Hermione újraálmodta azt, amit még a délután folyamán.
Egy sötét erdőből menekült üldözői elől, akik álarcot és fekete köpenyt viseltek - szinte biztos volt benne, hogy halálfalókkal áll szemben. Újra látott mindent, a társát is, akit még másodszorra sem tudott felismerni.
Ismerős volt neki, de még mindig nem tudta azonosítani őt. Érezte, hogy szorongat valamit, de csak egy fiolát látott a sötétben, a tartalmát már nem tudta megállapítani. Majd meglátott egy ismerős alakot üldözői között, akinek nem takarta maszk az arcát.
- Viktor? – kérdezte Hermione szinte suttogva – Nem! Az nem lehet.
- Granger, siess már! Mindjárt a tisztáson vagyunk! – szólt neki ismeretlen társa.
A hangot – bármennyire is volt ismerős - viszont még mindig nem tudta azonosítani. Az átkok is egyre sűrűsödtek, amik feléjük repültek. Egy óvatlan pillanatban Hermione nem vett észre egy kiálló gyökeret és megbotlott benne.
- Merlin rúgná meg az összes kiálló, rohadt gyökeret! – mérgelődött a lány és megtapogatta a bokáját - lábra állni nem tudott, annyira fájt neki. A titokzatos fiú visszafordult, odasietett hozzá, karjaiba kapta és úgy menekültek.
Az üldözők egyre többen lettek, és az átkok is megszaporodtak, de a tisztás is egyre közelebb volt, sőt még egy kis egérutat is sikerült nyerniük. Észre sem vette, hogy időközben a tisztásra értek.
- Együtt hopponálunk, rendben? – kérdezte a fiú.
Utoljára, mikor megfordult, Krum tisztán kivehető arcvonásait látta maga előtt. Majd hirtelen véget ért az álom és Hermione újra a Gyengélkedőn találta magát.

- Fiúk! Halkabban! Hermione fel fog ébredni! – korholta le a fiúkat Ginny.
- Már késő, srácok! – vigyorgott Hermione.
- Én mondtam, hogy halkabban, de nem hallgattak rám. – mentette magát a vörös hajú lány.
- Hogy vagy, Hermi? – kérdezték a fiúk egyszerre.
- Már sokkal jobban, köszönöm. – válaszolta a lány.
- Tegnap Malfoy nem volt órákon. Itt volt? – kérdezte Ron.
- Igen, itt volt, és ha, nincs itt - akkor lehet, most nem is beszélgetnénk.
Hermione elmesélte, azt, amit még este Draco mondott neki. Mire a mondókája végére ért, Ron szája tátva maradt és onnan integetett kifelé nekik egy félig megrágott tökös derelye, sőt még sikerült olyan bamba képet vágnia hozzá, amit Crak és Monstró is igencsak megirigyelt volna.
- Ron! Nagyon gusztusos a látvány, de csukd már be a szád! – pirított rá Ginny.
- Ron véleményét látom, de te mit gondolsz, Harry? – kérdezte Hermione.
- Nem tudom... Dumbledore megbízik Malfoyban és most még bizonyított is neki, abba pedig nincs beleszólásunk, hogy ki segíthet neked vagy a Rendnek. Nem bízom benne teljes mértékben – hiszen évekig ellenségek voltunk -, de... megmentette az életed. – jött a diplomatikus válasz.
- Ginny, te mit gondolsz?
- Egyetértek Harryvel. Ront pedig – ahogy említetted, Hermione - felesleges kérdezni. Szerény véleményem szerint a válaszát már tudjuk, ugye Ronnie? – kérdezte a húga vigyorogva.
- Menjünk srácok, hagyjuk Hermit pihenni – tért ki egy Ginnyre vetett szúrós pillantás közepette az említett a válasz elől.
Mind a hárman megölelték a lányt, majd elköszöntek. Ezután Madam Pomfrey lépett ki a szobájából egy tálcával a kezében.
- Jó reggelt, Miss Granger! Hogy van? – kérdezte az asszony.
- Jó reggelt, Madame! Köszönöm, már sokkal jobban! Malfoy... mikor ment el?
- Kora reggel – válaszolt a kérdezett kicsit nyersen - Ha most délelőtt már nem fáj a feje, akkor este már nem kell itt lennie. Viszont most ezeket vegye be, és próbáljon meg még pihenni egy picit – utasította Hermionét a javasasszony.
- Rendben. – válaszolta a lány engedelmesen és visszabújt a takaró alá.

