Hermione vörös arccal vágtatott be a terembe Draco karjai közül. Ronnak szinte lila volt a feje az imént látottak miatt, de Hermione kézlenyomata vörösen virított az arcán. Mielőtt kedvenc mardekárosunk bevonult volna a terembe, oda szólt a Weasley fiúnak:
- Látod, Weasley? Ez volt az, amit te soha nem fogsz megkapni ettől a lánytól – mutatott immár a teremben ülő Hermione felé. Ron már a kezét lendítette, mikor legnagyobb meglepetésére Neville hátra csavarta azt.
- Ron, most már tényleg állíts le magad. Csodálkoznék azon, ha Hermione ezek után szóba állna veled még ebben az életben, és igaza van, szánalmas vagy. – Ezek után ő is bevonult a terembe, majd helyet foglalt Vicky és Mio mellett.
A vörös hajú fiú észre sem vette, hogy már csak egyedül ő ácsorog az ajtó előtt Harry is bement már és leült Neville mellé, így hát lehajtott fejjel bekullogott. A griffendélesek közül már csak a Brown-Patil páros mellett volt hely, kénytelen volt hozzájuk ülni. Piton professzor egy pálcaintéssel felvázolta a megfőzendő bájital hozzávalóit, majd néhány dolgot megjegyzett:
- A bájitalnak szigorúan szagtalanak, és enyhén sűrűnek kell lennie. Érthető voltam? – kérdezett vissza. Mindenki bólogatott. – Nos, akkor kezdhetik, mindkét óra rendelkezésükre áll.
Hermione az átlagosnál csendesebben dolgozott, itt-ott besegített Neville-nek és Harrynek, de többnyire gondolataiba mélyedve dolgozott. – Miért tette ezt Draco? – tette fel saját magának a kérdést. – Vajon miért? – Egyszer csak arra lett figyelmes, hogy egy kis pergamendarab repült felé, éppen történetünk másik főhősétől. Hermione szétnyitotta az apró levélkét, és a pad alatt olvasni kezdte:

Hermione!
Azt hiszem, hogy meg kellene beszélnünk, ami a folyosón történt. Mit szólnál, ha vacsora előtt, a tó melletti fűznél találkoznánk? Remélem, nem haragszol a történtekért.
D. M.

- Merlinre! Piton óráján levelezek, teljesen megőrültem… - sóhajtott fel a lány, alig hallhatóan.
- Mondott valamit, Granger kisasszony?
- Én… nem, semmit – dadogta megilletődve a lány, majd halk kuncogást hallott a háta mögött, megfordult, és mit látott? Na, mit? Blaise és Draco éppen rajta vihorásztak, de egy gyilkos pillantással sikerült elhallgattatnia őket. Mikor visszafordult a padhoz, meg kellett kapaszkodnia, mert hirtelen szédülni kezdett.
- Hermione, jól vagy? – kérdezte Vicky aggódó arccal.
- Nem igazán…
- Draco, add ide azt a széket! – reagált gyorsan a szőke hajú lány, és lenyomta a falfehér Hermionét a székre. – Merlinre! Mi ez a szag?
- Weasley, mikor tanul meg végre bájitalt főzni? Most rögtön takarítsa el ezt a löttyöt! Azonnal! – mordult rá a tanár Ronra, majd Vickyékhez fordult. – Parancsoljon, Miss Granger. - Egy pohár vizet nyújtott a lány felé. – Madam Pomfrey mondta, hogy előfordulhat még enyhe rosszullét. Maradjon ülve, míg el nem múlik a szédülés, utána folytassa a munkát, bár úgy látom, már nem sok dolga van vele. Dolgozzanak! - fordult a többiekhez. – Oh, és míg el nem felejtem, 15 pont a Mardekárnak, Miss Thomson és Mr. Malfoy jóvoltából, a gyors segítségnyújtás miatt. – Visszavonult a tanári asztalhoz, és leült dolgozatokat javítani.
Ron újból nekiállt a főzetnek, ezúttal már nagyobb sikerrel. Mio még ültében válaszolt Draco levelére, aki észre sem vette, annyira belemerült a főzőcskézésbe.
- Haver! Üzeneted érkezett! – vinnyogta halkan Zambini.
- Áh, kösz, hogy szóltál. – A válasz csak ennyi volt:

Draco!
Rendben, nekem megfelel, és NEM haragszom!
H .G.

Alig negyed óra múlva meghallották a professzor hangját:
- Kérem a mintákat! A házi dolgozat témája pedig a táblán van.
Hermione maradt utolsónak, beszélni szeretett volna a tanárral.
