|
15. fejezet
2009.12.10. 19:18
Karácsony érdekes fejleményekkel
Másnap reggel közöltük Belláékkal hogy mi visszamegyünk a Roxfortba. Lucius nem örült, de szólt a Nagyúrnak aki engedélyezte. Mondván, "az ellenséget meg kell figyelni". Csodás. Csakhogy akkor nekünk inkább a Kúrián lenne a helyünk... Cissytől kaptam még egy halom ruhát, és nemcsak varázsló ruhákat, hanem egy csomó feszülős muglicuccot is. Persze mindent feketében. Úgy fogok kinézni, mint aki gyászol. Bár lenne rá okom. Elvesztettem számomra két nagyon fontos embert, és 17 év gondoskodását nem lehet csak úgy elfelejteni. Bár becsaptak, és ezzel igencsak megaláztak, ők a szüleim voltak. Viszont fele annyira sem rázott meg a dolog mint amennyire én azt gondoltam. Becsaptak és átvertek és ez nagyon sok mindent kitörölt belőlem. Egy biztos, soha nem fogom elfelejteni őket. Bárcsak élhetne az apám... Bár akkor igaz hogy Azkabanban csücsülne, de legalább láthatnám. Cissy elmondása alapján csak és kizárólag Bellatrix miatt volt halálfaló, és ennek köszönhetően mindent el is követett hogy megfeleljen az általam gyűlölt nőszemélynek. Gyilkolt, rabolt, nőket alázott, és pusztítást végzett mindenfelé, most mégis úgy érzem kicsit egyedül maradtam nélküle. Habár itt van Draco, akit teljes szívből imádok, és aki már bizonyította hogy mennyire szeret. Azt hiszem így már a halál sem lesz annyira rossz. Tudni hogy van valaki aki szeret téged, a legjobb dolog a világon.
Bella és Blaise visszajöttek velünk, de a többiek ott maradtak. A szüleik nem engedték őket. Mármint csak Cark, Mostro és Pansy nem jöhetett, és Tony meg Pansyval akart lenni.
- Megmutatod? - kérdezte Bella amikor a lány hálóban az ágyán feküdtünk.
- Mit? - kaptam észbe.
- A Jegyet. Igaz, már elmeséltetek mindent, de azt még nem mutattad meg. - nézett céltudatosan a bal alkaromra.
- Tudom. Talán azért, mert sikítva rohannál el? Hidd el húgi ez nem szép látvány. - válaszoltam kissé gúnyosan.
- Nem szaladnék el. És hogy hívtál? Húgi? - mosolygott.
- Igen. Olyan vagy nekem mint a húgom. Nagyon szeretlek Bella és már olyan vagy mint egy testvér. - tettem a fejem a hasára.
- Te pedig az én erős, de néha gúnyos morgolódós nővérem vagy Jane! - nevetett, és a fejem lecsúszott az ágyra.
- Hé! Ne röhögj annyira, mert megint leesik a fejem! Így tök kényelmes. - tértem vissza előző pozíciómba miután lenyugodott.
- Jól van. Akkor megmutatnád végre? Egyszer nekem is lesz, ez van. - ránéztem, és úgy csillogott a szeme a kíváncsiságtól, mint egy kisgyereknek.
- Sajnos... - suttogtam, de így is meghallotta. Átölelt és a hajamba motyogott.
- Ne félts engem sohasem Jane! Erős leszek, erősek leszünk és túléljük. Mindent túlélünk. - mondta fojtott hangon.
- Te nem akarsz közénk állni ugye? - kérdeztem amikor kibújtunk az ölelésből.
- Nem - mondta halkan és nem nézett a szemembe.
- Nézz rám és úgy mond! - mondtam kicsit erélyesebben. Erre felkapta a fejét, és a döbbenettől tátva maradt a szám. A szemei most hihetetlenül elszántak voltak, és szikráztak.
