Szép szeptemberi reggelre virradtak a roxforti diákok. Csodás volt az idő, a madarak vidáman csicseregtek, a Nap is vidáman szórta sugarait a parkra. A tanulók nagy zsivajjal igyekeztek a Nagyterem felé. A Roxfort híres triója is lefelé tartott.
Hármasuk lánytagja már nem az a lapátfogú, bozontos hajú Hermione Granger volt - egy csodaszép, hullámos barna hajú, immár gyönyörű fogakkal rendelkező ifjú hölgy lépkedett Harryvel és Ronnal az oldalán.

A lány épp az elmúlt nyári élményeken gondolkodott, amikor is történtek érdekes dolgok. Ott volt Ron, aki a nyár folyamán többször tett utalást arra, hogy többet szeretne, mint baráti viszony, de ezt konkrétan - előtte legalábbis - nem mondta ki.
Hermione szinte az egész nyarat a Grimmauld téri Black-kúriában töltötte. Folyamatosan könyveket tanulmányozott és amint lehetősége támadt, aurorokkal beszélgetett. Fel akart készülni arra, ami várni fogja, amint végezni fog a Roxfort-beli tanulmányaival. Mióta Voldemort visszatért, egyre több a halálesetek száma, főleg a mugli születésű boszorkányok és varázslók körében. Nekik nem kegyelmeztek a halálfalók.
Eldöntötte, hogy aurorként segít a Sötét Nagyúr híveinek elfogásában és megvédi azokat, akiket a halálfalók el akarnak tűntetni a Föld színéről.
Volt még valami - vagy inkább valaki -, aki nem hagyott megnyugvást sem a lelkének, sem elméjének. Ez a személy pedig nem más volt, mint Draco Malfoy és a vele kapcsolatosan felbukkanó kérdések.
Augusztus első hetében Piton professzor a Kúriába a Mardekár szőke hercegével érkezett, aki az elmúlt hónapokban nagy változásokon esett át, mind külsőleg, mind értékrendileg. A professzor elmondása szerint Draco már egyáltalán nem ért egyet apja világnézetével, és nem kívánja majd halálfalóként az Azkaban falai közt végezni. A drága papa pedig úgy tudja, hogy egyetlen fiacskája Piton barátja otthonában kapja a kiképzés a még egy picit távolabbi időben elkövetkezendő beavatására. Ez ugyan majdnem így volt, csak éppen a helyszín és az oktatás célja volt más. Draco Malfoy kémnek készült.
A fiú többnyire a szobájában kuksolt, csak az étkezésekre és Piton különfoglakozásaira járt le. A legkülönösebb pedig az volt, hogy nem sértegetett senkit, mígnem egyik reggel szőke hercegünk - akit méltóképp nevezhetünk annak, mert már nem egy kamasz volt, hanem egy figyelemre méltó fiatalember - eléggé morcos hangulatban lépett ki a szobájából és frontálisan ütközött az éppen felfelé igyekvő Hermionéval.
- Mi van, nem látsz attól a szénaboglyától, ami a fejeden van?
- Most meg mi bajod van? Te közlekedsz úgy, mint aki nincs magánál! - ordította a lány.
- Te engem nem sértegess, mocskos sárvérű! - üvöltötte Draco, de Hermione azt nem sejthette, hogy amint kimondta a fiú ezeket a szavakat, meg is bánta.
- Te aranyvérmániás undok görény! - és már csattant is a pofon.
Ekkor már szinte mindenki a házban tartózkodott, köztük ott volt Piton is. Draco fogta magát, beviharzott a szobájába és becsapta maga mögött az ajtót. Majd halkan, ahol senki sem hallhatta, ezt suttogta:
- Ne haragudj, Hermione, nem akartalak megsérteni...
A történtek után már egyetlen szót sem szóltak egymáshoz. Sőt, igyekeztek egymást elkerülni, de amint a mi egyetlen bájitaltan professzorunk észrevette mindkét fiatal szemében a megbánást, tudta, mit kell cselekednie majd a Roxfortban - ha már az Ő és kedvese szerelme nem teljesedhetett be, akkor kivételesen segít majd keresztfiának és a következő nemzedék egyik legnagyobb boszorkányának. *Kivételképpen elmaradt a mardekáros hármas látogatása a vonaton is. Hermione valahol a lelke mélyén sejtette, hogy az a Draco Malfoy, akit immár hat éve ismer, már nem az a lelketlen, gonosz ember, aki eddig volt.

