A szünet elég kellemesen telt, és lassan kezdtem túltenni magam a szüleim halálán is. Persze ebben Bella, Blaise és Draco nagy szerepet játszottak. Alig ettem és sokszor órákig lestem ki a fejemből. Ezt végül Draco elégelte meg, és onnantól kezdve folyamatosan figyelemmel kísértek. Mire visszajött a többi diák kezdtem újra magamra találni.

Rogeriusszal azóta sem találkoztam, habár egyszer kaptam tőle egy szerencsesütit szilveszterkor. Talán akkor tört meg a jég, és akkor tértem vissza újra önmagamhoz.

Éppen bájitaltan óránk volt, már a szünet után jóval amikor megéreztem a szúrást a karomban. Draco, aki előttem ült Blaise-vel, rögtön hátrafordult, én pedig alig láthatóan bólintottam neki. Pitonra néztem, aki éppen amiatt morgolódott hogy Harry és Ron már negyed órája késnek az órájáról. Aztán észrevette hogy figyelem és felhúzott szemöldökkel nézett rám. Én meg felkaptam egy gurgyökeret, ami köztudottan kölcsönhatásba jön az általunk épp elkészített bájitallal. Belevágtam a főzetembe, és miután az felrobbant, Piton odaviharzott hozzánk.

- Mi történt Miss Lestrange? - kérdezte, de én válasz helyett csak rászorítottam a bal alkaromra, majd Draco felé böktem a fejemmel.

- Menjen fel a gyengélkedőre ha megsérült. Draco te itt maradsz. Majd Jane tájékoztatja Madam Pomfreyt. - nézett rám jelentőségteljesen. Szuper. Egyedül állhatok a Nagyúr elé. Már így is késésben vagyok.

- Rendben professzor. - zártam be a kis közjátékunk, majd kisiettem a teremből. Épp rohantam ki a klubhelyiségből amikor beleütköztem a két jómadárba.

- Nem órán kéne lennetek? - kérdeztem felvont szemöldökkel, és közben feltűnés nélkül próbáltam becsúsztatni az ezüst álarcot a talárom hátuljába. Bár ők sem hülyék, legalábbis Harry és észrevette a mozdulatot, na meg az igencsak halálfaló cucchoz hasonló ruhát is. Ami pont az volt...

- És neked? - kérdezett vissza Ron vörös fejjel.

- Nyugi Ron. Nem akarok balhét. Figyu, nekem rohannom kell a gyengélkedőre. - böktem ki, mert úgy éreztem hogy mindjárt felgyullad a karom. Már így is elég dühös lesz.

- A gyengélkedőre mi? - kérdezte gúnyosan Ronald.

- Most mi bajotok? Én megyek teszem a dolgom. Bocs de akkor mennék is ha elengednétek. - löktem félre őket.

- Hozzá mész igaz? - kérdezte Harry.

- Honnan veszed? - perdültem meg.

- Tekintve hogy a bal karod állandóan az oldaladnak dörzsölöd és a szerkód is... tutira hozzá
mész.

- Ha a Sötét Nagyúr hív, nem fogok órán üldögélni. - suttogtam.

- Nem tudom kit akarsz átverni. - motyogta vissza Harry.

- De igen. Tudjátok hogy kit. - mosolyogtam rájuk és otthagytam őket. Most már kész életveszély a Nagyúr elé kerülni. Kirohantam a Rengetegbe, majd amikor éreztem hogy itt már tudok hoppanálni, erősen rászorítottam a karomra, majd elnyelt a fekete füst. Egy pillanat múlva már a türelmetlen és igencsak mérges Voldemort előtt térdeltem.

- Nagyuram! - hajoltam meg még így térdelve is. Majd szépen felálltam, de már ki is húztam magam. Mégiscsak Lestrange vagyok, bár Bellatrix eléggé különösen viselkedik a Nagyúrral...

- Már fogytán volt a türelmem Jane! Draco hol van? - járt körbe-körbe körülöttem.