- Miért ez lenne az ideális? Egy valóra vált álom? Hát ennyire hülye vagy? Tényleg bedőlsz ennek a maszlagnak hogy a vér a fontos? Mi történt veled? A múltkor beszélgettem Nevillel. Valamelyik másodikos mardekáros kis mocsok elintézte szegényt. Erre ő ahelyett hogy megleckéztette volna a kis patkányt, csak tűrt, mert nem akarta bántani a kisfiút. Érted? Egy másodikos mardis és egy hetedikes griffendéles közül a kisebb került ki győztesen. Ez már szánalomra méltó! Nem az oroszlánoknak szégyen. Nem! A mardekárnak! Jane az összes mardekáros romlott, mert ezt nevelik beléjük! Te pedig megváltoztál! Neville mondta hogy milyen voltál régen. Elhiszem hogy becsapva érzed magad, vagy érezted, de ennyire nem kelhetsz ki magadból. Igaz, én igazán szeretem ezt az éned is, mivel a magabiztosság és az erő csak úgy sugárzik belőled, de minden kétséget kizáróan kedveltem volna Hermione Grangert is. Én nem ilyen életre vágyom! Nem akarok egy örök bélyeggel élni, mert ha meglátják a karomon undorral néznek majd rám. Családra vágyom, gyerekekre és egy férjre. Előtte pedig szeretnék átoktörőnek tanulni. Nem a halálfaló karrier álmaim netovábbja! - kiabált teljesen kikelve magából. Fel is pattant, és most az elfojtott dühtől megindultak a könnyei is. Oda botorkált az ablakhoz, és nekinyomta a homlokát így nyugtatva magát.
- Én már soha többé nem leszek Hermione Granger Bella. - suttogtam, és a hátát néztem. - Nem a szüleim miatt változtam meg. Te nem tudod milyen az amikor senki sincs akiben megbízhatnál vagy aki egy percig is szeretne. Ezért változtam meg. Ezért változott a patrónusom is. Te ezt nem tudod, de régen egy ficánkoló szelíd kis vidra volt a patrónusom. Ez nem felszíni változás. A lelkembe gázoltak ezzel! Mindvégig kitartottam, de ez már nekem is sok volt. Te nem voltál hat hosszú éven át sárvérű, nem téged néztek le és aláztak meg állandóan. Igaz, ezeket megbocsátottam Dracoéknak, de egész nyáron úgy éreztem hogy mindenki hátat fordít nekem. A nagy Harry Potter és Ronald Weasley. Ők azok akiket éveken át megvédtem, segítettem és szerettem. Erre elárultak, de az addigi legjobb barátnőm is. Ginny. Ezután nem bíztam senkiben és semmiben. Ezen Draco és ti segítettetek változtatni. Újra lettek barátaim és családom. És itt nem anyámékra meg a díszes bandájukra gondolok Bella. Nem elvből lettem halálfaló hanem kényszerből. Vagy meghalok, vagy kapok egy bélyeget. Ha ez lenne az ára annak hogy életben maradhass a szerelmed és a barátaid oldalán, te mit mondanál? - a hangom hidegen és érzelemmentesen csengett, mégis szemrehányó és vágyakozó volt. Szemrehányó mert azt feltételezi hogy rossz vagyok a lelkem mélyén, és vágyakozó, mert én sem vágyom másra mint Bella. Mégis, most még jobban fojtogatott az az érzés hogy mindent elmondjak neki a Főnix Rendjével kapcsolatban. Nem tehetem... az árulás lenne. Viszont felküldetem majd Dumbledorehoz.
- Sajnálom. De én elmenekültem volna. - mondta ridegen. - Nem lettem volna képes rá. Ne haragudj Jane, de biztosan nem leszek képes rá. Menj szólj anyáméknak, mond el Blaisenek, vagy menj egyenesen ahhoz a szörnyeteghez, de én el fogok tűnni. És önként biztosan nem leszek halálfaló. - fordult felém végre. Na ekkor ugrottam fel.
