Vacsora után még sokáig beszélgettek, elköszöntek egymástól, majd nyugovóra tértek mindnyájan. Reggel viszont Vicky és Blaise hangos sikolyra ébredtek és azonnal ki is ugrottak az ágyból, majd kinéztek a folyósra. Ott Dracót és a csurom vizes Hermionét látták.
- Ezt a tegnapiért kaptad, Mio drágám, és örülj, hogy meleg víz volt! – vigyorgott Malfoy majd ott hagyta a csak hápogni tudó lányt.
- Á, jó reggelt Hermione! – köszöntötte Blaise az enyhén vizes lányt.
- De még milyen jó! – morogta vissza a lány. – Jó reggelt neked is Vicky!
- Szia! – köszönt vigyorogva szőke hajú lány.
- Amúgy erről beszéltem tegnap este neked. Rémlik valami, Szépségem? – kérdezte a Zambini szemtelenül.
- Most már érzem is a hatását... De ezt még meg bánja Draco Malfoy, nem is kicsit! – morgolódott tovább a Hermione.
- Parancsolj Hermione! – Vicky megszárította a lány hálóingjét és haját, majd így szólt: - Úgy vigyázz, hogy te fogod a rövidebbet húzni! Nem érdemes kikezdened Dracóval!
- Köszönöm! Ha most megbocsátotok, én visszavonulok – azzal becsapta az ajtót.
- Gyere, menjünk innen Blaise, attól tartok, hogy itt háború lesz, de majd elveszem a kedvüket a csatározástól – vigyorgott a Thomson-lány.
- Már megint mire készül, Angyalom? Hm? – kérdezte a fiú.
- Majd meglátod! – válaszolta még szélesebb vigyorral.
- Bele se merek gondolni mi lesz itt...
- Ne aggódj, csak segíts majd amiben tudsz. Rendben? 20 perc múlva a klubhelyiségben! Szólj Dracónak, Hermione meg úgy is kész lesz addigra, és megyünk reggelizni.
- Rendben – majd Zambini a mardekáros herceg szobája felé vette az irányt...

Hermione eközben bosszút forralt, immár menetre készen.
- Valami ragacsos, csúszós dolog kellene... - gondolkozott félhangosan – Amin nagyot lehet esni... – töprengett – meg is van! – mosolyodott el. Nem sokkal később valaki kopogott az ajtón.
- Gyere be! – szólt ki a lány.
- Szépségem, jössz reggelizni? – lépett be a szobába Blaise.
- Igen, persze! Megyek – válaszolta a lány.
- Ez aztán a Griffendéles szoba! – nézett körbe a fiú – Annyira jellemző! A miénk is ilyen, csak a Mardekár színeiben. Drága igazgatónk újíthatna már egy kicsit, hogy ne legyen ilyen unalmas... – magyarázott.
- Ne méltatlankodj, különben lecipeltetem magam a Nagyteremig, méghozzá veled – fenyegetőzött a lány, miközben magához vette a táskáját – Mehetünk?
- Mehetünk – vigyorgott Zambini, és a hátára kapta a lányt, mint egy zsákot – Kapaszkodj, Szépségem!
- Tegyél már le! - kiabált Hermione.
- Blaise! Te meg mit művelsz? – kérdezte Draco.
- Hé, tedd feljebb a kezed, mert meg rugdallak! Hallod?!
- Értettem, főnökasszony! Irány a nagyterem! – kurjantotta el magát a fiú.
- Nem vagy magadnál, drágaságom – mondta Vicky némi éllel a hangjában, mikor már a folyosó végén jártak.
- Vihetlek téged is, Angyalkám – kacsintott a lányra – Parancsolj, Draco! Az asztalig kell vinned! – azzal szinte odadobta Hermionét a fiúnak, mert tudta, hogy majd reflex-szerűen elkapja a lányt. Ő maga pedig felkapta Vickyt.
- Muszáj ezt? – kérdezte a barna hajú lány, és – mivel meglátott a folyóson egy csoport Hollóhátast, akik elég érdekesen figyelték a nem hétköznapi párost –, Draco nyakába fúrta arcát.
- Igen, Hermione, muszáj – mondta Vicky jó hangosan, hogy mindenki hallja. Rájött, hogy Blaise kezdi sejteni, hogy mit is szeretne elérni.
- Köszönjük, Miss Thomson...! – mondta Draco.
- Draco! Nem tennél le? – suttogta a fiú fülébe Hermione. Mindkettőjükön kellemes bizsegés futott át.
- Draco! Ne merészeld letenni! – fenyegetőzött Zambini – Ma hatásos belépőt szeretnék produkálni a Nagyérdeműnek.
- Azért nem lehet olyan rossz neked, Hermione... – nézett a mogyoróbarna szemekbe a fiú – Tudniillik, most éppen az iskola legveszélyesebben szexi, és jóképű tanulója visz a karjaiban!
