Amióta anyám itt járt, egy kicsit megváltozott minden. Eleinte azt hittem hogy ha híre megy a mardekárnál, hogy értem vissza az udvarról és hogy miért, majd gyengének vagy éppen gyávának fognak tartani, de épp ellenkezőleg. Pansy volt természetesen az, aki véletlenül elkottyantotta Millinek, aki pedig mindenki másnak, hogy anyám mennyire megkínzott. Nekem addig fel sem tűnt semmi, csak miután a kínzásom utáni harmadik nap beléptem reggel a nagyterembe. Síri csend fogadott, és minden asztalnál máshogy tekintettek rám. Borzalmas volt. A griffendélnél voltak a legvegyesebb érzelmekkel. Láttam ott kárörömöt, vagy éppen sajnálatot de semmi mást. A hollóhátasok valamivel diszkrétebbek voltak, és csak arról fogtak heves sugdolózásba, hogy olyan 20 Crucio-nak utólag milyen mellékhatásai vannak. A hugrabugosok egyenesen remegni kezdtek amikor elmentem mellettük. Mitől félnek? Anyám engem kínzott meg és nem fordítva, habár jól beígértem neki és az első adandó alkalommal vissza is kapja. Nem mondhatnám hogy vágyom a bosszúra, de arra igen hogy tudja meg ő is milyen érzés. De a saját házam... az durva volt. Elismerően, néhol büszkén, és néhány helyen tartózkodóan néztek. Később ennek az okát is megtudtam Blaisetől.
- Nincs ebben semmi különös Jane! Ezt hívják tekintélynek. Nézz végig a háztársaidon. A fele nagyra tart téged amiért kibírtad egy hang nélkül, és mert lelkileg sem tett tönkre benned semmit ez az egész. A másik fele pedig inkább fél és megtartja azt a pár méter távolságot. Örülj neki így senki nem nyaggat. Te és Draco vagytok a Mardekát ház úgymond... díszei. Nemes vérűek, bátrak, ravaszok, és erősek vagytok. Az sem hátrány hogy nem épp bányarémek... Igazi mardekárosok. Nem vetted még észre hogy minden kisebb fiú és lány titeket utánoz? Az alsóbb évfolyamosok nem azért nem szólnak hozzátok vagy nem mennek oda mert tilos, hanem mert tisztelnek titeket és nem akarnak zavarni. Ez van. Ezzel a kis akcióval elérted hogy másképp nézzenek rád, és ne csak azt kiabálják utánad a folyosón hogy: Nézd az a halálfaló Bellatrix és Rod Lestrange lánya!!! Nem jobb ha tisztelettel vegyes félelemmel néznek rád, és nem gyűlölködve? - magyarázta el a helyzetem.