- Idefigyelj Arabella Nott! - kezdtem erélyesen, és láthatóan picit összébb húzta magát. - Soha, de soha a büdös életbe nem árulnálak el téged! Már elmondtam, a húgom vagy! Se a szüleidnek, se Blaisenek sem pedig Voldemortnak nem szólok! ÁÁÁ a franc! - kiabáltam vele, de akkor belehasított a kezembe a fájdalom. Felhúztam a pulcsim ujját, és a Jegy most izzott, alatta pedig két szó rajzolódott ki.
Sötét Nagyúr
- Csodás! Már a nevét sem mondhatom ki. - nyögtem, és a kezem az ablakhoz nyomtam. Ez egy picit lehűtötte. Bella közben rémült, döbbent szemekkel vizsgálgatott.
- Jól vagy? - lépett közelebb.
- Igen. Semmi baj. Csak nem mondhatom ki a Nagyúr nevét többet, különben ilyen kellemes élményben lesz részem. Csak ezt eddig nem tudtam. - ültem be az ablakpárkányba.
- Köszönöm. - suttogta hosszú csend után.
- Mégis mit? - kaptam rá a tekintetem.
- Azt hogy soha nem árulnál el. Nem akartam veled durva lenni, sajnálom. Szeretlek Jane! - ült bele az ölembe.
- Én is, de ha nem mászol le rólam azt hiszem kénytelen leszek levágni az ölemből téged. - vigyorogtam rá.
- Na jól van. Le kellene mennünk. - nyújtózkodott.
- Mégis minek? - néztem rá értetlenül.
- Hahó! Karácsony van Miss Lestrange! Ajándékok! Szedje össze magát! - mondta felháborodva.
- Oké. Mehetünk, csak megkeresem a mamuszom. - mondtam, mire felkacagott. Mindig is imádta ha abban mászkáltam. Állandóan röhögött rajtam. Pedig szerintem cuki. Nagy szőrős lila manusz csillámmal és flitterekkel. Nem értékeli az ilyen dolgokat... Ez még az a mamuszkám amit apáéktól kaptam tavaly karácsonykor. Tehát felvettem, Bella meg egy zöld papucsban slattyogott mellettem. Mellesleg teljesen zöld felszerelésben, top, short, kardigán és papucs. Minden zöld. Eléggé bántja is a szemet ha sokáig figyeljük. Talán pont ezért. Én meg... a sötét halálfaló, korom fekete mininaci és fekete garbó. Persze ehhez már másként festett a lila csillogó-villogó mamuszom, dehát kit érdekel nem?
- Végre csajok! - kiáltott fel Blaise. Már ébren vannak? Ja nem... csak Blaise. Szóval még Draco alszik. Nem is csodálkozom hogy kifáradt tegnap. Beavatás aztán rend, na és aztán a szobájában... huh. / :D /
- Ne kiabálj Zambini! Hajnali fél hét van. Mások még alszanak. - pirítottam rá, de ő csak vállat vont.
- Ne Zambinizz! Kösz. Egyébként négyen maradtunk itt a mardekárból. Mindenki más otthon van. - somolygott.
- Szia Blaise. - kapott észbe Bella is, és beleült Blaise ölébe az ajándékaival együtt.
- Szia, na miket kaptál? - kérdezett vissza a fekete adonisz, de már nem igazán figyeltem rájuk. Sokkal inkább lekötött az a finom citromos mentás illat ami megcsapta a nózim. Aztán megéreztem hogy valaki átölel hátulról és a hajamba fúrja az arcát.
- Szóval felébredtél. - fordultam meg, és viszonoztam az ölelését. A reggeli Bellás dolog után még mindig picit feszült voltam, emellett a karom is sajgott még.
- Igen. Hallottam a hangod aztán lejöttem. Már ébren voltam. Épp készülődtem. - mosolygott.