- Már ne haragudjon meg az iskola legveszélyesebben szexi tanulója, de ez nagyon öhm... Hogy is mondjam neked, kedves Draco Malfoy? Várjunk csak, mindjárt meg lesz az a szó – szemtelenkedett Hermione.
- Azt hiszem, társaságunk lesz... – szólalt meg Zambini.
- Potter – sziszegte Draco. Szinte tapintani lehetett az ellentéteket és a feszültséget a két ősellenség között.

A Harry-Ginny és a Lavander-Ron páros állt velük szemben. Draco nem tette le Hermionét, inkább még erősebben szorította magához.
- Mi van Malfoy? Nem szoktál te Granger-féléket ölelgetni – kezdte a kötekedést Ron.
Az említett – Hermione – kicsit meglepődött barátja hanglejtésén, azon, ahogy a „Granger”-t kiejtette, így döbbenten meredt vissza rá.
- Ha jól tudom, Hermione a barátod, nem? – kérdezte a Malfoy-fiú.
- Ez a sárvérű?! Már nem a barátom! – jelentette ki a vörös hajú srác.
Hermione szívébe tőrként hatoltak ezek a szavak. Draco érezte, hogy a lány sírni kezd, és így mégjobban magához ölelte.
- Ron! Fogd vissza magad! – szólt rá egyszerre Ginny és Harry.
- Minek? Nem látjátok, kit ölelget? Egy mardekárost! – kiabált az említett.
- Állíts magadon, Vízli, mert megismerkedsz a pálcámmal! – fenyegette meg Blaise a fiút.
- Harry fogta, és elrángatta a folyosóról a Nagyterem irányába Ront, de még hallották Brown nyávogását, hogy „Blaise csak ne fenyegesse, meg bántsa az ő Roncikáját”. Ginny ottmaradt és így Vicky félre vonta, hogy négyszemközt beszélni tudjon vele.
- Ginny, nyugodtan menj a bátyád után, majd mi megvigasztaljuk – mondta Vicky a vörös hajú lánynak.
- Kérlek, mondd meg neki, hogy órák után felmegyek hozzá!
- Megígérem – válaszolt a lány.
- Köszönöm! Szia! – azzal Ginny már el is sietett Harry után.
Mikor Vicky visszatért a többiekhez, Hermione a két fiú között ült szipogva a lépcsőn. Draco elég ügyetlenül próbálta vigasztalni, de Blaise kezébe vette a dolgot és pár perc múlva már csak a lány vörös szemei árulkodtak arról, hogy sírt.
- Azt hittem, normálisabb ez a Ron annál, hogy ilyeneket vágjon a saját barátja fejéhez... Barát... – mondta ki olyan undorodva Vicky ezt a szót, mintha életében most ismerkedne meg vele először és igazán nem tetszene neki - Ginny viszont nagyon aranyos.
- Igazad van. És mindezt csak azért tette, mert azt mondtam neki, hogy nem akarok járni vele... A másik szemétség pedig, hogy Harry csak állt ott és jóformán nem szólt semmit sem... De tudjátok mit? – nézett körül szomorúan Hermione – Hagyjuk is. Nem érdekel! – jelentette ki határozottan – Megyünk reggelizni? – tért át egy másik témára.
- Nem megyünk, Szépségem, hanem viszünk. Ugye, Draco? – kérdezte Zambini a másik fiút.
- Akkor induljunk! – azzal mind ketten felkapták a lányokat és megindultak a terem felé.
- Hermi! Ginny azt mondta, hogy felmegy hozzád órák után – adta át az üzenetet a lánynak – Blaise! Tedd feljebb a kezedet, de most rögtön, mert nagyon megverlek!

A Nagyterem előtt Parkinsont látták sírva elrohanni. Valószínű, hogy elterjedt a hír, hogy Draco Malfoy Hermione Grangert karjai közt hozza le reggelizni. Az viszont már nem igazán számított nagy hírnek, hogy Blaise Zambini pedig Vicky Thomsont cipelgeti.
- Draco, most már letehetsz, itt vagyunk a Griffendél asztalánal.
- Nem teszlek le, mert neked mostmár nem itt van a helyed – válaszolt hetykén a fiú.
- De vasárnap még itt ültem – értetlenkedett Mió.
A teremben már mindenki őket nézte, mögöttük Vicky és Blaise kuncogtak, a tanárok is felfigyeltek a szokatlan párosra, de ők észre se vették őket, csak vitatkoztak.
- De már nem itt ülsz – próbálkozott Draco.
- De igen, én itt ülök. Eddig is itt ültem, és most is itt fogok! Megértetted, Malfoy? – szabadulni akart Draco karjaiból, de nem sikerült.
- Ha hagynád, hogy elmagyarázzam, Miss Mindentudó Granger, akkor megtudnád, hogy mi van... És hagyd már abba a ficánkolást! Látod ott azt az asztalt? – Hermione bólintott – Kedveském, az asztal az iskola elsők és a prefektusok asztala. Tudtommal te iskola első vagy, ugye? – a kérdezett ismét bólintott. – Akkor mit vonsz le ezekből, hm?