Hát utólag azt kell hogy mondjam hogy tényleg jobb. De így legalább nem köt belém senki mert nem mer. pedig tavaly óta a varázserőm nem nőtt semmit, csak esetleg fejlődtem kicsit. Na a másik "nagy hír" az volt hogy animágus is vagyok. A kisebbek között olyan pletykák terjengtek miszerint megharaptam egy griffendéles kislányt, azaz Felicia Wood -ot. Ő Oliver Wood unokahúga, de mindegy. Beszéltem a kislánnyal és azt mondta hogy elesett, és egy kő felvágta a karját. Azt viszont nem tudja hogy az osztály- és évfolyamtársai ezeket honnan vették. Ha belegondolsz elég viccesen hangzik hogy farkas alakban rohangáljak a folyosón, plusz még ha arra jár egy-két elsős, meg is kóstoljam őket. Na mindegy. A Pansyval történő beszélgetésem után, a csaj tök rám akaszkodott. Egyszerűen tíz perc nyugtot nem hagyott nekem és Draconak. Amikor ezt megelégeltem muszáj volt már meghallgatnom:
- Szia Jane! Csak szeretnék kérni valamit. Arról lenne szó, hogy tudod anyám a szerkesztője a "Tiniboszik" című hetilapnak, és szeretne egy olyan két oldalas cikket veled és a kviddics csapatunkról. - újságolta lelkesen.
- Ugyan minek? - flegmáztam.
- Jajj, ugyan minek... Szerinted? Gondolj bele, csupa jó pasi és szexi csaj belekerül egy lányok által vásárolt hetilapba. Had csorogjon a nyáluk, és legalább elleshetnek néhány tippet tőled és Bellától. Nem halnátok bele. - ezt ígérte a mi drága Pansy Parkinsonunk. Nos, nem kellett volna megbízni benne. Az újság megjelent. Két oldalon egy óriási képen a mardis kviddics csapat. Ezzel nem is volt gond, és szépen meginterjúvoltak mindenkit. A többiek és bevallom ezt a részét én is élveztem. de a többi... Felesleges felhajtás. Mrs. Parkinson közölte, hogy rólam külön fotósorozat készül és Dracoról is, mert mi vagyunk a az iskola legszebb párja. Itt igazából majdnem elszóltam magam hogy: "Potter és Ginny Weasley szebb álompár, és ők legalább fehér oldaliak." de ezzel Ginnyt írtó nagy veszélybe sodortam volna. Szerencse hogy eddig még nem látta meg őket senki, rajtam kívül, ahogy elhagyatott folyosókon flangálnak kéz a kézben esténként. Szóval készített egy csomó képet rólunk, és már szinte arcomra fagyott a mosoly. A végén már annyira morcos voltam, hogy konkrétan el akartam ijeszteni a fotóst az arckifejezésemmel, de ezek a "komolyabb" képek lettek a legjobbak, így abból kerültek be az újságba. Dracoról is hasonlóan morci képek jutottak bele. Szóval a kviddics csapatunknak jutott két oldal, nekünk meg majdnem négy. Ahhoz képest hogy alig válaszoltunk a kérdéseikre, egy jó három oldal csak a cikk maga.

A suliban amikor szerda reggel megérkeztek a lapok az előfizető lányoknak a reggelinél, először egy hollóhátas sikkantott fel és ránk kapta a tekintetét amikor nyolcas fogatunk belépett a terembe. A hír meglepően gyorsan elterjedt, és a mardekáros klubhelyiségben a csapatról szóló két oldalt kiszedték az újságból és felnagyítva a faliújságra tűzték. Ezért a képen ott mozgolódunk mind a heten és plusz Miss Parkinson, aki elvileg a legnagyobb mardekáros szurkoló. Nevetséges... Pansy a kvaffot sem tudja megkülönböztetni a gurkótól, nem hogy még a kviddicshez értene. Na de hagyjuk. Ezért is mondtam hogy néhány dolog megváltozott... Ez a tekintély dolog nem semmi. Elég sokat szemétkedünk Potterékkel és fordítva is, és Weasley már ezerszer megbánta hogy bocsánatot kért. Ki kérte hogy tegye meg? De akkor és ott, muszáj volt elmondanom hogy mit érzek, mivel így már tudja hányadán állunk ezekkel a dolgokkal. Szóval megy a harc, és ami a legmeglepőbb hogy a hollóhátasok is felvették a kesztyűt. Reggelente verseny van hogy ki fogadja nagyobb tapssal a háza csapatát. Általában ugye ez egyforma nagy szokott lenni, de mivel mi előbb kelünk a hideg pincében ezért van amikor súlyos fölénnyel visszük a hangoskodási díjat.

Amióta viszont Parkinson leszállt rólunk egyre többet vagyunk együtt Dracoval. A hétből hat napot nála töltök esténként igaz... "csak alszunk". Persze Pansy és Tony egész éjszakákra eltűnnek... Na olyankor nem megyünk a Szükség Szobája, vagy a prefifürdők közelébe. Általában ott enyelegnek... Blaise és Bella is sokat vannak együtt, de még semmi nem történt köztük. Bellát faggattam erről, és azt mondta hogy idézném:

"Blaise aranyos és kedves, de mi csak barátok vagyunk. Igaz hogy nagyon bírom és talán kicsit több is mint barát, de nem fogok kockáztatni. Lehet hogy nem is szeret engem, akkor meg megromlik a viszonyunk. Jó ez így."