- Örülök. - mondtam, majd megcsókoltam. Lágyan és érzelmesen viszonozta, majd mikor elváltunk a szemébe néztem. Mindent ki tudtam olvasni abban a percben belőle, de leginkább a szerelmet és a vágyat. S szemei most ezüstösen, szürkén csillogtak.
- Gyere nyissuk ki az ajándékokat. - húztam a kanapéra.
Leültünk, majd bontogatni kezdtünk. Én is sok mindent kaptam. Egy nagy kondéros kekszet, amiről rögtön tudtam hogy ki küldte még ha feladó nem is volt rajta. Mrs. Weasley...
Pansytől egy elképesztően csajos, rózsaszín, csicsás, tűsarkút, ami legnagyobb meglepetésemre mugli készítmény volt. Nahát...
Blaise és Bella ajándéka egy aurorképzős könyv volt. A 'Bűbájtan Profiknak".
A szerelmem által csomagolt ajándékból, egy ékszeres doboz került elő. Kinyitottam, és egy arany szív medál volt benne nyaklánccal a szív egyik fele pedig gyémántokkal kirakva.
- Ez gyönyörű... - suttogtam.
- Tényleg tetszik? - kérdezte Draco vidám hangja mellőlem.
- Imádom! Köszönöm édes. - ugrottam a nyakába. Nevetve feltette a láncomat, majd elkészültünk, és elindultunk reggelizni. Most ugye ünnepi reggeli van, így illedelmesen, csendben beszélgetve léptünk be a Nagyterembe. Dumbledore és az összes tanár ott ült egy kerek asztalnál. Rajtunk kívül, még egy hugrabugos és két hollóhátas volt ott. Nagyszerű. Mindenki más elhúzott innen. Így a miénk a kastély két hétig. Huhúúú!!!
- Á! Boldog Karácsonyt! Üljetek le. - mosolygott ránk Dumbledore, de valahogy furcsán nézett rám és Dracora. Aztán ezt felváltotta a bűntudat és a sajnálat ahogy a szemembe nézett. Én alig észrevehetően bólintottam neki, és már tudtam hogy reggeli után mehetek fel hozzá. Nincs kedvem a sajnálkozását hallgatni hogy mennyire elcseszte a szüleim védelmét. Csendesen mi egy szó nélkül megreggeliztünk, majd miután mindenki elvonult, én Dracohoz fordultam.
- Felmegyek beszélek Dumbledorral. Tudod, a szüleimről. - mondtam neki, mire szó nélkül megcsókolt, majd finoman a lépcső felé lökött.
- De aztán siess kicsim. - mosolygott rám, amit viszonoztam is, és elindultam felfelé. A kőszörny előtt azonban megtorpantam. Mi lehet a jelszó? Lássuk csak... karácsony van.
- Csokis kuglóf? - kérdeztem, de válaszként csak szabad utat kaptam, tehát jól tippeltem. A lépcsőn felfelé beszélgetés hangjait hallottam, így bekopogtam mielőtt beléptem.
- Gyere! - szólt ki Dumbledore derűsen. Ezek szerint visszajött a jókedve.
- Jó reggelt! - köszöntem. Körbe néztem, és a festményeken kívül senki sem volt itt. Akkor a festményekkel társaloghatott.
- Szerbusz Jane! Kérlek foglalj helyet. Először is nagyon sajnálom, de nem tartózkodtam Roxfortban amikor riasztott az anyádékra szórt bűbáj, így elkéstem és már elvitték őket. Nagyon sajnálom. - mondta, de olyan mélységes szomorúsággal és bűntudattal hogy megsajnáltam.
- Megbocsátok. - mondtam, majd erre felállt és egy csomagot nyomott a kezembe.
- Ezt neked küldi valaki. Szerintem érdekes lehet. Bontsd ki. - ült vissza, és én engedelmesen kicsomagoltam a puha dolgot. Egy ruha és egy levél volt benne. A ruha alapszíne piros volt, de a csípő részénél és a mell rész felett arany színű csík húzódott. Igazi griffendéles ruha.