- Szeretne valamit, Miss Granger? – kérdezte egy cseppet mogorván a professzor.
- Igen, lenne egy kérdésem.
- Hallgatom.
- Azt szeretném kérdezni, hogy Viktor Krum beállt halálfalónak? – kérdezte szinte cincogva a lány.
- Nos, azt hiszem, hogy ezt nem itt kéne megbeszélnünk, de ma válaszolni fogok a kérdésére az igazgató úr jelenlétében, mert beszélni kíván önnel. Vacsora után várja, a szüleiről is vannak hírei.
- Valami baj történt? - kérdezte a lány rémülten.
- Azt sajnos nem tudom megmondani, csak annyit tudok, amit az imént elmondtam – válaszolt Perselus.
- Köszönöm professzor! Viszlát! – Azzal el is sietett Hermione ebédelni a többiek után.
A barna hajú lány, a köszönésen kívül, nem is szólt Vickyékhez. Egész ebéd alatt azon járt az agya, hogy mi történhetett otthon, aztán egy hang zökkentette ki az elmélkedésből. Draco volt az.
- Hermione, nem mész órára?
- Micsoda? De, persze. Megyek. Bocsi, csak elbambultam – válaszolt zavartan.
- Mi megyünk. Sziasztok! – köszöntek el a fiúk.
- Sziasztok!
- Valami baj van? – kérdezte a Thomson lány, útban a terem felé.
- Remélem nincs, este vacsora után Dumbledore beszélni akar velem a szüleimről - magyarázta Hermione. – De most inkább hanyagoljuk ezt a témát, jó? – A kérdezett csak bólintott. – Tényleg jársz mugliismeretre? – terelte el a témát a lány.
- Igen, szerintem egy nagyon jó tantárgy, és anyáék sem ellenezték – válaszolt Vicky. Közben beléptek a terembe. Az új tanárnő pár perc múlva ért oda.
- Sziasztok! Liza Parker vagyok. Ha van valamilyen kérdésetek, nyugodtan tegyétek fel. Ami a tananyagot illeti, az első félévben szeretnék egy kis mugliirodalmat tanítani. Remélem tetszeni fog mindenkinek, a második félévet meg majd meglátjuk. Rendben. Valami kérdés esetleg? – Liza várt. – Semmi? Akkor jó. Szeretném, ha bemutatkoznátok nekem.
Mire mindenki bemutatkozott, vége is lett az első órának. Hermionéből még mindig áradt az idegesség és feszültség, nem hagyta nyugodni az a tény, hogy baj történhetett a szüleivel. A második órán ismertette a tananyagot a professzor, és elkezdett mesélni a mugliirodalom nagyjairól. Hermione szőke hajú padtársa úgy itta a tanár szavait, mintha minden egyes szó kellene a túléléshez. Mio ezt meg is mosolyogta, de Vicky észre sem vette. A tanárnő már épp belekezdett a Rómeó és Júliába, de, a Thomson lány legnagyobb bánatára, véget ért az óra. Hermione legnagyobb örömére pedig belefutottak Ronba, aki épp egy mardekáros kislányt akart megbüntetni, mert véletlenül neki szaladt. A lányok nem léptek közbe, de Hermione már tudta, hogy mit fog tenni. Megvárták, míg elment a vörös hajú fiú, és odamentek a kis lányhoz, aki könnyes szemekkel nézett rájuk.
- Szia! – köszönt Hermione és Vicky a barna hajú kislányra.
- Sziasztok! – szipogta.
- Ugye nem bántott az a fiú? – kérdezte az Hermione.
- Nem, csak kiabált, és levont 5 pontot a házamtól, de tényleg nem bántott - magyarázta.
- Mit szólnál ahhoz, ha Vicky elkísérne a klubhelyiségetekbe? Tudod, Ő is mardekáros.
- Jó – válaszolt immár teljesen nyugodtan a lány. – Megmondod a nevedet?
- Persze, Hermione vagyok.
- A te nevedet meg tudom, Vicky, ugye? – A szőke hajú lány bólintott. – Én Lizzie vagyok. Akkor elkísérsz? – fordult Vickyhez.
- Persze. Mio, a klubhelyiségben találkozunk.
- Szia! – szólt vissza Lizzie a lánynak.
- Rendben. Szia Lizzie! – Hermione épp indulni készült volna, mikor Pansyvel, és egy másik Mardekáros lánnyal találta magát szemben.
- Mi van, sárvérű, mardekáros kicsiket pátyolgatunk, hm? - kezdte Parkinson.
- Mi közöd van hozzá? – csicseregte Hermione.
