A két nap hamar eltelt. Katie alig találkozott Remusszal. Úgy döntött, bőven elég lesz majd utána találkozni, miután megszűntek a problémák. Emellett még mindig gyűjtögette a bátorságát, hogy bevallja párjának, hogy hamarosan bővül a családjuk.

Szombaton háromnegyed tízkor már idegesen toporzékolt a ház előtt, mikor megjelent előtte az ismerős, fekete kócos haj, és szürke szempár, majd orrába tolult azt ismerős, enyhén fűszeres illat, mely mindig megnyugtatta.

- Szia Johnny.

- Szia. Jól vagy? Minden rendben?

- Persze. Minden a legnagyobb rendben.

- Nem hiszem, különben nem írtál volna.

- A keresztanyád elrabolta az apámat. Harcolnom kell vele. Apa lesz a segéde, és én szeretném, ha te lennél az enyém. De, csak ha nem baj.

- Semmi baj. Mondtam, mindenben számíthatsz rám.

- Köszönöm. Örökre leköteleztél.

- Ugyan már. Mikorra kell menni?

- Tizenöt perc múlva, de mire elsétálunk odáig… Nem akarok elkésni, mert az a nő képes megölni az apámat még azért is.

- Nyugi, nem lesz baj. Normális varázslópárbaj lesz?

- Aha.

- Rendben. Szóval, ha valamelyiktök megsérül, mi folytatjuk a harcot?

- Igen.

- Imádkozz, hogy ne így legyen.

- Engem az nem érdekel, ha Miriam megsérül. Apámnak ne legyen baja. És neked se.

- Jó – csendesen sétáltak el a parkig, ahol már ott állt Miriam és Regulus. Ez utóbbi lemondóan nézett lányára. Nyilván úgy érezte, nem lesz esélyük Miriam ellen, és ő meg fog halni. Katie azonban nyugodtan, bátorítóan mosolygott apjára.

- Mondd csak, Katie, miért őt hoztad? – nézett rá apja úgy, mint egy őrültre.

- Csak úgy.

- Remus vagy Sirius nem lett volna jobb?

- Nem – válaszolt Katie, majd anyjára nézett, aki sápadtan nézett keresztfiára. Jonathan lenéző pillantást vetett Miriamra, akinek szemeiben már gyűltek a könnycseppek. – Mondd csak, Miriam, milyen érzés azt az ember magad ellen fordítani, aki a keresztfiad, és akivel össze is feküdtél?

- Semmit nem tudsz rólam, ostoba – válaszolt gúnyos mosollyal a halálfaló, majd felvette az alapállást. Katie nem pazarolta az időt, így hamarosan már repkedtek az átkok. Katie nem fáradt egy kicsit sem, de látta, hogy anyja figyelme elkalandozik néha Jonathan felé. Ezt kihasználva fegyverezte le a lány Miriamot. Ekkor jött a képbe Regulus, aki még csak meg sem próbált harcolni lánya ellen. Katie lefegyverezte, majd odalépett az anyjához.

- Mint ahogy te sem rólam. Öröm volt, hogy ennyi ideig ismertelek.

- Ölj meg.

- Megtenném. De akkor mi maradna a szenvedéssel? Gyűlölöm a gyors halált, annak nincs semmi értelme. Silencio – a nő elnémult, és Katie sorra küldte rá a különböző átkokat, melyek megsebesítették, de nem ölték meg. Már a tizedik után képtelen volt számolni, és Miriam is teljesen elvesztette eszméletét, így a legegyszerűbb módot választotta. – Petrificus totalus – amint kimondta, a nő mellkasába egy piros fénycsóva csapódott, majd teste teljesen megmerevedett. Ezután a lány egy pálcaintéssel felrobbantotta anyja pálcáját, és elindult hazafelé. – Tudom, hogy nem így kellett volna elintézni, de nem volt más ötletem – mondta, mikor apja és unokabátyja felzárkózott mellette.

- Semmi baj. Nem te ölted meg.

- Tudom. Rosszul érzem magam miatta, de korántsem annyira, mint kellene.

- Helyes. Nem szabad tönkretenned magad azért, mert ez a nő is megpróbálta veled.

- Nem lesz most már semmi baj. Johnny.

- Mondd.

- Nem maradnál az országban? Minden rokonom itt él, és örülnék neki, ha most már te is előlépnél igazi rokonommá. Úgy, hogy ismerjük egymást, és gyakran találkozunk.

- Fel kell számolnom mindent Párizsban. És hát anyáméknak is szólnom kellene, hogy visszaköltözök.

- Ők hol laknak?

- Londonban.

- Akkor miért kellene szólnod?

- Hát mondjuk, mert hozzájuk tudnék csak költözni.

- Költözz be hozzánk. Apa, megengednéd, nem?

- Meg. Bebizonyítottad, hogy érdemes rád pazarolni az időt. És ha képes lettél volna Miriam ellen is kiállni, akkor igaza van Katie-nek. Odaköltözhetsz.

- Köszönöm. Akkor elintézek pár levelet – amikor hazaértek, Katie küldött egy gyors üzenetet Remusnak, aki pár percen belül már ott is volt a Grimmauld téren.

