretett Katie-be. De eddig Remus azért nem nősült meg, mert nem akarta senki életét tönkretenni azzal, hogy egy vérfarkassal házasodnak össze. És most? Mi változott?

- Talán rájött, hogy a szerelemmel szemben ő túl gyenge. Vagy Katie bizonyította be neki valahogy.

- De ha Katie nem feküdt le még senkivel, akkor hogyan bizonyította be neki? – tűnődött el Regulus.

- Nem tudom. De nem gondolod, hogy nem ezen kellene gondolkodnunk?

- De - ezzel zárták le a témát, holott Regulusnak még számtalan kérdése lett volna, amire választ akart kapni, mégis elnapolta, mert tudta, előbb-utóbb mindent meg fog tudni…