A barna hajú boszorkány egyszer csak azon kapta magát, hogy nekiütközik valakinek és eltűnik a lába alól a talaj.
Hermione már csak azt érezte, hogy a hideg kőpadlón, a Nagyterem előtt fekszik és fáj feje.
Amikor feleszmélt, észrevette, hogy nem is akárkibe ütközött bele, mint gondolatai tárgyába. Miután látása kitisztult, Harryt, Ront, Monstrót, Crakot és az épp most Zambinibe csimpaszkodó Parkinsont látta maga előtt, aki másik felén nemrég még Dracót szorongatta. Az előtte térdelő említett kezét nyújtva próbálta volna feltámogatni a padlóról.
Mivel Hermione csak bámulta a felé nyújtott kezet, Malfoy kézen ragadta és felsegítette. Mio csak mondatfoszlányokat hallott:
- Vedd le azt a mocskos kezedet te mocskos görény Hermionéről! - ordította Ron.
- Most rögtön, különben darabokra átkozlak! - csatlakozott Harry is barátjához.
Sem Hermione, sem Draco nem figyelt a kiabálókra, csak nézték egymás arcát és elvesztek a másik tekintetében.
Eközben a barna hajú lány fejében egymást kergették a gondolatok:
- Ez tényleg ő lenne? Nem, nem lehet... vagy mégis? Mindenki meg tud változni, ha akar... igen, csak akarnia kell! - elmélkedett, amikor megszólalt egy másik hang is a fejében - Igen, mindenki meg tud, csak Draco Malfoy nem. Hermione, térj már észhez! Ez biztosan valami csapda lesz!
- Cicám, te nem szoktál sárvérűeknek segíteni, főleg nem Grangernek! Ereszd már el, most rögtön! Nem hallod?! Draco! Hallod?!
A szőke hajú varázsló nem érzékelte, amit kiabáltak neki, mert elveszett a gyönyörű, barna szemekben.
- Milyen szép szemek... tele élettel és vidámsággal - gondolta.
- Draco! Nem hallasz? - ordította Pansy.
Erre már felfigyelt, és mintha tüzes vasat szorongatott volna, úgy engedte el a Hermione kezét. Ekkora már legalább ötvenen álldogáltak a csoport körül.
Hermione is észhez tért, gyorsan megfordult és magával rántotta a két fiút - Harryt és Ront - is, mielőtt nekiálltak volna párbajozni. Azonban mielőtt elindulhattak volna, Parkinson elkezdett ordibálni:
- Hé, sárvérű! Azt hiszed, ennyivel megúszod azt, hogy fellökted az én drágámat?
- Parkinson! Azt hiszed, érdekelnek a kis próbálkozásaid? Ha tudni szeretnéd, mélységesen hidegen hagy! Vagy esetleg elismételjem, hogy beleverjem a fejedbe? Sok hely van ott ennek az információnak... - csivitelte Hermione a legbájosabb mosolyával. Már fordult is volna a Nagyterem bejárata felé, amikor Pansy elüvöltette magát:
- Globus Igneo!
- Ne! - ordította Draco és Hermionét lerántotta a földre.
A földön heverő lány körül elsötétült minden. Utolsónak egy szőke hajú fiút látott, aki épp felette térdelt és a nevét kiabálva rázta a vállát.

A zajra felfigyelve a Nagyteremből Piton sietett ki először és zavarta el a bámészkodókat.
- Draco, azonnal vidd fel Miss Grangert a Gyengélkedőre! Maga pedig, Miss Parkinson, jöjjön az igazgatóhoz! - adta ki az utasításokat a professzor.
- Hermione! Ne hagyj itt, kérlek! - kérlelte a fiú a barna hajú lányt, akinek a nyakán keletkezett hatalmas sebből ömlött a vére.