A hajnal egymás karjában találta őket. Katie csendesen szuszogott a férfi szoros ölelésében, miközben az gyengéden simogatta arcélét. Erre ébredt fel a lány, és bár szemeit nem nyitotta ki, ragyogó mosolya tökéletesen boldoggá tette szerelmét.

- Jó reggelt.

- Neked is Remus.

- Hogy érzed magad?

- Nagyon jól. Szuperül. Tökéletesen. Fantasz…

- Nem kell tovább ragozni, megértettem. Miért tetted?

- Mert kellett.

- Miattam? – kérdezte Remus, miközben mutatóujját végighúzta a lány fedetlen kulcscsontján.

- Nem csak.

- Hogyhogy?

- Én is akartam. Amióta beléd szerettem, akartam, hogy megtörténjen. Tulajdonképpen az a baj, hogy eddig nagyon féltem, hogy milyen lesz.

- És?

- Hülyeség volt félni. Ha tudom, hogy ilyen csodás vagy, biztos nem várok ennyit.

- Ennek örülök. És az esküvő-szex elmélet?

- Megtört. Soha nem akartam igazán, csak apa miatt ígértem meg. De azzal, hogy ide költöztem, felborult minden.

- Mi minden?

- Hát mondjuk az eredeti terv alapján, nem költözök össze senkivel. Együtt járunk, találkozgatunk, és körülbelül egy év után összeházasodunk. Hát nálunk az arany középutat kellett megtalálni, ami az együtt járás és a házasság között van. Ez nem szerepelt az eredeti terveimben, de hogy így alakult, még jobb is, mint másként.

- Szóval azt mondod, hogy miattam borítottad fel az eredeti terveidet? Hogy velem lehess?

- Persze. Áldozat nélkül nincs győzelem. – kopogás hallatszott az ablak felől. - Ez mi?

- A Reggeli Próféta.

- Engedd be – a férfi morogva mászott ki rögtönzött ágyukból, majd beengedte a kis baglyot, ami azonnal a kezébe nyomta az újságot. Remus odaadta a pénzt az állatnak, majd visszament a lányhoz, aki addigra maga köré tekerte a paplan egyik felét. - Mit ír? - kérdezte, mikor Remus elmosolyodott.

- Semmiség. Csak a szokásos. Ja, meg hogy Anglia legfiatalabb bájitalmestere a tegnapi nap folyamán nagyszerűt alakított. És elkezdték taglalni, vajon hol élsz, kivel, és mit csinálsz szabadidődben. Ja, és hogy miért is érdekel ennyire a bájitaltan, mikor annyira szép és csinos vagy.

- Ne szórakozz már – a lány elvette párjától az újságot, majd miután elolvasta, elnevette magát. – Ekkora hülyeségeket!

- Miért nem hittél nekem?

- Az ilyeneket soha nem hiszem el. Nem csak neked, másnak sem.

- Lupin! – a kandallóból ismerős, gúnyos hang szólt ki.

- Perselus? Mi a gond?

- Miss Black ott van? – kérdezte vontatottan.

- Itt vagyok.

- Beszélnünk kell.

- Velem?

- Igen, kisasszony – válaszolt, de közben nem felejtette kis gúnyos hanglejtését az elhangzott két szóból.

- Akkor talán jöjjön át.

- Rendben – a férfi eltűnt a kandallóból, és mire megjelent, Remus magukra varázsolta levetett ruháikat. Szarkasztikusan kezdett bele mondókájába, amitől a lányt kirázta a hideg: – Sejtettem, hogy nagyot fog alakítani, kisasszony, de igazán meglepett, hogy verte a mezőnyt.

- Miért?

- Olyan emberek ellen versenyzett, akik több éve tanítanak bájitaltant, vagy vezetnek bájital szaküzletet.

- Nem mondja?

- De igen. Nyilván ön is meglepődött, hogy nyerhette meg. Jól mondom?

- Persze, hogy meglepődtem, de örülök neki.

- Örülhet. Lenne egy ajánlatom.

- Éspedig?

- Ha van kedve, segíthetne nekem és a Rendnek.

- Mire gondol?

- A Főnix Rendjének rengeteg bájitalra van szüksége, ami segíti felépülésüket, illetve a harcaikat. Sajnálatos módon egyre több bájitalra van szükség, de roppantul kevés az időm arra, hogy elkészítsem ezeket.

- Azt szeretné, hogy én készítsem el őket?

- Nem. Azt szeretném, ha segítene elkészíteni őket.

- Csak tudja, nemsokára kezdődik a suli, és szeretnék még Remusszal lenni, ameddig csak lehet.

- Semmi baj, fogadd el, ez egy nagy lehetőség. Ragadd meg az alkalmat, és próbáld ki magad. Én itt leszek utána is – válaszolt Remus mosolyogva, de érezhető volt benne a csalódottság.

- Biztos? – nézett párjára a lány, összehúzott szemekkel.

- Biztos.

- Rendben Piton professzor, elfogadom.

- Remek. Egy óra múlva jöjjön a főhadiszállásra. Lupin, neked is jönnöd kell. Gyűlés lesz – hangja még mindig lekezelő volt, de a lány igyekezett nem figyelembe venni ezt.

- Rendben, Perselus.