- Órán. Csak én tudtam eljönni. - mondtam határozottnak szánt hangon.

- Nos, nem bánom. Megértem hogy nem tudtok eljönni mindig, de ezért bizony nem hunyhatok szemet! Crucio! - mondta vészesen nyugodt hangon, mire a fájdalomtól térdere estem és halkan nyöszörögtem. Ez az egy százszor erősebb volt mint Bellatrix kínzása a tónál. Hamarosan levette rólam, én pedig igyekeztem nem elájulni.

- Feladatom van számodra Jane! Dumbledorenál van valami ami nekem nagyon kell. Azt hallottam hogy van egy emlék gyűjteménye. Két emlékre lenne szükségem belőle. Egy ami a Horatius Lumpsluck nevet viseli, és egy ami a jóslat. - magyarázta lelekes de mégis hideg hangon. Ekkor eszembe jutott valami.

- Nagyuram, ha nem sértelek meg vele. Én hallottam már a teljes jóslatot. Mondtam félénken, mire észrevettem hogy már nem avygunk egyedül. A szobában még ott volt Lucius és Narcissa is.

- Erről mikor akartál szólni? - kérdezte idegesen. meglepően sok érzelmet mutatott ki, amit határozottan nem vettem jó néven. A Malfoy házaspár is felszisszent.

- Amikor számon kéred tőlem. - válaszoltam bátran, ám erre egy csontörő átok lett a jutalmam amit a jobb csuklóm bánt meg. Hangosan reccsent én meg felsikkantottam.

- HALLJAM! - dörrent rám.

- Khm... Közeledik az Egyetlen, aki diadalmaskodhat a Sötét Nagyúr fölött... azoknak születik, akik háromszor dacoltak vele, s a hetedik hónap halála szüli őt... A Sötét Nagyúr egyenrangúként jelöli meg, de benne olyan erő lakik, amit a Sötét Nagyúr nem ismer. És egyikük meghal a másik keze által, mert nem élhet az egyik, míg él a másik... Az Egyetlent, aki diadalmaskodhat a Sötét Nagyúr fölött, a hetedik hónap halála szüli... - mondtam végig rekedten, és szinte éreztem hogy feltámad benne a düh.

- Ebben szó sincs Potterről! - kiáltotta, én pedig nyöszörögve szólaltam meg.

- Ha nem sértelek meg kegyelmes uram! James és Lily Potter három találkozást éltek túl. Harry Potter pedig Július 31. - én született. Ez több mint jól ráillik Potterre. - mondtam, mire Voldemort elismerően nézett rám.

- Ezt én is tudom kedves halálfalóm, csakhogy ez nem egyedül ráillik. - mutatott rá a tényre amit én már évek óta tudok.

- Megkérdezhetem hogy ki az aki még belefér ebbe az igencsak szűk kategóriába? - suttogtam, mire rám villant a tekintete.
- Neville Longbottom. - mondta jegesen és figyelte a reakcióm, én meg felhorkantam. Valamit mulatságosnak tarthatott mert elmosolyodott. hidegen és kegyetlenül, de mosolygott.

- Mesélj róla Jane! Te ha jól tudom hat éven át Potter hű kis sárvérű Hermione Grangerje voltál. Mit tudsz Longbottomról? - lépett fenyegetően közelebb. Közben pedig feltápászkodtam.

- Az a gyerek nem a Griffendélbe való. Cseppnyi bátorság sincs benne, emellett egy bájitalt sem tud elkészíteni. Üresfejű, zöldfülű, bamba gyerek. A gyógynövénytan az egyetlen amihez ért, és ő 30. -án született. Potter ezzel ellentétben tehetséges és legalább nem csinálja össze magát ha a Sötét Nagyúr nevét hallja. - feleltem meggondolatlanul. Bár jól tudtam hogy Neville igazi griffendéles, amit be is bizonyított a minisztériumban. Ebből kifolyólag kaptam még egy Cruciot, de ez már fele annyira sem volt fájdalmas, csupán végigszurkálta a testem.