- Ki küldi nekem? - kérdeztem.
- Olvasd el a levelet. - tanácsolta, és mivel engem is nagyon érdekelt ezért már bontottam is ki. Kézzel volt írva, de mégis szépen formázott. Olvasni kezdtem.
Kedves Jane!
Kérlek fogadd el az ajándékom, hisz ezek a színek tükröznek téged. Ne feledd, lelked színei ezek. Ha meg szeretnél ismerni, kérlek találkozzunk ma este 11-kor az iskola parkjában. Egyedül gyere!
Őszinte hódolattal, R.L.
- R.L.? Az ki? - néztem az igazgatóra.
- Elmehetsz ma este ha szeretnél, de jól gondold meg. Ez megváltoztatja az életed. - mosolygott rám Dumbledore.
- Most elmehetsz! - intett az ajtó felé, majd felkapva az ajándékom, szabályosan kimenekültem. Leértem a klubhelyiségbe, ahol Blaise és Bella ültek. Átváltoztam farkassá, majd a számba kaptam a csomagom, és felrohantam a fiúk körletébe. Draco az ágyán feküdt, és olvasott. Beosontam, és visszaváltoztam.
- Szia. Na mit mondott az öreg? - kérdezte.
- Az mindegy! Ezt nézd. - vágtam hozzá a ruhát meg a levelet. Elolvasta, aztán rám nézett.
- Nem mehetsz el! - jelentette ki határozottan.
- De tudnom kell hogy ki az! Ez fontos nekem. És most nem fog történni semmi baj. Érzem! - győzködtem.
- Érzed? Sovány vigasz! Na jó, menj el, de ha bajba kerülsz anyád megnyuvaszt, aztán én is! - adta be a derekát.
- Tőle nem félek! És nem lesz baj. - mondtam, mire megint szorosan magához húzott.
Eztán egész nap nem történt semmi említésre méltó. Kajáltunk, hó csatáztunk és olvasgattunk. Fél tizenegykor felmentem átöltözni a szobámba. A többiek még lent voltak amikor leértem.
- Jó kis cucc! - mondta Bella. A Cissy féle felszerelés volt rajtam. Egy kis védelmet nyújt legalább.
- Kösz. Cissytől kaptam. - mondtam, majd felkaptam a köpenyem is és a fejemre húztam a csuklyám.
- Félelmetes. Most tényleg úgy nézel ki mint... - mondta Blaise.
- ...mint egy halálfaló? - kérdeztem, de csak bólintottak válaszul, én pedig kísértetiesen suttogva elköszöntem tőlük, amin jót derültek.
Már vagy tíz perce sétálgattam odakint, amikor a Rengeteg szélénél egy lágy hang szólt a hátam mögül.
- Jane? - kérdezte. Kétség kívül férfi volt. Nem fordultam meg úgy kérdeztem vissza, de a pálcám a kezemben volt.
- Attól függ ki kérdezi. - mondtam nyugodtan.
- Nem biztos hogy hallottál már rólam. - válaszolt. Megfordultam, és egy fekete köpenyes, csuklyás alak állt előttem. "Egy halálfaló!" Suhant át a gondolat az agyamon. Levettem a fejemről a csuklyát, ezzel felfedve az arcom.
- Én vagyok. Maga kicsoda? - kérdeztem. Halkan kuncogott, majd levette a fejéről ő is a csuklyát. Alig kaptam levegőt. Nem... ez lehetetlen.
- Apa? - csúszott ki a számon. Elmosolyodott.
- Neki jobban örülnél nemde? - kérdezte. - Nem Rodolphus vagyok. Ő halott. Ezt te is nagyon jól tudod! Az öccse annál inkább életben van. - jelentette ki.
- Rogerius is meghalt! Cissy ezt mondta! - vágtam a képébe.
- Nem igaz. Csupán külföldön végeztem kutatást a Rendnek. Aztán a társam megölték és én eltűntem. - válaszolt nyugodtan.