Eközben Draco és Blaise a Nagyterem felé tartottak reggelizni - Pansyt még idejében sikerült lerázniuk. Crak meg Monstró pedig arra hivatkozva, hogy nagyon éhesek, hamarabb lementek. Draco reggel szinte menekült a Gyengélkedőről, mert tudta, hogy előző nap hibát követett el, amikor megmutatta Hermionének azt az énjét, amelyet csak nagyon kevesen ismernek - és amit többnyire igyekezett elrejteni.
- Draco! Merre mész? – érdeklődött Blaise.
- Micsoda? – kérdezett vissza szőke hajú fiú – Jaj, bocsi Blaise, csak kicsit elgondolkodtam.
- Mégis miről? Csaj van a dologban, ugye? – vigyorgott a kérdezettre.
- Ezt már megint honnan szedted? – kérdezett a vissza a szőke.
- Drága barátocskám, anyám szerint csak akkor ilyen szétszórt az ember, ha szerelmes. – válaszolta Zambini szinte fülig érő szájjal és figyelte Draco reakcióit – Csak nem? Ki az, Draco? Hm?
- Állj már le, Zambini! Csak fáradt vagyok, alig aludtam a Gyengélkedőn. Borzalmasak az ágyak. – mondta az első hihető, eszébe jutó indokot, de az álmát már nem árulta el neki. Nem is sejtette, hogy ugyanazt álmodta, amit Hermione. Csak ő a lányt nem ismerte fel. – Elmeséled mi volt tegnap, miután felvittem Grangert a Gyengélkedőre?
- Persze. Miután elmentetek, Piton eloszlatta a tömeget és Parkinsont felvitte az igazgatóhoz, aki csak büntetőmunkát kapott. De nem mehet se Roxmortsba se az idei bálokba, sőt McGalagonytól kapja minden héten a különböző munkákat, és most pénteken a Griffendélesek kvidiccstalárját kell kimosnia kézzel. – magyarázta Zambini mosolyogva Draconak.

A Nagyterembe lassan minden diák beszállingózott, megérkeztek Harryék is.
- Biztos Hermionét látogatták meg. – gondolta magában. – Állj! Mióta hívom én Hermionénak? Azt hiszem, ez az egész kezd az agyamra menni... Ki kell ma mennem, repülni, különben még a mai nap folyamán begolyózok.
Mikor Harry elhaladt az asztaluk előtt, biccentett neki, de úgy, hogy azt csak Draco láthassa.
- Granger biztos elmesélt nekik mindent. – vonta le a következtetést a szőke hajú.
Csodálkozott azon, hogy az igazgató csak ilyen jellegű büntetést adott Pansynek - azt hitte, hogy kirúgja majd. Már a terem elé értek, mikor valaki szabályosan rávetette magát a Mardekár hercegére, és elmebetegmódon elkezdte ölelgetni.
- Jaj, Cicám, jól vagy? Úgy aggódtam miattad - tegnap nem voltál órákon. Biztos attól a sárvérűtől lettél rosszul. – nyávogta a fülébe Parkinson.
- Leszállnál rólam, Pansy? Kezd elegem lenni belőled és örülnék, ha nem ugrálnál a nyakamba. Rendben? – az utolsó szót szinte már úgy üvöltötte a lány arcába.
Zambini szinte már fetrengett a visszafogott röhögéstől - Piton ott állt Draco mögött, és figyelte az eseményeket.
- Draco, bejezted? – kérdezte a professzor a legnagyobb nyugalommal.
- Igen, tanár úr. – válaszolta majd félmosolyra húzódott a szája. Tudta, hogy a keresztfiát nem büntetné meg az ilyen dolgaiért.
- Miss Parkinson, míg el nem felejtem, hagyja abba a diáktársai szapulását, különben jöhet lombikokat is mosni. Pálca nélkül. Megértette? Most pedig befelé a terembe!
- Jól eltakarítottad, Draco! – mondta Blaise, miközben helyet foglaltak a pincében.
- Már nagyon unom, hogy ezt csinálja velem! Állandóan rámakaszkodik.
- Nem csodálom... Jut eszembe – itt Draco felvonta a szemöldökét, kételkedve abban, hogy a fiúnak hogy juthatott egyáltalán bármi is „eszébe” -, azt nem is mondtam, hogy tegnap meseestet tartott a klubhelyiségben arról, hogyan intézte el Grangert! Egész nap csak dicsekedett... De mindenki tudja, hogy nem tisztességesen győzte le, hanem hátba támadta.
Draco nem igazán figyelt már a magyarázó barátjára, mert megint eszébe jutott az álma, és azon gondolkozott szinte egész délelőtt.

- Miss Granger! Délután elhagyhatja a Gyengélkedőt, de egy hétig még innia kell egy bájitalt, ami megelőzi a fejfájást.
- Köszönöm, Madam!
Hermione, miután köszönetet mondott a javasasszonynak, tekintetét az éjjeliszekrényére fordította, majd pillantása megakadt egy ott heverő kicsi pergamenlapon:

„Jobbulást és vigyázz magadra!
D.M.”