Azt kell hogy mondjam, Bella téved. Bella és Pansy egyencuccát is átszabtuk, amit a tanárok nem igen néznek jó szemmel de Piton nem szólt érte. Szóval a három rövid szoknyás grácia amikor betoppan reggel reggelizni, Malfoy, Nott és ZAMBINI (!!) szeme majd kiesik. Blaise szabályosan csurgatja a nyálát a legjobb barátnőm után, de ő valahogy ezt nem veszi észre. Úgy tűnik majd rá kell erre dolgoznunk a srácokkal. így tehát az edzések is mindig jó hangulatban teltek. Igaz, Draco szigorú volt és nem egyszer leordította a bamba terelőink fejét, de ezen felül mindig jól teltek azok az órák. Bella és Blaise remekül összedolgoznak és teljes köztük az összhang. Mindig jól felhozzák a labdát, majd átpasszolják nekem én meg bevágom. Marcus néha teljesen kiakadt rám, mivel neki így nem igazán sikerültek eredményesre a nem létező védései, de még mindig legalább annyira jó őrző mint a griffendéles vízlipatkány. Persze sikerült kifognom egy bűntetőmunkát is úgy egy hete. Este volt, és mivel óriási nagy fényes telihold volt kedvem támadt lesétálni a tóhoz. Draco is jött velem, majd átváltoztunk, és rohantunk egyet a parkban. Ám amikor visszafelé mentünk, Piton elkapott minket és súlyos felelőtlenség miatt másnap le kellett sikálnunk a trófeateremben az összes díjat. Persze varázslat nélkül. Elég vicces volt, mivel nem egy évfolyamtársunk vagy azok rokonának voltak ott elismerésre méltó tetteit igazoló tárgyak. Draco többször hangosan felhorkant, és egyszer hangosan nevetni kezdett.
- Most mi van? - kérdeztem.
- Te tudtad hogy James Potter volt a kis Kiválasztott előtt a legjobb fogó? Na és ez? - mutatott fel egy másik aranyszínű kis táblát amin ez állt.

"Harry Potter, Önzetlenül Az Iskoláért Különdíj. Gratulálunk!"

- Nevetséges! De neked is van. Meg Vízlipatkánynak. Nekik kettő is. Na és itt a Trimágus Kupa is Harry Potter nevével. Cöh...
- Nyugi Draco! A két különdíjat a bölcsek köve miatt, és a titkok kamrájáért kapták. Én csak az elsőre kaptam, mivel a másodiknál épp megdermedve feküdtem a gyengélkedőn. És tudtam hogy James Potter jó fogó volt. Az egyik folyosón egy üveg szekrényben kint van a régi jelvénye amit a végzősök bálján kapott. Ne felejtsd el én mindent tudok. - vigyorogtam rá, és erre csak a szemeit forgatta.
- Hát persze hogy tudom Janie! Hogy ne tudnám? - kérdezte ironikusan. - Na de takarítsunk össze gyorsan mert elhányom ma... ezt figyeld! - kiáltott fel.
- Mi az? - kérdeztem de már megláttam hogy min akadt ki. A kezében egy fényes aranytáblát tartott. Amin ez állt:

"Tom Denem, Önzetlenül Az Iskoláért Különdíj. Gratulálunk!"