- A Rendnek? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel. - Meg kellene akkor ölnöm magát. - jelentettem ki somolyogva. Bár nem értettem hogy ezen miért mosolygok.
- Igen? Tehát teljesen közéjük olvadtál? Pedig Dumbledore azt mondta megbízható vagy! - mosolygott.
- Nem érdekel Voldemort! - akadtam ki, ám megint belehasított a fájdalom a karomba, és összerogytam. - Maga... ez... nem lehet! Nem hiszem el! - motyogtam még mindig kábultan a fájdalomtól. Mellém térdelt és átölelt. Amit akkor éreztem, meggyőzött hogy hihetek neki. Teljes biztonságban éreztem magam.
- Jól van kicsi unokahúgom. - nevetett. - Nem lesz baj! És ne mondogasd a Nagyúr nevét, mert a végén leesik a karod. - viccelődött. - Viszont nem mondhatsz semmit Malfoynak! Egyiknek sem. - komolyodott meg a hangja.
- Draco? De ő megbízható! És persze szeret engem. - tiltakoztam.
- Héh! Örülök hogy megbízol benne kislány. De még nem mondhatod el neki, csak ha itt lesz az ideje. - mosolygott. Mitől ilyen vidám folyton? Ez egy elég szar helyzet! Most fogok ideg-összeroppanást kapni, erre itt mosolyog.
- Megmondaná hogy mi olyan vicces? - kérdeztem.
- Semmi csak nagyon hasonlítasz apádra. Láttalak a legutóbbi meccsen, és igen szépen csináltad. Szerencsére anyádtól alig örököltél valamit. - mondta vidáman. - És igazán tegezhetnél.
- Értem. Rendben Rogerius. Ki tud még rólad? - kérdeztem.
- Csak Rog és csak Dumbledore, Harry és te. Nekik segítek a horcrux keresésben. Már közeleg a végső csata. - mondta, majd segített felállni. Végignézett rajtam, majd felhúzott szemöldökkel nézett rám.
- Szexi. Anyád és Cissy is ilyet hordtak régen. Még a seggünk is belefájdult a látványba. - mondta, mire hangosan nevettem. Ez totál hülye, de már most kedvelem.
- Köszi ez most jól esett. - mondtam.
- Minden rendben lesz. - mosolygott rám.
- Igen. Nekem vissza kell mennem Dracohoz. Már biztosan aggódik. - mondtam egy hangos sóhajtás után.
- Szereted őt? - kérdezte egy perc csend után.
- Tiszta szívemből. - válaszoltam.
- Akkor ne engedd el bármi történjék is rendben? A szeretet a legfontosabb most. - nézett rám komolyan. Jéh, ilyet is tud?
- Okés. Vigyázz magadra Rog, örülök hogy találkoztunk. Ez az egész olyan mint amikor Harry találkozott először Siriussal. Köszönöm. - mosolyogtam rá. Megálltunk, megölelt és homlokon puszilt.
- Légy jó Jane! És én is örülök! Jó éjt! - köszönt el.
- Neked is! - mondtam, majd visszahúztam a csuklyám, és nem sokkal később már a portrénkkal szemben álltam.
- Jane Lestrange! Hol voltál? Fél kettő van és a barátaid bent virrasztanak. - cseszett le Malazár.
- Öhm... csak... levegőztem!? Sajnálom. - hajtottam le a fejem.
- Akkor ne mond el, nem kényszer. Gyerünk lefeküdni! - rótt meg, majd jelszó nélkül beengedett.
- Annyira aggódtam! - ugrott fel Draco.
- Nem kellett. Semmi R.L. nem volt. Dumbledore várt rám lent, és vele beszéltem a tegnap estéről. Kikérdezett részletesen. - hazudtam szemrebbenés nélkül.
Képek a fejezethez:
Draco ajándéka:
Pansy Ajándéka:
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