- Csak annyi, hogy… - Pansy már mondta volna az átkot, de pálcája már a barna hajú lánynál volt.
- Ezt még gyakorold egy picit aranyom. Te meg ne is próbálkozz! - fordult a másik lányhoz. - Tessék itt a pálcád! - dobta oda a rókaképű lánynak. - És ne próbálj meg hátba támadni, mert nagyon meg fogod bánni! – azzal el is indult a lakosztályba.
A klubhelyiségben nem volt senki, Draco és Blaise kinn voltak kviddicsezni. Alig, hogy elterült a fotelban, Vicky robogott be, és lehuppant a kanapéra.
- Jaj, nagyon kedves kis csaj ez a Lizzie! – kezdte Vicky. – Jól láttam, hogy Parkinson ment oda hozzád?
- Igen – sóhajtott fel Mio. – De egy nonverbális capitulatusszal elintézem őket.
- Őket?
- Valami hatodéves csaj volt vele. – A barna hajú lány felállt a fotelból, és megindult a szobájába. - Ne haragudj, de most megyek, megírom a házi dolgozatokat. Ha jön Ginny beengeded?
- Persze, de állj csak meg. – A szőke hajú lány felkelt a kanapéról, és oda sétált Hermionéhoz. – Tudom, hogy nem ismerjük egymást évek óta, de érzem, hogy valami összeköt kettőnket, és soha ne feledd, hogy rám mindig számíthatsz – mondta, majd megölelte a barna hajú lányt.
- Köszönöm Vicky! Nem tudom mi ez az érzés, de olyan mintha én is régóta ismernélek, és tényleg nagyon megszerettelek, meg azt a lüke Blaise-t is, Dracoról nem is szólva, és örülök, hogy vagytok nekem!
- Hát szerintem ezt próbáld meg Blaise-nek, is elmondani…- vigyorgott Vicky.
- Ő úgysem hagyná – mosolygott Hermione is.
- Nem baj, de legalább sikerült megnevettetnem téged! Na, de most indíts házit írni! – vigyorgott még mindig a Thomson lány.
- Értettem főnökasszony! – Hermione el is vonult a szobájába és beletemetkezett a tanulásba.

***

- Draco, mit érzel Hermione iránt? – kíváncsiskodott Blaise a hálókörlet felé menet.
- Tudod, olyan zavaros minden, olyan könnyen elfogadta az új Draco Malfoyt, és félek, hogy csalódnia kell bennem, de abban biztos vagyok, hogy azzal a csókkal ma elkezdődött valami, valami új. Csak tudod, az a baj, hogy a feladatomra kell koncentrálnom, és nem veszélybe sodorni olyanokat, akik a jó oldalon harcolnak.
- Nem egyszerű a dolog… Annyit mondok, hogy szép pár lennétek, de sajnos nem a legjobb időkben alakul a dolog. Egyszer mindenkinek eljön az ideje, és rám számíthatsz – fejezte be Zambini egy bíztató mosollyal.
- Köszi, haver! De inkább hanyagoljuk a témát. Nem is mondtam még, hogy jelenésem van vacsora után az igazgatónál, úgyhogy ne várjatok.
- Rendben, de nincs semmi baj, ugye?
- Nincsen, nyugi. – A fiúk elértek a portréhoz, miután beléptek csak Vickyt látták, aki épp egy könyvet bújt. Blaise kapott az alkalmon:
- VÁÁÁÁÁÁ! – ugrott a lány mellé a kanapéra, aki ijedtében leugrott az ülőalkalmatosságról, és úgy állt Zambinivel szemben, mint aki ölni készül. Draco már a hasát fogta a röhögéstől, és próbált talpon maradni. A zajra Hermione is kijött a szobából, és értetlenül pislogott a többiekre.
- BLAISE ZAMBINI! Mégis mi a jószagú Merlint képzelsz magadról?! – kiabált Vicky.
- Nyugi, Angyalom! – azzal magához húzta a lányt, és egy puszit nyomott az arcára. – Ne haragudj, de ezt nem hagyhattam ki! Bocsánat! – nézett kiskutya szemekkel, ami mosolyra késztette a lányt
- Na, jól van, most utoljára megbocsátok, de utoljára! – mondta a szőke szépség. Eközben Hermione odaoldalozott Dracóhoz és a fülébe súgta:
- Ugye milyen aranyosak? Mint két kisgyerek.
- Körülbelül tényleg azon a szinten vannak – mosolygott a szőke fiú.
- Hé, nem ér sugdolózni! – kiabált nekik Blaise. – Szia, Szépségem! - köszönt Mióra.