- Tudom hogy kapott. Majd elmesélem. - mondtam nyugodtan.
- Rendben. Kíváncsian várom. - mondta, majd undorodva áttörölte azt is. Nem volt eztán több büntető munkám, de Draconak azóta sem meséltem el ezt, és gyanítom hogy nagyon kíváncsi és előbb-utóbb fel fogja hozni. Remélem inkább utóbb, mert nincs kedvem Myrtleről beszélni neki.
Szóval így állunk. Ma van december 2. -a, és holnap lesz a Hollóhát-Mardekár kviddicsmeccs. A kommentátor ezúttal Seamous Finnigan lesz a griffendélből. Tehát jó véleménye biztosan nem lesz rólunk... Na de sebaj. Csak túléljük nem? Muszáj lesz. Már alig vártam a holnapi napot. Este lent ültem a griffendéles klubhelyiségben és Dracot vártam. Különórája volt Bimbával, mivel kunyerálni akart egy kevés csápfűlevelet a professzortól, és azért bizony meg kell dolgozni. Tehát elment neki segíteni a kis kamasz mandragórákat átültetni. Nem kellemes meló, de azt mondta neki megéri. Még ültem vagy tíz percig amikor kinyílt a portré ajtaja és Malazár valamin elég harsányan nevetett.
- Nem kellene felverned az egész kastélyt Mardekár! - szidta le Draco.
- Jól van, jól van. Csak elég viccesen nézel ki. Úgy mint akit megtépett egy csápfűbokor. - röhögött a festmény.
- Talán így is van. Na jó éjt! - mondta majd bevágta a portrét.
- Szia. - köszöntem, és megperdült amikor meghallotta a hangom.
- Ó szia... te még fent vagy? - kérdezte.
- Amint látod. Téged vártalak. Jól vagy? - kérdeztem mosolyogva. Elég nevetségesen festett ebben a cuccban. Az egyenruháján hatalmas foltokban hiányzott az anyag.
- Igen. Csak Zizi elkapott. - morgott.
- Zizi? Az meg ki? - lepődtem meg.
- Nem ki, hanem mi. Egy csápfűbokrot Zizinek nevezett el Bimba prof. Kész agyrém! Nevet adni egy ilyen gyomnak... De nem ez a lényeg. Szóval végre megengedte hogy szedjek egy kicsit de csak Ziziről. Ő meg nem hagyta magát. De végül csak lecsippentettem egy-két ágacskáját. Itt ficánkolnak a zsebemben fiolába zárva. - vigyorodott el, majd lehuppant mellém.
- És a te estéd hogy telt édes? - simított végig a combomon. Mire jó a fenék alá érő kis picsagatya mi? Mert hogy abban voltam meg egy csipkés szélű fehér topban. Szórakoztató nézni ahogy végig tanulmányoz a szemével... :P
- Nekem jól. Habár sokáig kellett rád várni. - hajtottam le a fejem a mellkasára.
- Ne haragudj! Első és utolsó alkalom volt. De te még lógsz nekem egy sztorival. - jaj ne! Miért most jut eszébe?
- Tényleg? - tettem a hülyét.
- Tényleg. Nem felejtetted el, nem vagy buta, és nem is áll jól. Szóval, hogy kapott olyan díjat Tom Denem? - kérdezte mosolyogva.
- Biztos tudni akarod? Sok mindent megmagyaráz, de nem kellemes történet. - biztosítottam.
- Persze! Ha nem akarnám tudni szerinted kérdezősködnék? - nézett rám felhúzott szemöldökkel.
- Rendben. Tudod olyan díjat csak az kap, aki nagyon jó szolgálatot tesz az iskolának valami jelentősben. Amikor Tom Denem tizenhat éves volt, kinyitotta a Titkok kamráját és akkor meghalt egy sárvérű. A halott lányt egy mosdóban találták meg aki még mindig ott is van.
- Hisztis... - kotyogott közbe Draco.
