Draco egyre gyorsabban szedte a lépcsőfokokat, karjaiban az ájult Hermionéval sietett, ahogy csak a lába bírta.
- Hermione! Tarts ki, kérlek, mindjárt ott vagyunk! - kérlelte a fiú hangosan az egyre sápadtabb lányt.
- Madam Pomfrey! Kérem, jöjjön! - kiabálta már a folyosóról Draco.
- Mi a baj, fiacskám? - szólt ki az asszony a szobájából, és pár másodperc múlva már az ajtóban termett.
- Jöjjön! Mindjárt elvérzik! - mondta a fiú.
- Tedd le az ágyra! Mi történt vele?
- Meg akarták átkozni, de sikerült időben lerántanom földre, így csak a kezét súrolta az átok. Valószínű, hogy mikor lerántottam, az egyik páncél megsebesítette a nyakát.
Eközben az asszony összeforrasztotta a sebet és megnézte Hermione kezét is.
- Még időben felértetek, de így is elég sok vért vesztett. Most ki kell mennem a raktárba. Itt maradnál vele? - asszony a választ meg sem várva elsietett a raktárba.
- Természetesen. - válaszolta a fiú az üres kórteremnek.

Pár perc múlva vissza is tért az asszonyság egy üvegcsékkel teli dobozzal a kezében és eltűntette Hermione karjáról az átok okozta sérülést, majd miután lekezelte a sebhelyet, megérkezett Dumbledore, McGalagony és Piton professzor is.
- Hogy van Miss Granger, Poppy? - kérdezte az igazgató.
Draco eldöntötte, hogy míg a felnőttek Hermionéval vannak elfoglalva, ő csendben kivonul a gyengélkedőről. Már az ajtónál járt, mikor házvezető tanára hangját hallotta:
- Draco, kérlek, várj még egy kicsit! Lehet, hogy szükségünk lesz még rád.
- Természetesen, professzor.
- Elmondaná végre, Madam Pomfrey, hogy milyen állapotban van a diákom? - türelmetlenkedett McGalagony.
- Természetesen, Minerva. Nos, Miss Granger elég sok vért vesztett, az átok súrolta a kezét, azt már el is láttam és valószínű, hogy van egy kisebb agyrázkódása is, de nem olyan súlyos. Viszont az elvesztett vérmennyiséget pótolni kellene mihamarabb, mert estére akár súlyosabb lehet az állapota, és nincs kizárva az életveszély sem.
- Akkor mi abban a gond? - kérdezte McGalagony.
- Csak annyi, Minerva, hogy mivel agyrázkódása van, nem használhatunk mágiát, és mugli módszerekhez kell folyamodnunk. Ha mégis mágiával próbálkozunk, akkor maradandó károsodást is szenvedhet. Ugye érti, hogy miről beszélek?
- Természetesen értem, Poppy, de ki lesz a donor? - kérdezte a nő.
- Azt hiszem, hogy nem kéne sokáig keresgélnünk, és éppenséggel van is itt a teremben egy megfelelő donor. Perselus, kérem szóljon neki. - fordult az igazgató a tanár felé, egy féloldalas mosoly kíséretében.
- Draco, gyere ide! - szólt Piton a fiúnak.
- Biztos ebben, Albus? - kérdezte Minerva
- Igen, teljesen, professzor. Gondolom, hallottad, hogy miről van szó. - fordult a szőke fiúhoz az igazgató.
- Igen, hallottam és vállalom, de lenne egy kérésem. - válaszolt Draco.
- Hallgatunk.
- Senki ne tudja meg, hogy én segítettem Grangernek! Ha kiderülne, veszélybe sodornánk őt és a Rendet is, és abban is biztos vagyok, hogy apám személyesen intézne el mindkettőnket. Ha gondolják, akkor Hermione Potternek és Weasleynek elmondhatja majd, csak tartsák a szájukat!
- Ezt akartam tanácsolni, de látom, jól vág az eszed Draco. Fontos, hogy tudod, mekkora felelősséget tartasz a válladon.