- Szia, Blaise! - köszönt vissza a lány. – Bocsi, de nekem mennem kell. Vicky, tessék, ezt neked adom, mindig nálam van.
- Rómeó és Júlia? – csillant fel a szőke lány szeme. – Köszönöm!
- Merlinre! Miket olvasol Vicky? Az egy nyálas khm… iromány – gúnyolódott Draco.
- Szerintem meg nagyon jó! – mondta Blaise.
- Te ilyeneket olvasol? Hova fajul ez a világ… – kerekedett el Draco szeme.
- Anya egyszer rám tukmálta, de tényleg jó! – magyarázkodott elpirulva Zambini.
- Most már tényleg mennem kell. Sziasztok! – köszönt el nevetve Hermione.
- Szia! – köszöntek neki mindhárman.
Ginny, mivel nem tudott felmenni, azt üzente a barna hajú lánynak, hogy az előcsarnokban várja. Hermione előbb oda ért, így hát helyet foglalt az egyik lépcsőfokon. Pár perc múlva befutott a vörös hajú lány is.
- Szia Ginny!
- Hermione! Szia! – köszönt neki, majd egy Mrs. Weasley-éhez hasonló ölelésben részesítette. – Úgy sajnálom Ron viselkedését!
- Emiatt ne aggódj, remélem, csak átmenti probléma nála, és majd abba hagyja. De most ne erről beszéljünk. Kimegyünk?
- Persze. Mi van közted és Malfoy között, Hermione? – kérdezte Ginny.
- Semmi, barátok vagyunk.
- Barátok? Reggel nem úgy néztetek ki! – vigyorgott a vörös hajú lány.
- Azt inkább hagyjuk, jó? – pirult el a kérdezett.
- Veled és Harryvel mi van? – Közben leültek egy padra a parkban, és beszélgettek. Új barátságokról, az iskoláról, és a jövőről.
- Most mennem kell, még tartunk egy edzést! Szia! – megpuszilta Miót, és már ment is.
- Szia! - köszönt neki a lány is. Hermione már nem ment fel, elsétált a fűzhöz, és leült a padra. Figyelte, hogy fodrozódik a tó égszínkék vize. A merengésből egy kellemes hang szakította ki:
- Szia Hermione! – köszönt Draco, és leült a lány mellé.
- Szia! – szólt barátságosan a lány. Szőke hercegünk szembe fordult vele, majd lesütötte a szemét.
- Nem akartalak megbántani azzal a csókkal… - kezdte volna a fiú ha a lány nem folytja belé a szót.
- Figyelj, megírtam, hogy nem haragszom, és nem bántottál meg. Igaz, hogy kicsit hirtelen ért a dolog, de… öhm, hát kellemes volt – bökte ki Mio elpirulva.
- Erre az egy reakcióra nem számítottam, inkább egy pofonra vagy pár átokra, de erre tényleg nem.
- Pedig még a reggeli akciódat is meg akartam bosszulni - vallott színt a lány. – De elment tőle a kedvem.
- Valami baj van? Olyan feszültnek és letörtnek tűnsz – kérdezte a Malfoy fiú.
- Nem tudom, hogy baj van-e, de este jelenésem van az igazgató úrnál, és a szüleimről is szó lesz.
- Értem, de nyugi, biztos, hogy minden rendben van, ne aggódj. Amúgy nekem is fel kell mennem, megyünk együtt?
- Mehetünk, ha gondolod – válaszolt a lány.
- Tudod, mit szoktam csinálni, ha feszült és ideges vagyok? – Hermione nemet intett. – Otthon van egy kisebb tavunk a kertben, leülök, kiürítem az elmém, és csak hallgatom a víz és a természet hangjait, ez megnyugtat. Kipróbálod?
- Kipróbálhatjuk.
- Csukd be a szemed, és tűntess el mindent a fejedből. Meg van? – Mio bólogatott. – Rendben, akkor figyelj a hangokra, de csak is a víz és a természet hangjaira. Semmi másra. – Hermione közelebb húzódott a fiúhoz és a vállára hajtott a fejét, Draco pedig átkarolta a lány vállát, és hallgatták együtt a természet lágy dallamait.
Körülbelül egy óra múlva felkeltek a padról, és elindultak a nagyterembe. Az ajtó előtt Hermione megállította a szőke fiút.
- Köszönöm szépen, Draco, megnyugtató volt. – Egy puszit adott a fiúnak.
- Szívesen tettem, nem kell megköszönnöd, de most menjünk.