- Bizony ő az. Szóval abban a vécében halt meg. Mivel Tom Denem párszaszájú, kinyitotta a kamrát és kiengedte a "szörnyűséget" ami egy baziliszkusz. Egy ősöreg kígyó, ami a pillantásával ölni tud. Myrtle a szemébe nézett és azonnal szörnyethalt. Abban a mosdóban van a kamra bejárata is. A bejárattal szemben lévő rossz kígyós csap. Aztán hogy Denem menthesse a bőrét, megvádolt egy olyan diákot aki szerette a veszélyes állatokat és itt a Roxfortban is tartott egyet. Ez a diák Hagrid volt, és egy kicsi akromantulája volt. Az óriáspókkölyköt Aragognak hívták. Aragog tavaly halt meg, és Hagrid Harryvel és Lumpsluckkal temette el. Szóval Denem ráfogta Hagridra a gyilkosságot és Hagridot kicsapták. A kamrát Denem visszazárta és egészen másodikig zárva is maradt. De mivel Hagrid lett a bűnös és Denem a kézre kerítő, így Tom megkapta a különdíjat. Hagrid pedig mint vadőr itt maradt a Roxfortban. Ennyi. - fejeztem be a mesélést, és felnéztem Draco arcára. A döbbenet volt a fő érzelem rajta.
- Te nagyon sokat tudsz róla. Túl sokat. - mondta egy kis idő után, és a hangjában aggodalom csendült.
- Ha olyan ragyás, párszaszájú Potter félékkel haverkodik az ember hat éven át, akkor megtud némi információt. Na meg, állandóan kalamajkába keveredtem velük. Elsőben ugye volt a Bölcsek köve, másodikban a Titkok kamrája, harmadikban Sirius Blacket szöktettük meg, negyedikben a Trimágus tusa, ötödikben a minisztériumi csata, hatodikban meg végre volt egy nyugis évünk leszámítva persze egy-két komolyabb problémát. Szóval én már semmin sem lepődöm meg. - csak úgy ömlött belőlem a szóáradat.
- Kérdezhetek valamit? - kérdezte egy jó tíz perc csend után.
- Már meg is tetted. De kérdezhetsz még egyet. - kuncogtam.
- Tényleg jártál Viktor Krummal? - kérdezte komolyan. Lefagyott a mosolyom.
- Ez miért fontos?
- Csak válaszolj Jane. - kérte halkan.
- Jó. Igen jártunk. Két hónapig. De a tusa után neki haza kellett mennie Bulgáriába én pedig maradtam. Hiszen nem voltam még 15! - mondtam nagy komolyan.
- Ahha értem. Kösz hogy elmondtad. Csak tudod voltak olyan pletykák... néha mérgemben bevertem volna a képét annak a Krumnak. A Világkupán jól játszott, de amikor elkezdett körülötted ólálkodni valahogy már nem volt olyan szimpatikus. - mocorgott. Elnevettem magam.
- ó a kis féltékeny! - nevettem. - Te sokkal jobban csókolsz. - hízelegtem mire az ölébe ültetett és heves csókcsatába kezdtünk. Sokáig elvoltunk amikor egy hangot hallottunk mögülünk.
- Khm. Jane beszélnünk kell. - Bella volt az, és eléggé ramatyul nézett ki.
- Jó rendben. Mindjárt megyek fel, oké? - néztem rá, mire bólintott és felment a szobánkba.
- Hajjj. - sóhajtottam. - Biztos megint Zambini. Megölöm egyszer. - morgolódtam miközben kimásztam Draco öléből.
- Jah, biztos megint ő. Megyek aludni. Pihenjétek ki ti is magatokat! Holnap megverjük a hollóhátasokat! - kiáltotta a végét, és még egyszer hosszan és mélyen megcsókolt.
Halkan becsuktam magam mögött a szobánk ajtaját amikor szipogást hallottam Bella ágyfüggönye mögül. Odamentem és láttam hogy összegömbölyödve sírva fekszik. Melléfeküdtem és hátulról átkaroltam őt.
- Shhh.... Nyugodj meg. Holnap jót kviddicsezünk és mindent elfelejtünk. Ne foglalkozz most semmivel sem. A holnap a legfontosabb. Aludj Bella. - motyogtam neki, majd engem is elnyomott az álom, nem sokkal azután hogy Bella szipogását felváltotta a lassú és egyenletes légzése.
Reggel mindketten fáradtan ébredtünk. Felültem az ágyban és végignéztem a szobán. Szombat van és kb. dél felé járhat az idő.
- Fél egy van. - motyogta Bella. - Fel kellene kelnem. Köszönöm az estit Jane. Majd a meccs után mindent elmesélek. - mondta, majd beszaladt a fürdőbe. Visszadőltem Bella ágyába és bámultam az ágya tetejét. Elnéztem oldalra, és egy kibontott levél díszelgett a kis szekrényén. A papír hullámos lett a sok könnycsepptől ezért kibontottam és megnéztem.