- Az a mi asztalunk – mondta halkan Hermione.
- Ügyes vagy, és mellettem ülsz! Mehetünk? Ugyanis elég zavaró, hogy mindenki minket figyel a teremben – megindult, de mivel befejezetlennek ítélte a műsort, megállt a terem közepén, gúnyos mosollyal a száján. Hermione beletemette az arcát a fiú talárjába, eközben szőke hercegünk körbe fordult és meghajolt – Köszönöm a figyelmet, Miss Granger nevében is. További jó étvágyat kívánok! – biccentett egyet a tanári asztal felé, és ránézett a füstölgő Ronra.
- Megérkeztünk – jelentette ki, és letette a lányt – Blaise, ez elég hatásos belépő volt? – kérdezte vigyorogva.
Hermione pipacspiros arccal ült szemben Vickyvel és a Zambini gyerekkel, akik nem is fogták vissza magukat.
- Drága barátom, ilyet még én se tudtam volna produkálni. Nem semmi volt!
- Tényleg jó volt? Láttátok Piton profot? Elvigyorodott!
- Akkor legalább azért megérte – morgott Hermione.
- Hermione, ne duzzogjál már! Most minden lány rád féltékeny. Te meg ahelyett, hogy olvadoznál, itt pufogsz... Hiszen nem mindennap hordoz karjaiban egy ilyen tökéletes férfi, mint én – próbálta enyhíteni a lány haragját a szőke hajú fiú.
- Mélyen tiszelt Szőke herceg, köszönöm, hogy karjaidban hoztál le reggelizni, örök hálám érte – A végére már Hermione is mosolygott.
A reggelit mosolyogva költötték el, de egyszer csak hangos kiabálást hallottak.
- Hogy lehetsz ilyen undorító, Ronald Weasley?! A háta mögött sértegeted a legjobb barátunkat! Utállak, és ne gyere többé a közelembe! – ordította sírva Ginny, és elrohant.
- Utána megyek - kapta fel a cuccait Hermione – Bájitaltanon találkozunk. Sziasztok!
- Szia! – köszöntek neki mindhárman.
- Nem értem Vízlit. Eddig oda meg vissza volt Hermiért, most meg lesárvérűzi.
Blaise már épp közbe akart szólni, hogy nemrég még Draco sárvérűzte le Hermionét, most meg kedveskedik vele, de Vicky jobbnak látta lepisszegni a fiút.

LLG-órákon Hermione legszívesebben nekiment volna Ronnak, vagy inkább megátkozta volna. Abban a pillanatban igazán örömét lelte volna benne. Amilyen csúnyán viselkedett, meg is érdemelte volna. Hermionét nem is az bántotta, hogy sárvérűnek hívta, hanem az, amit a húgával művelt. Mindkét órán Nevillel dolgozott, minél messze Ronéktól. Igaz, Harryre nem haragudott... Ginny azt mondta, hogy jól eligazította Ront, de a kioktatás semmit sem használt.
Kétszer is Longbottomnak kellett visszatartania Hermionét, mert a neki elege lett a lesújtó pillantásokból, amiket a vörös hajú fiú küldött neki, mikor épp nem Brownt ölelgette. Hermione dühtől tajtékozva ment le a pince elé, ahol már Vickyék várták. A szőke hajú lány épp puszit nyomott barátnője arcára, mikor egy gúnyos hang csendült a háta mögött.
- Malfoyjal hányszor csókolóztál már, Hermione kedves? – kérdezte Ron, gúnnyal teli hangon.
- Még is mit képzelsz Vízli? – kérdezett vissza Draco, szinte már úgy, mint régi önmaga.
- Fogd vissza magad, mert kezded kihúzni a gyufát! – szólt Zambini is.
- Hagyjátok! Majd én – Hermione kilépett a fiúk mögül – Ron, látod, mi ez? Ez egy pálca. Tudod, ezzel szoktunk varázsolni – gügyögte neki a lány – És ha így folytatod, használni fogom. Nem elég, hogy engem sértegetsz, de még Ginnyt is megbántod! Undorító alak vagy.
- Te meg, ha így folytatod, ott fogsz díszelegni Malfoy skalpjai között – sziszegte Ron.
Hermione már éppen indulni készült, de Ron mondatára felfigyelve visszafordult és akkora pofon kevert le neki, hogy szó szerint a fal adta a másikat.
- Ronniekám, látod, ehhez még pálca sem kellett. Jól jegyezd meg, mert következőre már használni fogom! – hangja tele volt megvetéssel és szánalommal.
Amikor megfordult, hirtelen Dracóval találta magát szemben. A szőke fiú magához rántotta és száját a lány szájára tapasztotta, és gyengéden csókolni kezdte. Miután Hermione magához tért a meglepetésből, visszacsókolt, pár pillanat múlva pedig már egy hangra lettek figyelmesek.
- Khm, khm. Miss Granger, Mr Malfoy, ezt nem itt kéne – hallották Piton professzor enyhén gúnyos hangját.