- Ne feledd az emléket Jane! Három napot kapsz rá hogy elküld Luciusnak. Ha nem, hívni foglak, és azt kegyetlenül megbánod. Viszlát barátaim! - köszönt el, ha lehet ezt elköszönésnek nevezni, majd elnyelte az örvénylő füst. Köhögve rogytam térdre, és Narcissa már ott állt mellettem.

- Jól vagy? - kérdezte miközben leültetett egy székre.

- Persze. Sziasztok egyébként. - motyogtam.

- Nagy hiba volt hogy nem mondtad már el hamarabb a jóslatot. - mondta Lucius miközben leült mellém, egy erősítő főzettel.

- Kösz. - mondtam és felhúztam a főzetet. - Már mindegy Lucius. Most megyek. Dolgom van, és holnap is suli. - álltam fel. Úgy látszik hatott a bájital.

- Persze. Szeretnéd hogy anyád tudjon a mairól? - kérdezte Cissy a nappali kandallójánál.

- Minek? Nem tartozom vele elszámolással. De, ha megkérdezi hogy itt voltam-e, akkor megmutathatjátok neki az emlékeiteket. Kivéve a jóslatot! - figyelmeztettem őket. Komoran bólintottak én meg vettem egy kevés port a tálból. beálltam kandallóba és elkiáltottam magam.

- Roxfort, igazgatói iroda! - alig mondtam ki, máris elnyeltek a lángok. A cím hallatán elég megrökönyödött képet vágtak, én meg rájuk kacsintottam így legalább azt hiszik most fogom ellopni az emléket. Tudtam melyik emlék kell neki. Arra kíváncsi hogy Lumpsluck bemártotta-e a horcruxokkal való kérdéseivel Dumbinál. A következő pillanatban elég furcsa kép tárult a szemem elé. Az irodában ott volt az igazgató, Rogerius, Harry, Draco és Piton.

- Szép jó napot! - nyögtem ki ahogy magamhoz tértem a kezdeti sokkból.

- Neked is Hermione! Mi szél hozott erre? - kérdezte derűsen az igazgató.

- Öhm, most jövök a Malfoy Kúriából. De először... - nem fejeztem be, hanem ráfogtam a csuklómra a pálcám és a Tonkstól tanult varázsigével összeforrasztottam a csontot. -Hippokrax!

- Nos, híreim vannak professzor! - néztem körbe, mire Dumbledore intett hogy folytassam, nyilván megbízik mindenkiben. oké...

- A Sötét Nagyúr hívatott. Nemcsak engem, de Dracót is. Izé... elég mérges volt amiért egyedül mentem. - mozgattam meg a csuklóm, közben meg is masszíroztam picit.

- Sajnálom, de túl feltűnő ha Malfoy is eltűnik az órámról nemcsak te. Mégha Lumpsluck professzor tartotta volna az óráját ahogy azt kellene neki, akkor nem is tűnt volna furcsának hogy elenged titeket. - mutatott rá Piton a nyilvánvaló tényre.

- Ejnye Perselus, tudod hogy Horatius most az ünnepek fáradalmait piheni ki. Ebben a korban már... - védte meg bájital professzorunk Dumbledore, ám ekkor nagybátyám kotyogott közbe dühösen.

- Na persze. A vén csataló leitta magát a száraz földig és most Jane szív miatta! - védett meg. odajött és meg is ölelt.

- Kösz Rog. De egy két Cruciót még én is túlélek. - motyogtam, majd fáradtam az igazgatóra néztem.

- A jóslat kellett neki. - mondtam, mire Harry kényelmetlenül fészkelődni kezdett. - Meg is kapta. - tettem hozzá, mire Piton, Draco, és Harry is felhördültek.

- MI? - kérdezték, holott hármójuk közül csak Harry ismeri az egészet. Dumbledore felállt és elővette a merengőt. Beletette az emléket, majd mind meghallgattuk még egyszer azt a bizonyos jóslatot.