A mai bevonuló után már nem számított szokatlannak az, hogy ők ketten együtt mentek be vacsorázni. Blaise és Vicky már ott voltak, és fülig ért a szájuk.
- Sziasztok! – köszöntek egymásnak.
- Hát ti meg min vigyorogtok? – kíváncsiskodott Draco.
- Olyan szép a kilátás a klubhelyiségből a tóra és a fűzfára… - vigyorgott Zambini
- Ti leselkedtetek? Nem szép dolog ám! – viccelődött Hermione.
- Megnyugtató látványt nyújtottatok, és muszáj volt egy picit megfigyelnem – magyarázott Blaise. A vacsora további részében nem történt semmi, csak Ron dühös pillantásaira lett figyelmes Vicky. A vacsora végeztével a Hermione Draco páros a másik irányba indult, de tettek egy kis kitérőt. Délután Hermione írásba foglalta a prefektusok dolgait, kioktatásképpen Ronnak. Míg a lány elment a Griffendél klubhelyiségébe, addig Draco a folyóson várta.
- Szia Hemione! – köszöntötte Neville és Harry a lányt, Ron az egyik fotelban ült Brownnal.
- Sziasztok! Hoztam egy kis házi olvasmányt a prefektusainknak, hogy tudják, mi a dolguk, és rendesen végezzék a feladataikat! – fejezte be kissé mérges hangvétellel, majd feltűzte a hirdetőtáblára az irományt.
- Attól, hogy iskolaelső vagy, még nem kéne itt pattognod Hermione! – szólt Lavender.
- Igen? Csak tudod, nem szeretem, ha visszaélnek egyesek a hatalmukkal, és kicsikkel kiabálnak, majd pontokat vonnak le a semmiért – magyarázott nyugodtan a lány, és egy szúrós pillantást küldött Ron felé, aki megsemmisülten ült a fotelban – Sziasztok! – azzal ott is hagyta az immár népes társaságot.

*

Némán tették meg az utat az igazgatói irodáig. Odabenn nem csak Dumbledore, hanem Piton professzor is várta őket.
- Jó estét! – köszöntek egyszerre. Ezt az igazgató meg is mosolyogta.
- Szervusztok! – köszönt vissza barátságosan, míg a bájitaltan professzor csak biccentet egyet. – Hermione, Perselus elmondta a kérdésedet, és arra lennék kíváncsi, hogy ezt miből gondolod.
- Egy álomból, professzor, ahol egy erdőben menekülök egy fiúval, és ő is az üldözőim között van. – Draco enyhén meglepett arcot vágott, szinte ugyanez volta az ő álmában is.
- Értem, Hermione, a válaszom pedig, sajnos igen. Viktor Krum is beállt halálfalónak. Elmeséled az álmod vagy inkább a merengő? Draco, kérlek, te is gondolkozz el erről.
- A merengőt választom – válaszolta a lány.
- Perselus, idehoznád a merengőmet? Köszönöm.
Hermione elmormolta a varázsigét, majd megjelent a vékonyka ezüstszál.
- Akkor menjünk - szólt az igazgató, majd mindhárman eltűntek a kőedényben. Ugyan ezt megismételték Draco álmával is, majd Piton professzor levonta a következetést.
- Ez egy látomás volt, ami csak nagyon ritkán jön létre egyszerre két embernél, és ez azt jelenti, hogy közös küldetésük van, amit teljesíteniük kell majd.
- Hogy micsoda? – Hermione szája tátva maradt.
- Jól hallotta Miss Granger. Draco?
- Biztos úgy van, ahogy ön mondja professzor – válaszolt a fiú.
- Bizonyára tudjátok, az iskolaelsők minden évben készülnek műsorral a karácsonyi bálra. – terelte le a szót az professzor. - Idén rajtatok a sor. Azt szeretném, ha énekelnétek. – A fiatalok szemei olyan szinten elkerekedtek, amire eddig azt hitte az igazgató, hogy nem is lehetséges. – Méghozzá a Rómeó és Júlia musicalből. Gondolom, te már láttad , Hermione, a Szívből szeretni című részletet.
- Micsoda? – pislogott Dumbledore-ra Draco.
- Jól hallottad, fiam, és szeretném, ha addig is járnál mugliismeretre, mert épp ez a tananyag. Rendben? – kérdezett a professzor. Draco látta Piton szemében, hogy nem tűr ellentmondást.
- Rendben professzor.
- Hermione, vállalja? – A lány bólintott. – Gondolom Perselus említette, hogy vannak híreim a szüleiről. Tegnap hajnalban sajnos, a szülei házát megtámadta két halálfaló…