Mikor az igazgató befejezte a mondatát, arra lettek figyelmesek, hogy Hermione nyöszörög és a homloka gyöngyözik az izzadtságcseppektől.
- Neki kell látnunk, mert már be is lázasodott és rémálmai lehetnek. Minerva, itt maradna segíteni? - kérdezte Madam Pomfrey.
- Itt maradok, Poppy. Albus, értesítsem majd a kisasszony állapotáról? - kérdezte a professzor.
- Nem kell, Minerva, le fogok jönni Miss Grangerhez, mert beszélnem kell majd vele.
Mr. Malfoy, vegye le kérem a talárját és tűrje fel az ingje ujját, hogy szabad legyen az alkarja. Köszönöm. Minerva, cserélje le kérem Miss Granger homlokán a vizes ruhát.
- Itt kell maradnom a gyengélkedőn, asszonyom? - kérdezte Draco.
- Ma mindenképp, mert itt a varázslók között nem megszokott a vérvétel, de sajnos most csak ez áll rendelkezésünkre. Most meg foglak tűvel bökni. Nem fog fájni, csak szorítsd ökölbe a kezed. Jó, most kiengedheted.
- Mikor végzünk? - kérdezte Draco csukott szemmel. Félt oda nézni, főleg azért, mert egy tű állt ki a kezéből.
- Végeztünk is. - és már húzta is ki a tűt a fiú kezéből - Piton professzor leküldte a pizsamáját. Ha nem szédül, akkor át is veheti és kap egy enyhe altató hatású bájitalt, hogy ki tudja magát pihenni.
- Köszönöm. - mondta Draco és elvonult átöltözni.

Mikor visszatért a paraván mögül, Madam Pomfrey már nem volt Hermione ágyánál. A fiúnak a lány melletti fekhelyet készítette el. Ennek Draco örült, de szívében ádáz csata folyt, nem tudta eldönteni, hogy szereti-e a lányt vagy sem.
Ám a mai napon bebizonyosodott az, hogy a gyűlölet valójában nem is létezett a szívében. Leült az ágyára és onnan nézte a lányt, akiben most már belőle is van egy kicsi - ha nem is a szívében, de a vérében igen.
Nézte azt a barna hajú szépséget, aki talán egyszer lehetőséget ad neki, hogy megmutassa, milyen is az igazi Draco Malfoy - aki nem csak gonoszkodni, hanem szeretni is képes. Most még nincs itt az igazi Draco ideje, majd felszínre törhet, de nem most.
Egyre álmosabb lett, majd gondolkozás közben végül elnyomta az álom.
Egyszer csak egy hangos sikolyra riadt fel. Kellett neki pár pillanat, mire felfogta, hogy hol van. Szédülése ellenére leugrott az ágyról és odasietett a már egy picit jobb színben lévő Hermionéhoz.
- Hermione, jól vagy? - kérdezte tőle.
- Igen, csak rosszat álmodtam. Adnál egy pohár vizet? - kérte a lány.
- Persze, mindjárt hozom.
- Mióta vagyok itt? - kérdezte a lány.
- Tessék, itt a víz. Reggel óta. Én hoztalak fel. - majd leült Hermione ágyára.
- Csak én sérültem meg?
- Igen, csak te. - felelte a fiú.
- Olyan... más vagy... kedves, meg segítőkész. Te tényleg Draco Malfoy vagy? - kérdezte egy mosoly kíséretében.
- Igen, de holnap már a régi leszek. Tudod, csak neked, csak most. - válaszolta a fiú egy szexi mosollyal. - Gondolom, nem bírod ki holnapig, hogy megtudd, mi történt, miután elájultál. - mondta komolyan.
- Ezt meg honnan tudtad? - kérdezte Hermione.
- Megérzés. - válaszolta Draco.
Draco elmesélt mindent a lánynak, bár azt még ő sem tudta, hogy Parkinson mit kapott a tettért. Amikor észrevette, hogy a lány már alig figyel rá, fogadni mert volna arra, hogy nem tudná felidézni az utolsó mondatát.
- Hermione, jól vagy?
- Csak a fejem fáj egy picit. - válaszolta.
- Megyek, szólok Madam Pomfreynak.
- Várj egy picit! - nehezen, de felült az ágyon és egy puszit nyomott a fiú arcára - Köszönöm, Draco!
- Nem kell megköszönnöd, te is megtetted volna! Mindjárt jövök.
Mire a fiú visszaért a gyógyítóval, addigra a lány már békésen aludt az ágyában.