"Drága kislányom!

A karácsonyi szünetben találkozunk Luciusék kúriájában és velük töltjük az ünnepeket.
Te és Tony majd oda jöttök zsupszkulccsal.
Hallottunk a hajtói posztodról is és gratulálunk, na meg az iskolai értesítőd is remek volt az elmúlt három hónapban. Büszkék vagyunk anyáddal.
De lenne itt még valami, ami kötelességed.
Nyilván tisztában vagy vele hogy a véred kötelez.
Az iskola után egy általam választott aranyvérűhez kell feleségül menned, és a családod mellé KELL állnod.
Már kiválasztottuk a megfelelő vőlegényt anyáddal, és nagyon remélem hogy nem kell csalódnunk benned.
Bizonyára ismered is, hiszen ház- és évfolyamtársak vagytok.
Ez a fiú pedig nem más mint Blaise Zambini.
Barátommal, Adammel (Blaise apja) mindent elintéztünk.
Jó lesz ha kedves leszel vele, vagy nagyon megjárod.

Szerbusz, Apa és Anya"

Felnéztem és megláttam a fürdőszoba ajtóban ledermedve álló Bellát.
- Nem volt jogod hozzá. - suttogta.
- Ne haragudj! menjünk ebédelni. Leraktam a levelet és elmentem gyorsan tusolni. Aztán felkaptam a kviddics talárom és elindultunk ketten a nagyterembe. Szótlanul haladtunk, majd megálltunk a nagy nyitott ajtó előtt. Egyszerre léptünk be, mire a mardekárosok elkezdtek visítozni meg zajongani. Tapsoltak és buzdítottak minket. Ők tudják... Leültem Draco és Pansy közé, szemben velem Blaise ült, és jóval messzebb tőlünk Bella.
- Te is kaptál levelet? - kérdeztem az eléggé letört srácot.
- Jah. Bella is? Máris? - nézett rám ijedten.
- Szerinted miért ül tőlünk a lehető legmesszebb? - kérdeztem mire megint elborult az arca.
- Vagy TŐLEM a legmesszebb. Nem tudom ezek után hogy mondjam meg neki hogy levél ide vagy oda de szeretem. - motyogta.
- Pont így! Ez lenne a legjobb amit mondhatnál. - javasoltam, majd felálltam és elindultam kifelé. A csapattagok követtek, és Draco mellém lépve megfogta a kezem is. Az öltözőben már ott vártak a seprűink, miután Draco eligazított minket a csapat kirepült a pályára. Seamous elég rendes volt velünk, nem szidott senkit és tényleg a meccset közvetítette. Húsz perc után 210-40 volt az állás a mi javunkra. Újra elindultam a kvaffal amikor láttam hogy Mike Walls a hollóhát terelője egy gurkóval fejbe találja Dracot. Annyira megijedtem hogy elejtettem a kvaffot és egyenesen Draco zuhanó teste felé repültem. A Madam közbe lefújta a meccset.
- A Hollóhát fogója, Cho Chang megfogta a cikeszt, így a végeredmény 210-190 lett. Győzött a Mardekár! - kiáltotta a repüléstan tanárnő, és a zöld-ezüst színű diákok őrjöngeni kezdtek. Dracot épp hogy el tudtam kapni, már repültem is vele a gyengélkedőre. Az ablakhoz repültem a seprűmmel, és berobbantottam az üveget. Madam Pomfrey hangos sikítások közepette került elő, de amikor meglátta az ájult és fejből elég rendesen vérző Dracot a seprűmön, szó nélkül segített letenni egy ágyra. Amíg a javasasszony dolgozott szerelemem fején, megjavítottam az üveget és utána kiküldött a folyosóra. Kint leültem a földre és a kezeimbe temettem az arcom. Percek óta ott ültem, amikor egy kéz érintette meg a vállam. Felnéztem és Bella kipirosodott szemeivel találtam szemben magam.