Közeledik az Egyetlen, aki diadalmaskodhat a Sötét Nagyúr fölött... azoknak születik, akik háromszor dacoltak vele, s a hetedik hónap halála szüli őt... A Sötét Nagyúr egyenrangúként jelöli meg, de benne olyan erő lakik, amit a Sötét Nagyúr nem ismer. És egyikük meghal a másik keze által, mert nem élhet az egyik, míg él a másik... Az Egyetlent, aki diadalmaskodhat a Sötét Nagyúr fölött, a hetedik hónap halála szüli...


Mondta Trelawney kísérteties hangja.

- Ez Potterre vonatkozik? - érdeklődött Draco.

- Igen görényke. - sóhajtott Harry.

- Elmondtad neki az egészet? - kérdezte Piton.

- Naná hogy el! Erre külön engedélyt kaptam Dumbledore professzortól. Ráadásul rájött hogy ez vonatkozhat Neville-re is, így visszatereltem a figyelmet Harryre. Kell neki még valami. Egy emlék, professzor. - néztem rá, mire engedtem hogy legilimentáljon. Tudta hogy mi kell nekem, ezért felállt és odaadta a hamis emléket. Egy szó nélkül zsebre tettem, majd megöleltem Rogeriust és megcsókoltam Dracót.

- Szurkoljatok. - néztem körbe, majd a kandallóban megint feltűntek a zöld lángok, én pedig már a Malfoy Kúria folyosóit róttam. Lucius dolgozójába mentem, ahonnan hangok szűrődtek ki. Egy tisztító bűbájjal rendbe hoztam a hamus fekete cuccom, majd kopogás és egy "szabad" után beléptem.

- Hello Adam, Lucius! - köszöntem, és odasétáltam Luciusékhoz. Mit csinálhat vajon itt Blaise apja?

- Elvégezted a feladatot? - mosolyog rám Lucius, és közben int hogy üljek le, majd pár kortyniy viszkyt tölt ki nekem.

- Igen. Az italt viszont nem fogadhatom el, mert most ittam meg vagy három gyógyító és erősítő főzetet, amellett a sérült csontnak sem tesz valami jót. - toltam vissza a poharat diszkréten.

- Mi történt? - kérdezte Adam.

- A Sötét Nagyúr kissé türelmetlen és ideges volt, amit megértek mert jó tíz percet késtem, ráadásul fel is bosszantottam. - csúsztam lejjebb a kényelmes fotelben.

- Való igaz Jane. - bólogatott Lucius, Adam viszont csak elmosolyodott. Nem igazán értem ebben mi a vicces.

- Kemény csaj vagy. - mondta Zambini. Ó, hát ez az...

- Itt van. - nyújtottam át, egy fekete kis tartóban. Nem kell minden halálfalónak tudni hogy mi volt a feladat és mi kell a Nagyúrnak.

- Gyors és tiszta munka. Sokra viszed még lányom. - mosolygott Lucius, majd betette a kis csomagot a széfbe.

- Köszönöm. És most ha lehet mennék. Ez már több mint gyanús. Nagyon eltűntem. Bella és Blaise már így is kereshetnek. - álltam fel.

- Egy pillanat! Jane, te ismered Arabellát. - jelentette ki Adam.

- Igen. Olyan mint a húgom. Miért? - fordultam feléjük újból.

- Szerinted méltó lesz a Mrs. Zambini címhez? - kérdezte őszinte érdeklődéssel. Szorult helyzet... ravasz válasz kell ha nem akarsz hazudni.

- Csak annyira mint amennyire én Mrs. Malfoynak. - mosolyodtam el. - Viszlát uraim! - szóltam vissza az ajtóból, és már caplattam is le a kandallóhoz.
A Mardekár klubhelyiségének kandallójából léptem ki, mire egy kis elsős aki egyedül volt ott, sikítozva szaladt fel a szobájába. Na ennyit erről. Nesze neked hatásos belépő.

Annyi biztos hogy közeleg a vége... Szorít az idő.