- Viszlát – és már el is tűnt a kandallóban.

- Néha a hideg ráz a beszédstílusától. Amikor a vizsga előtt megölelt, tök normális volt. Na jó, nem épp normális gesztus tőle, hogy ölelget valakit, de…

- Értem mire akarsz kilyukadni. Ugyanakkor örülnöd kell, mert, még ha ilyen stílusban beszélt is veled, ott volt az elismerés, amit kaptál tőle.

- Nem mondott semmit, csak hogy vertem a mezőnyt, meg a többiek képességéről beszélt.

- Ami elrejtett utalás, hogy elismeréssel adózik a tehetséged iránt.

- Vicces.

- Nem vicces. Perselus soha nem fogja kimondani, hogy gratulál neked. Ugyanakkor abból, amit itt mondott, sokkal többet ki lehet venni, mint egy egyszerű gratulációt.

- Mire gondolsz?

- Perselus soha nem engedi, hogy bárki is segítsen neki elkészíteni egy főzetet. Valahányszor ott volt vele Draco a főhadiszálláson az elmúlt évben, és ő felajánlotta a segítségét, azonnal elzavarta, mondván, hogy nincs szüksége egy esztelen kölyök segítségére. Sokkal több volt az ajánlata mögött, mint te azt el tudnád képzelni.

- Ne már, Remus. Ez most úgy hangzott, mintha amellett, hogy a segítségemet kéri, rám is akar hajtani.

- Csak légy óvatos – a lány mosolyogva adott egy csókot a férfinak, majd felment a szobába, hogy átöltözzön. Miután felvette sötétkék, koptatott csípőfarmerét, és melltartóját, a szekrény előtt állva gondolkodott, hogy mit kellene felvennie felülre, ami nem túl kihívó, de mégis nőies. Míg így gondolkodott, Remus is belépett a szobába, és szinte azonnal a lány mögé sétált, hogy aztán hátulról átölelje, és belecsókoljon a nyakába.

- Ha nem tévedek, neked is találkád lesz egy óra múlva, és örülnék, ha nem kellene elkésnünk, Remus.

- Jó, már megyek – motyogta a férfi, majd saját szekrényéhez lépett, és kivett belőle egy krémszínű nadrágot, egy fehér inget, és egy sötétbarna pulóvert. Mire felöltözött, a lány még mindig ruháit vizslatta.

- Milyen ruha van rajtad?

- Krémszínű és sötétbarna. Meg egy fehér ing.

- Jó – elővett egy sötétbarna, hosszú ujjú, mély dekoltázsú felsőt, majd magára kapta. Eligazgatta magán a ruhadarabot, majd megfordult. – Milyen?

- Így akarsz jönni?

- Nem jó?

- Semmi baj a ruhával. De egy kicsit túl sokat mutat.

- Szóval egyszerűbb lenne apácaruhát felvennem, hogy ne látsszon, hogy mim van?

- Nem ezt mondtam.

- Jobb is, mert így megyek – azzal leszaladt a lépcsőn, hogy felvegye sötétbarna körömcipőjét. Remus pár másodperc múlva követte csak, aki szintén sötétbarna cipőt vett fel.

- Én megyek előre, oké?

- Oké – miután a férfi eltűnt a smaragdszínű lángokban, a lány is követte példáját.

A Főnix Rendjének főhadiszállása hatalmas volt. Katie nem is emlékezett rá, hogy így néz ki az épület. Csendesen követte Remust a Szalon felé, ahonnan a hangokat hallották. Épp odaértek, mikor Piton kilépett az ajtón.

- Kisasszony, jöjjön velem. Lupin, te menj be – miután Remus bement, a lány és egykori tanára a labor felé vették az irányt. – Mondja, kisasszony, valaha készített már mérget?

- Eddig még nem.

- Rendben. Hát most fog. Nagyon jól figyeljen oda. A recept az asztalon van, a hozzávalók a szekrényben. Én egy gyógyító főzetet készítek, kérem, csak a főzetére koncentráljon.

- Rendben, professzor – a lány nekilátott elkészíteni a mérget, miközben elég gyakran érezte magán egykori professzora pillantását. – Valamit rosszul csinálok, professzor? – nézett fel hirtelen, pontosan a tanár fekete szemeibe.

- Nem.

- Akkor miért néz állandóan? – kérdezte, mikor betette a sárkányszívet az üstbe. Hosszas csend következett, majd a férfi gúnyosan válaszolt:

- Soha nem láttam, hogy érdekelné a bájitaltan. Mégis megszerezte a bájitalmesteri címet. Érdekelne, mi motiválta.

- Semmi nem motivált. Engem egyetlen dolog ösztönöz. És az Remus boldogsága.

- Sajnálatos.

- Miért?

- Soha nem értettem, miért egy vérfarkasra pazarolja az idejét ahelyett, hogy egy egészséges, fiatal férfit választana.

- Mert az egészséges, fiatal férfiak nem tudják megadni azt nekem, amit Remus.

- Na és mi volna az?

- Professzor, nem akarok bunkónak tűnni, de szeretnék a bájitalra figyelni. Köszönöm – a lány ezután megpróbált nem törődni Piton mustráló tekintetével, így mikor végzett, ki is ment a laborból…