- Hogy van, hogy vagy? - kérdezte miután leült mellém. Csak most vettem észre hogy a csapatból mindenki ott van a folyosón. Jobb híján leültek velünk szembe a fal tövébe.
- Mióta álltok itt? - kérdeztem halkan.
- Nem régóta. Olyan 5-6 perce. - válaszolt Blaise.
- Nem vettem észre. - mondtam magam elé meredve.
- Jane?
- Hm?
- Hogy van Draco? - kérdezte még egyszer Bella.
- Koponyatörés. Nagyon súlyos. Sok vért vesztett, és nem tudni milyen mértékű amnéziája lesz ha lesz. Most alszik. Madam Pomfrey nem akar beengedni. Itt fogok ülni addig amíg be nem enged. - motyogtam oda a többieknek. Még ott ültek velem egy órát, majd elmentek a klubhelyiségben ahol Tony már nagyban beindította a bulit. Megnyertük a meccset de milyen áron?! A többiek olyan nyolc körül hagytak ott a földön én pedig fogalmam sincs meddig ültem még ott. Éveknek tűnő órák után Madam Pomfrey kinézett és látta hogy ott ülök még mindig.
- Kedvesem, bejöhetsz hozzá ha akarsz. Majd odateszünk az övé mellé egy ágyat. - fogta meg a vállam. Feltápászkodtam és egy hálás mosoly kíséretében bementem a gyengélkedőre, de sehol sem láttam Dracot.
- A külön helyiségben van. - mutatott a terem végében lévő ajtóra. - Oda vittem át, mivel ide bármikor hozhatnak embereket és Mr. Malfoy nincs éppen jó állapotban. - nézett rám komolyan.
- Ne kíméljen Madam. Tudni akarok mindent. - néztem rá sírósan mire felsóhajtott és magyarázni kezdett.
- nem tudom hogy sérült e az elméje, de ha igen akkor komoly gondban leszünk. Kómába került, és egyenlőre nem mutat javulást. Koponyatörése volt, és ez igen súlyos sérülés kisasszony. Mindig is utáltam ezt a durva sportot. A szüleit már értesítettem és holnap délben érkeznek. - fejezte be a mondandóját. - Kiszélesítem az ágyat és mellé feküdhet de hozhatunk be egy újat is. - szólt még vissza.
- Mellé feküdnék ha lehet. Szeretnék vele lenni. - jelentettem ki.
- Rendben. - mondta majd egy pálcaintésre kétszer akkora lett a betegágy. Draco az egyik felén feküdt kórházi hálóingben jól betakargatva, a másik oldalra pedig én dőltem le, és megfogtam a kezét. A javasasszony kiment, én pedig belülről varázslattal bezártam az ajtót. Sokáig néztem ahogy pihen. Én egyszerűen nem tudtam elaludni. Olyan nyugodt volt az arca mintha csak aludna. Egyre jobban fáztam, ezért hozzábújtam. Kényelmesen elhelyezkedtem, majd a mellkasán köröztem az ujjammal. Igaz, hálóingen keresztül nem igazán érezhet belőle sok mindent, de jól esni jól eshet neki. felnéztem az arcára és láttam hogy mosolyog. Alig hittem a szememnek.
- Te felébredtél? - sikkantottam. Még szerencse hogy Disaudio-t is szórtam az ajtóra.
- Szia. - motyogta bágyadtan.
- Istenem Draco úgy megijesztettél. - öleltem át. Kinyitotta a szemét és holtra vált arccal nézett rám.
- Granger te mi a fenét keresel itt? - kérdezte...