- Tudtam, hogy bízhatok benned. Fantasztikus vagy, te lány – boldogan ölelte át, és csókolta meg szerelmét az egykori sötét varázslatok kivédése tanár.

- Tudom, hogy fantasztikus vagyok. De lesz némi kikötésem most, hogy már minden rendben van.

- Ez fájni fog.

- Nincs több Nymphadora Tonks.

- Nincs.

- És nincs több elutasítás, ha azt mondom, ott leszek veled akkor.

- Na nem, ezt nem ígérem meg. A nagybátyádnak sem engedem elég régóta, hogy…

- Nincs beleszólásod. Elmondtam a kikötéseimet. Nem tudsz mit tenni. Ha megölsz, akkor természetesen nem érvényes a dolog.

- Te megzakkantál, Katie. Nem hagyhatom, hogy…

- Neked ebben már nincs szavad.

- Úgy látszik, tényleg nincs. És most, mi lesz?

- Főzök valami finomat. Gondolom, mindenki éhes – mindhárom férfi értetlenül nézett rám, mire kissé összezavarodtam. Remus halkan felnevetett, mire megszólaltam: – Nem erre gondoltál, ugye?

- Ami azt illeti arra gondoltam, hogy mi lesz velünk ezek után, hogy Miriam sincs.

- Ja. Hát mi lenne? Gondolom, boldogan élünk, míg meg nem halunk.

- Buta mugli szófordulat. Soha nem leszel tökéletesen boldog.

- Miért ne lennék?

- Hiszel a mesékben?

- Nem igazán, de abban hiszek, hogy létezik sírig tartó szerelem.

- Sírig tartó szerelem létezik. Vedd példának Rómeó és Júlia történetét.

- Apu, az egy tragédia volt. Shakespeare írta, ennek köze sincs a valósághoz. Különben is, én nem szeretnék a szerelmi bánatba belehalni.

- Jó, ezt hagyjuk. Regulus.

- Igen, Remus?

- Megengednéd, hogy megkérjem a lányod kezét?

- Meg. Ha ő is akarja. De kikötéseim vannak.

- Éspedig?

- Amíg el nem végzi az iskolát, addig nem házasodtok össze.

- Rohadtul értelmes megnyilvánulás volt ez tőled, apa. Nem is vártam mást – mordult fel a lány, majd kirohant a házból, és Remus házához hoppanált, de nem ment be. Megkerülte a házat, és az apró kertbe ment. Az utóbbi időben mindig oda ment, ha feldühítették. És ha Remus tudta, hogy hol van, olyankor arra is rájött, hogy nem érdemes beszélni vele.

Csendesen ült a fűben, mikor lépteket hallott a háta mögül, majd két erős kéz húzta fel a földről. Ő némán tűrt, és mikor Remus végigfektette az ágyon, majd ő maga is mellé feküdt, megszólalt:

- Hol voltál eddig?

- Próbáltam apáddal beszélni.

- És?

- Hajthatatlan. Önfejű. Mint te.

- Hát persze. Mi más?

- Mi a baj?

- Minden. Miért nem mehet minden úgy, ahogy a legtökéletesebb lenne?

- Senkinek sincs tökéletes élete. És ha te velem akarsz tökéletes életet, elmondanám neked, nem jó helyen kopogtatsz. Mellettem soha nem lesz tökéletes életed. Épp ezért próbáltalak rábeszélni annak idején, hogy maradj Dracóval. A gyerekeink, ha lesznek, nem lesznek egészségesek.

- Az lehet. De ha szeretjük egymást, és őt is, akkor nincs baj. Mert egy gyermeket mindenki szeret. Főleg a szülei. És te nem fordulsz el tőlünk azért, mert félig vérfarkas lett. És én sem tőletek, mert nem egészséges. Mert ez így rendben van. Igaz?

- Mire akarsz ezzel kilyukadni? Csak nem…

- Attól tartok, igen.

- Mióta sejted?

- Amikor elájultam a főhadiszálláson, Piton megvizsgált, és akkor mondta.

- Értem. Ebben az esetben nem ártana egy normális kivizsgálás.

- Tudom.

- Nem mondom, hogy Perselus nem ért hozzá, de egy gyógyító biztosabban meg tudja állapítani.

- És van egy ennél is jobb megoldás.

- Mi az?

- Terhességi teszt.

- Mugli?

- Persze. Mit hittél?

- Miért nem megy minden a legegyszerűbben?

- Mert Remus Lupinnal hívnak, engem pedig Katherine Blacknek. De tulajdonképpen neked most mi a bajod azzal, hogy…

- Nem azzal van bajom. Csak egy kicsit öreg vagyok, hogy most legyek apa.

- Ne csináld már, Remus. Nem vagy öreg. A legszebb korban vagy.

- Nem hiszek neked. Holnap bemegyünk a Szent Mungóba, és megbizonyosodunk róla, hogy mi is a helyzet a kisbabát illetően.

- Rendben.

- Most pedig aludj, légy szíves.

- Jó. Jó éjszakát.

- Neked is.